Elérkezett a túra nagy napja, Andris és Szoki elindultak haza Koppenhágából egy cargo bicikli és egy folding bike nyergében. A jótékony céllal bringázó párost már az induláskor nem várt akadályok lassították, de még az eredetileg tervezett időben hazaérhetnek. Nézzük az első pár nap történését!
Cargo 4 Arló – Túra Koppenhágából Budapestre egy cargo bringával jótékonysági céllal
Mikor elindul a vonat
By Andris
Eljött a pillanat, összeszedtük a zacskós leveseket, lezártuk a biciklitáskákat, ellenőriztük a keréknyomást, megöleltük a feleségeinket, és elindultunk az állomásra. Budapest gyönyörű délutáni napsütéssel köszönt el, ami beragyogta a Keleti pályaudvart. Eltartott egy darabig, amíg végigsétáltunk a peronon a rengeteg csomagunkkal (két biciklitáska, egy vízitúrazsák, egy nagy vízhatlan sporttáska, egy hátizsák, egy fotóstáska és az összecsukott bicikli), de végül meglett a megfelelő kocsi és kigördült velünk a vonat.
Kedves társaságunk volt Bécsig: egy beszédes, nagyon életvidám néni és egy hölgy, aki egy babát horgolt, egy hosszú zarándoklatra készül, és mint kiderült, szeret sziklát mászni. Útközben a Magyar Turistának írtam cikket, úgyhogy hipp-hopp elrepült az idő, máris Bécsben voltunk.
Az állomáson egy kis szájkarate következett az ügyfélszolgálattal, mert pár hete kaptunk egy értesítést, hogy változik a menetrend, később érünk Hamburgba, így most már biztos, hogy lekéssük a korábbi vonatot Koppenhágába. Adtak helyjegyek a két órával későbbi járatra, de veszítünk két óra nappali világosságot ezzel, ami bizony hiányozni fog.
Még egy gyors telefonhívás haza (a legkisebb fiamnak ma volt a születésnapja), és begördült a nightjet. Felraktuk a sok csomagot, kiagyaltuk, hogy működik a csomagok lezárása, megvártuk, hogy a kedves (magyar) főkalauz reset-elje a fülkéink nyitókártyáit, de most itt vagyunk fáradtan és jóllakottan (teljesítménytúrás maradék, hurrá!), és mindjárt alszunk.
A visszaszámlálás már nulla napot mutat. Ja, és az előrejelzés szerint Koppenhágában erős déli szél fog várni, ami nem könnyítené meg a dolgunkat. Persze esővel.
Später und später
By Andris
Az éjszaka békésen és zavartalanul telt, leszámítva a német határőrt, aki Szokira nem is volt kíváncsi, és a mérges úriembert, aki azt hitte, hogy az egyikünk az ő fülkéjében alszik, de hamar kiderült, hogy eltévesztette a kocsit. Ágyba kaptuk a reggelit, jóízűen megettük, aztán én kísérleteztem egy kis jógával, amennyire a szűk fülke engedte.
A bécsi vasutasoknak igaza volt: egy órát késett a nightjet, és úgy tűnt, hogy ez rajtunk kívül mindenkinek természetes. A koppenhágai vonat csak egy bő óra múlva indult, úgyhogy ráértünk. A hamburgi állomásról szép emlékeket őrzök, még azokból az időkből, amikor félig Dániában dolgoztam – mennyivel fiatalabb voltam hat éve! Kipattintottuk a Birdy-t, ráakasztottunk amennyi táskát csak tudtunk, és kisétáltunk az állomásról a főtér felé a sétálóutcán. Hát, úgy tűnik, hogy Hamburgban minden tele van teherbiciklivel. Mindjárt az állomásnál elsuhant mellettünk egy elöl-hátul rugós, dupla akkus csodagép, jöttek-mentek a háromkerekű “pedálos babakocsik”, a tárolókban leláncolva a kedvenc csukható platós mini-cargómból is állt néhány, volt egy házilag hegesztettnek tűnő elektromos rekumbens tricikli, a csomagfutár egy hatalmas, zárt fülkés, utánfutós cargo bike szörnnyel közlekedett, és minden második büfé előtt ott állt a futár teherbringája. Még leláncolva otthagyott, szétlopott, rozsdásodó teherbringát is láttunk egy sushis előtt. Hétfő reggel volt, a normál bringák számolatlanul jöttek-mentek. Ja, és persze összecsukható bringa is volt bőven, nyüzsögtek az állomás körül, mint a kishalak.
