Az utóbbi hetekben több versenyen is indultam, most ezek kerülnek összefoglalásra. Április végén a gyenesdiási Kürtős Kupa volt, a mostani hétvégére pedig kettő is jutott: a várgesztesi Villapark Vértes Maraton majd másnap a Velence Maraton.
Egyik legkedvesebb versenyem a Kürtős Kupa. Anno rengeteget bringáztam együtt a szervezőkkel, így a jó viszony megmaradt és ha tehetem részt veszek a versenyen, amit már idén hatodszorra rendeztek meg. Szinte mindennel sikerült rákészülni a megmérettetésre, a pihenés az egyedüli, ami kimaradt előtte, ezért minden mindegy alapon a verseny napján is bringával érkeztem a Keszthelyi-hegységen keresztül, ezzel letudtam a 45 perc bemelegítést is…
A cross country kupafutamot rászervezték a Kürtős kupára, így sok erős versenyző nélkül rajtolt a hat körös versenyünk.
A rajt után az aszfalton már előre álltam és elsőként fordultam a meredek szánkópályára. Mögöttem Pálmai Zsolti, Veingartner Balázs és Czenki Tomi. Szépen, türelmesen haladtam, vártam, hogy előzzenek, nem akartam az elején maradni. A domb utolsó méteréig nem jött senki, így egy erősebb fokozatba váltottam, hogy megpróbáljak meglépni Tőlük.
Kürtős kupa - fotó: Kezso
Nagyjából innentől egyedül versenyeztem saját tempóban. Jól éreztem magam, a lábaim is rendben voltak. A pálya szélén pedig folyamatosan buzdítottak a barátok és ismerősök, akiktől folyamatosan kaptam az információkat az előnyömről. Szerencsére ez körről körre nőtt, nagyjából 2 és fél percig. Az első körömben sikerült körrekordot felállítani 8:06 másodperces idővel (Az eddigi években 8.23; 8:17, 8:16-os idők voltak). Erre azért büszke vagyok. Nem úgy, mint az össz időmre, ami nagyjából közepes erősségű volt.
A technikai problémák mondhatni szinte teljesen elkerültek, egy apróságtól eltekintve, ami egy első váltókar törést jelent. A markolatváltóban eltört a műanyag gyűrű, így elöl csak a kis tányért (28 fogas) tudtam használni, hátul pedig a legnagyobb fogaskerekem a 26-os volt. Nem bizonyult a legkellemesebb felállásnak, de azt a 2 kört már kibírtam.
Eredményhirdetés után bringára pattantam és egy kisebb kerülővel elindultam haza. Valamivel több, mint 3 órára jött ki ez a nap, ebből pedig közel egy óra versenytempó volt. Fura, de mindezek után nem is éreztem magam annyira fáradtnak.
II. Villapark Vértes Maraton
A tavaszi versenydömping-sorozat elejére került a várgesztesi Vértes Maraton. Múlt hét végén volt egy kis pihenési lehetőségem, de most fárasztó egy hónap következik. Ismét sikerült lazán vennem a versenyt – úgy tűnik így kellene hozzáállnom, a múltkor a Kürtős Kupánál is bevált -, egyedül a távot tudtam, azon kívül semmit. Bár a távval sem voltam előbbre, mivel csak kölcsön pulzusmérőm volt Vikitől, sebességmérőm sajnos nem 🙂
A Villapark egy mini falu méretű vendéglátó hely, ami szuper helyszínt adott egy ekkora méretű versenynek. Flottul ment minden – nevezés, melegítés és már rajtoltunk is. És igen! Végre egy praktikus rajtcsomagot kaptunk: energiaszelet, energiaital, zokni, ebédjegy és csak egy-két darab szórólap. Chipes időmérés, jó hely – 3500 Ft-ért. Váóóó!
Úgy terveztem, hogy az elején megpróbálok minél tovább az élbollyal menni és majd csak akkor leszakadni, amikor már nagyon rosszul esik. Marcival, Buzsóval, Fenyvesi Petivel, Szalay Petivel, Szalontay Bencével, Táncos Gabival sikerült meglépni kicsit a többiektől.
fotó: Sikos Zoltán
Az egyik nagy kereszteződésben, nagyjából 5 kilométer után Buzsó kötelességtudatból kiállt pályát biztosítani, mivel onnan elmászkált az ember és néhányan el is tévedtek. Egy dobogós helyezést dobott el ezzel… Ezután hamar fel is bomlott a kis bolyunk, jobbára Szalay Petivel kergettük egymást az első, 23 kilométeres kör végéig, amikor újra visszaértünk a Villaparkba, majd indultunk a következő 32 kilométeres körre.
Az összes információm a két kör hossza volt a távról, így próbáltam erre, az első körben megtett időmre és arra az elképzelésemre alapozni, miszerint a pályán egyenletesen oszlanak el a dombok. Tehát még 1,5 órára tippeltem a második köröm, így ennek megfelelően tudtam darabokban elmajszolni a High5 energia szeletet és az Isogel zselét is 1:45-2:00 között ettem meg. Úgy gondoltam, az utolsó kilométereken még jól jön egy kis plusz energia.
