fbpx

Chris Froome-on a kerékpáros világ szeme

A doppingbotrányba keveredő többszörös Tour de France győztes Chris Froome elkezdte 2018-as szezonját a Ruta del Sol első szakaszán. A verseny pikantériája, hogy a szakasz után nem a győztes személyéről szólnak a hírek, hanem a doppingvádak alól menekülni próbáló angol került a riporterek kereszttűzébe.

Mint ismeretes Chris Froome a 2017-es Vuelta 18. szakasza után vett vizeletében a doppinghatárérték kétszerese volt a Salbutamol koncentrációja és azóta sem döntöttek a sorsáról, csak húzódik az ügye, már egészen addig, hogy február 14-én elkezdte a Sky versenyzője a 2018-as szezont a Ruta del Sol-on. Mindenki szeretne már pontot tenni az ügy végére, köztük nyilatkozatai szerint Froome is, mert érdekes helyzetek állhatnak elő, ha pl. az angol kerekest hagyják ebben a szezonban versenyezni és utólag tiltják el egy rövidebbre időszakra, ami már az ítélethozatal pillanatában lejár, összességében pedig senkinek (se versenyzőnek, se versenyszervezőnek) sem jó a bizonytalanság.

A versenyt egyébként Thomas Boudat (Direct Energie) nyerte sprinten Sacha Modolo (EF Education First-Drapac) és Clement Venturini (Ag2r La Mondiale) előtt. Chris Froome a győztessel azonos idővel érkezett meg az 57. helyen.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.