Az idei szezonra a cross country versenyek másodosztályát és a maratonok hosszú távját tűztem ki célul. Bár tisztában vagyok vele, hogy ez a két versenyforma főleg ezekkel a távválasztásokkal ellentmondásos, de már nem tervezek változtatni rajta.
Az időjárásra nem akarok szavakat fecsérelni, hiszen az utóbbi hónapokban minden erről szólt, anélkül, hogy leírnám is láttuk, hogy havazik április elején és csak a görgőn lehet gyűjteni az órákat.
fotó: ebike.hu
A tavalyihoz képest az idei szezon kicsit más lesz. Ez főleg a versenyek számában nyilvánul meg – hiszen tavaly nagyjából 30 versenyen vettem részt a cyclocross futamokkal együtt. Idén ezt nem fogom és nem is akarom újra csinálni. Az utóbbi időben, főleg tavaly óta sokkal mélyebben belekerültem a kerékpározásba, még több szegmensét megismerhettem. Minden az újságírással kezdődött, a főszerkesztő ‘Tufi’ hatására csöppentem bele ebbe az egészbe és kötöttem ki a Bikemagnál.
Aztán tavaly lehetőséget kaptam cyclocross futamot rendezni a SuperCross sorozatba, ami szintén megtiszteltetés és kihívás is volt, nem beszélve a befektetett energiáról. Karácsony előtt pedig azon kaptam magam, hogy ott ülök a hasonló gondolkodású srácok közt és az olimpiai cross, mint sportág felélesztését tervezgetjük, hosszú távú terveket szövögetünk.
Egyik napról a másikra a Cross Country Challenge sorozatunk egyik összetartó alakjává váltam és a június 2-ai eplényi cross country versenyemig már csak 1,5 hónapom van hátra. Ezzel párhuzamosan a bringás életem eddigi legnagyobb lehetőségét is megértem, hiszen a lengyel Kross jóvoltából gyári szponzorációs szerződést kaptam. Eleinte kicsit hihetetlennek tűnt, hogy a Tapolca mellett Lesencetomajról idáig el lehetett jutni.
Nagyjából ezzel foglalható össze az elmúlt időszakom, de természetesen itt nincs vége, folyamatosan szövögetem a terveket, rövid és hosszú távon egyaránt. Ezeket nem azért nem írom, mert titkosak, csak amíg nem valósul meg, felesleges beszélni róla. Ez az egész olyan, mint a maffia, nem lehet csak úgy kiszállni.
fotó: Bikepont
A kitérő után a versenyzés témájához kanyarodok vissza, hiszen túl vagyunk az első Magyar Kupafutamon és a Cross Country Challenge sorozat első állomásán, az eBike Kupán.
A kipihenten kívül bármilyen jelzővel tudnám illetni magam, ahogy a rajtvonalhoz álltam. Lehet emiatt is és a szezon eleji lámpaláz miatt talán életem eddigi legbénább rajtját vettem. Túl alacsony fokozatot választottam, nem bírtam rendesen megindulni, bénáztam egy helyben. Mire összekaptam magam, a mezőny fele elhúzott, én meg loholtam utánuk. Hamarosan előre kerültem, majd Soós Tomi érkezett és az élre állva buzdított, hogy a közelben levő szlovák sráctól próbáljunk minél jobban távolodni. Ez a távolodás neki jobban sikerült, hiszen az első kör végére már fél perc hátrányban voltam hozzá képest, ami a futam végére csak tovább nőtt.
A futam alatt kettőt is sikerült hibáznom – nagyon amatőr húzások voltak -, az első esetben a nagy lejtőn egyenesítettem ki egy élesebb kanyart, ahol a bokrokon átfutva tértem vissza a pályára, majd egy fát simítottam végig a combommal… Az utolsó kör második felében valakit közeledni láttam magam mögött. Nem tudtam hova tenni, hiszen ismeretlen volt a meze. Ahogy jött, úgy ment is. Kicsit megdöbbentem, mert ilyenre nem számítottam, hogy egy ismeretlen versenyő kikerül, mint a pocsolyát. A verseny előtt Vertich Tomival beszélgettünk és egymást tartottuk a kategória favoritjának, de utána rá kellett jönnünk, hogy nem egymás ellenfelei lettünk. 🙂
A tudat, hogy év eleje van és nagyjából a harmadik alkalommal mentem terepen, vigasztal, hogy ezúttal csak a dobogó harmadik foka jutott. További pozitívum még, hogy az eddigi legjobb bringával versenyezhettem és idén sikerült technikai probléma nélkül végignyomni a szezon első versenyét!