A második kör harmadánál egyszercsak valaki megszólított hátulról és az előttünk menőkről érdeklődött. Rendkívüli mód rámijesztett, mert nem vártam, hogy bárki is felérjen rám. De szerencsére/szerencsétlenségre Marci volt, akit a motoros vitt rossz útra és most készült visszamenni az élre. Ezután nem sokkal megpillantottam magam előtt Szalay Petit, Szalontay Bencét és Fenyvesi Petit.
A cél előtt néhány kilométerrel megint a frászt hozták rám, ezúttal Szalay Peti közeledett hozzám hátulról. Kezdtem nem érteni a helyzetet, hogy akik előttem vannak, azok miért előznek meg újra… Kiderült, ők is elnéztek egy kereszteződést. A versenyidőt és a helyezésünket – Marci és Táncos Gabi volt előttünk, mi a 3-4. helyért mentünk -, elnézve elegendő erőt éreztem magamban, hogy megpróbáljam leelőzni Petit. Az utolsó lejtőn mindketten határon bringáztunk és ez folytatódott a Villaparkban is. Mivel nehéz lett volna eldönteni, hogy ki érdemli a harmadik helyet és az azért járó díjat, ezért javasoltam, hogy osszuk el igazságosan. Peti bólintott, én meg eszeveszettül sprintelni kezdtem – Ő meg félreváltott és 1 másodperccel utánam érkezett. Szerencsém volt.
Vértes Maraton férfi abszolút dobogó
A pálya jelölése sajnos tényleg nem volt a legtökéletesebb, de ha ráéreztünk a logikára, hogy hol kell keresni a szalagokat, akkor már könnyebb volt. A kék szalagokat is annyira megszoktuk, hogy hazafelé jövet már több száz méterről kiszúrtuk a fák mögött az út széli csapot 🙂 Néhányan a frissítőpontokra is panaszkodtak. Megmondom őszintén, csak a Villaparkban láttam én is, bár nem is kerestem, mert volt két kulacs szénhidrátos italom, így a verseny közben teljesen függetlenedni tudtam mindentől és mindenkitől. Örülök, hogy az abszolútban Marcival egy dobogóra állhattam és a felnőtt férfiak közt a leggyorsabb voltam.
II. Cube Velence Maraton
Csak hogy teljes legyen a hétvége, vasárnap ismét versenyezni mentünk. Ez is a közelben volt, így nem hagyhattuk ki ezt sem. Valószínűleg az időjárás sokakat elriasztott azok közül, akik egyáltalán tudomást szereztek a versenyről, ugyanis csak néhány hete hallottam róla én is először.
A tegnapi nagy meleg után ma már hűvösebb idő fogadott, a nap is csak ritkán bújt elő a felhők mögül. Ez alapján a tegnapi sötét lencséket átlátszóra cseréltem a Salice szemüvegben, a High5 energiapótláson pedig nem változtattam ma sem: két kulacs EnergieSource, egy zselé közvetlen rajt előtt, egy szelet és egy zselé pedig zsebbe.
Egy viszonylag kis, családias mezőnyt indított el Bíró Ádám és az ő jó öreg Scooter Fire-je. A velencei kempingből lassú rajttal mentünk szinte a település széléig, ahonnan eszeveszett tempóval kezdtük meg a versenyt. Blazsó Marci hamar meglépett, én pedig Szalay Petivel, Valter Tibivel és olimpikonunk öccsével, Csonka Olivérrel róttam a kilométereket. Jó volt velük menni, mert ismerték a pályát és a kérdéses részeknél – ahol az éjszakai vihar lebontotta a jelöléseket – tudtak segíteni, hogy merre kell tovább haladni. Itt-ott kóstolgattuk egymást, többünknek meg-megrángatta a sort, de nem tudtuk egymást elhagyni. A pálya amúgy a veszprémi lőtérre emlékeztetett, kopár, földes, köves úton haladtunk néhol megtörve erdei utakkal.
Velence Maraton - fotó: Tirszin János
Az első kör vége előtt nem sokkal megint bajt éreztem a hátsó kerekem irányából. Ismét defekt. Lassan már az lesz a kivételes, amikor nem kapok defektet. Egy viszonylag lassú – 1-2 perces – lefolyású esettel álltam szemben, így a kormányra támaszkodva, kiállva csorogtam le a rövid és hosszú táv elágazójába, majd onnan a kb. 2 km-re levő cél felé vettem az irányt.
Mivel ilyenkor nem szoktam olyan hangulatban lenni, hogy leszálljak és besétáljak/fussak a célba, igyekeztem óvatosan, de gurulni a bringával. A belső (és külső) gumira már nem sokat alapozok a jövőben, a felni épségét pedig a füves részeken való haladással próbáltam óvni.
A célvonalhoz érve épp utolért Pechtol Patrik, aki becsületes rövidtávos volt (tehát oda is nevezett) és az utolsó centimétereken meg is előzött. Ám addigra engem bemért a chipszőnyeg – ezek szerint nem pont a célvonalnál mér, hanem távolabbról is veszi a jeleket. Így esett, hogy hosszútávra nevezve nyertem meg, vagyis hoztak ki rövidtáv győztesnek. Örülök is, meg nem is. Patrikot sajnálom, mert végülis ő ért be előbb, meg én is szívesen lettem volna sokadik a hosszú távon, mint első a röviden.
A következő verseny a Bakony maraton hosszútávja lesz, ami jelentősen hosszabb, mint az eddigi versenyeim az idén. Izgatottan várom!
