Celeste? Bianchi! Ha létezne írott formában egy kerékpáros közhely-gyűjtemény, akkor valószínűleg előkelő helyen találkoznánk a következő mondattal: „Ha Bianchi, akkor csak celeste színű lehet!” Vitathatatlan, hogy a több, mint 125 éves múltra visszatekintő olasz gyártó neve szinte egybeforrt ezzel a markáns színárnyalattal, így borítékolható volt, hogy kishazánkban igen forgalmas használt kerékpárpiacon belátható időn belül szembe jön egy jó állapotú, olcsó celeste példány.
Sajnos személyesen nem tudtam megnézni és kipróbálni a bringát, de a hirdetés homályos fényképei alapján egyértelmű volt, hogy nincs sok gondolkodási időm, mert gyakorlatilag bárki számára jó vétel lett volna. Így alakult, hogy csak később találkoztunk „személyesen”, de rögtön nyilvánvaló volt: az első apró probléma után letették, és hagyták porosodni. Sajnos a gondatlan tárolás némi vakrozsda képében meg is mutatkozott, de ezt leszámítva meglepően bontatlan állapotban maradt fenn: semmit nem cseréltek rajta az elmúlt 25 évben.
A kívánságlista a pedál hiányzó porvédő kupakjával kezdődött, de a klipszek, szíjak, valamint az egyik klipsz-leszorító lemez is elveszett a múltban, a csavarjaival együtt, így jobbnak láttam beszerezni egy komplett pedál szettet. Ez gyorsan megoldódni látszott egy hamarosan lejáró aukció keretében, ami olyannyira vérre ment, hogy mindkét fél már órákkal korábban eldöntötte, mennyit ér meg neki, így az unalmas végjáték után legnagyobb meglepetésemre én nyertem. Sajnos a klipsz kicsit rozsdás volt, a pedálok pedig karcosak, de a porvédők és a szíjak pont megfeleltek, klipszből pedig vadi új került rá egyenesen az USA-ból, így hajtás fronton megoldódni látszott a helyzet.
Ez a típus nem túl ritka, de a véletlennek köszönhető csak, hogy valaki pont ezekben a hetekben bontott szét egy szép példányt, és bár nem volt létszükséglet, sokat dobott az összképen az új állapotú nyereg is. Új bandázst könnyen be lehet szerezni, így lassan összeállt a végső kép. Egy pár kitűnő állapotú használt, celeste színű Michelin köpenyre is sikerült szert tennem, ami a kissé elszaladt büdzsére is kifejezetten jó hatással volt.
Lássuk akkor a felszereltséget! A Campagnolo 1987-ben mutatta be Syncro váltórendszerét, amely a Shimano SIS/Friction megoldásához hasonlóan lehetővé tette a váltókarok pozíciós használatát, és elvileg ez több olasz, francia és japán gyártó váltóival és fogas koszorújával kompatibilis volt: bár tapasztalat híján ezt nem tudom megerősíteni. Viszont több helyen olvastam, hogy nem sikerült tökéletesre ez a konstrukció, amit magam is éreztem: amíg az ugyanezen évben gyártott Shimano Santé felszereltségű bringámmal élményszámba ment a sebességváltás, addig a teljesen gyárilag felszerszámozott Bianchit már-már lehetetlennek tűnt tökéletesre összehangolni.
Ezt az apró kellemetlenséget leszámítva nagy összerakott érzete van a bringának, ami köszönhető a kopásmentes fékpofák és a rejtett bovden-vezetésű fékkarok áldásos hatásának, illetve a kiváló Columbus csöves acélváznak. Ez utóbbi egyébként teljesen megegyezik a kortárs Rekord 915 típussal, amit Shimano 600/Ultegrával szereltek, csak a villa tekintetében különböznek.
A Campagnolo típusain kiigazodni nem egyszerű, de ez esetben könnyű dolgom volt, hisz minden, ami a Victory/Nuovo Victory szetthez tartozott megtalálható a bringán, kivéve a kormánycsapágyat, ami – számomra érthetetlen módon – Gipiemme Crono Sprint. Érdekesség, hogy a Victory komponenseket később Chorusként láthatjuk viszont a korabeli katalógusokban, apróbb változtatásokkal tovább gyártották őket.
A végeredményt elnézve, amolyan összegzésként elmondhatom, hogy megérdemelte a törődést ez a nem túl régi, de igencsak klasszikus bringa, és ha valaki egy jól használható, feltűnően szép retrogépet szeretne felújítani, bátran ajánlom a Bianchi Rekord 920-ast alapanyagként. Könnyen tehetem, hisz’ a cikk megírásakor is hirdetnek egy eladó, felújításra váró példányt jutányos áron…
Szöveg: Zatykó Péter
Fotó: Rovó István