Megcsodáltuk a városházát, megálltunk egy pillanatra a döbbenetesen minimalista első világháborús emlékműnél (“a város negyvenezer fia vesztette életét” – hirdette a felirat), kinéztünk a tengerre és visszaballagtunk az állomáshoz. A koppenhágai vonat is késve állt be, komoly tömeg gyűlt össze a peronon, volt egy kis kavarodás, mert nem a jó kocsinál kezdtem el bepakolni, de nemsokára minden csomag ripsz-ropsz a helyére került és helyet foglaltunk. Erre bemondták, hogy a vonat még fél órát várakozik műszaki probléma miatt. Ez azt jelenti, hogy napnyugta körül érünk Koppenhágába és a minimum hét órás tekerés Gedserig erősen az éjszakába fog nyúlni, de legalább biztosan oodaérünk a bringabolthoz, mielőtt bezár. Hogy melyik kompot érjük el, az egyelőre bizonytalan: lehet késő este, éjfél után, vagy holnap kora reggel.
Addig is összekötöttük a kamerákat és a telefont, töltőre tettük a lámpákat és megettük az utolsó péksütiket. Az eső odakint hol szitált, hol szakadt, a rétek és erdők belvízben állnak, ami kicsit aggasztó a sátorozásra nézve. Átkeltünk a gyönyörű Rendsburgi hídon a Kiel-i csatorna fölött, majd nemsokára csodálkozva láttunk egy nagyon hasonló másik hidat. Ez becsapás, a vonat a magas híd után a tengerszinten fekvő állomást úgy éri el, hogy a pálya egy teljes kört tesz meg. Nemrég léptük át Padborgnál a dán határt, figyelgetjük az időjárást, spekulálunk a várható átlagsebességünkről, és általában véve nagyon várjuk már, hogy pörögjenek a küllők alattunk.
1. nap – Indulás
By Szoki
A Koppenhága és Gedser közötti út igen egyenes volt és csak pár említésre méltó pillanat akadt – természetesen a bringa átvétele egy pár ajándék kulaccsal egyetemben, az első méterek a teherbringával és kishíján ütközés pár kukával, egy kebab, ami csillapította éhségünket, átkelés a Storstrøm hídon, amely a Storstrømmen felett köti össze a Falster és a Masnedø szigeteket. Átkelés közben csak egy félelmetes tengeri tornyot láttunk a ködben, a szél tombolt, pont, mint egy horrorfilmben. És természetesen az érkezés Gedserbe, ahol elfogyasztottunk egy páncélos tarhonyát (azaz konzervet) a komp várótermében egy hatalmas gőzös mellett. Most fekszünk a kompon – 8 óra van és várjuk az újabb izgalmas napot.
Nehéz küzdelem
By Andris
A mecklenburgi Teterowban vagyunk amikor ezeket a sorokat írom, ahol egy benzinkútnál feltöltjük a vizes kulacsainkat. A kompút után, ahol nekem kb. egy órát sikerült aludnom, Szokinak pedig kb. 15 percet, dél felé fordultunk Berlin felé, átkeltünk Rostockon, gyorsan megreggeliztünk egy szupermarketben és megmásztuk az első hegyet. Majd a következőt és a következőt. A Mecklenburg-Előpomeránia szakasz rázós, minden domb után jön egy még magasabb. A Bullitt úgy megy a sík terepen, mint egy álom, de amikor emelkedő következik, nem tagadhatja le a súlyát. Nézem, ahogy Szoki váltja a sebességfokozatokat, beletapos a pedálba, néha szuszogva és fújtatva ahogy megyünk fel az emelkedőkre. De ehhez idő kell. Én is ismerem ezt az érzést, amikor családi bringatúráimon fél Magyarországot végighúztam egy megrakott biciklis utánfutóval, de ott a sebesség nem volt kérdés, hiszen gyerekekkel tekertünk. A mai tervezett célunk Berlin volt, 240 km-re a parttól. Eddig 50 km-t tettünk meg, úgyhogy át kell ütemeznünk a napi szakaszokat.
Jó hír, hogy az első adományok már megérkeztek! Nagyon szépen köszönjük kedves követőink!
2. nap – Mecklenburgon át
By Andris
Kevés hang esik olyan jól a szívemnek, mint az eső dobolása a sátorponyván, hát még, ha ezt a gázfőzőn rotyogó tészta hangja festi alá! Mára letáboroztunk, bent vagyunk a sátorban, odakint ponyva alatt alszik a két bringa: a hős Bullitt és a bátor kis Birdy.
Fáradtak és törődöttek vagyunk és még nagyon messze járunk Berlintől, ami a mai úticél lett volna. A nap nagy részét az országúton töltöttük, miközben kamionok és traktorok előzgettek minket. Biztos vagyok benne, hogy volt olyan kamion, ami Rostock felé a kompon is velünk utazott már, majd megelőzött, célba ért, visszafelé eljött szembe, majd később újra megelőzött. Megfigyeltem, hogy Mecklenburgban a foci nem játék: minden transzformátorházat és támfalat vastagon borít a grafitti, éltetve a Hanse Rostock-ot. A kamionokat csak kibírtam valahogy, de a Hanse Rostocknak már nagyon vártam, hogy vége legyen. Tartottunk egy gyors ebédszünetet egy benzinkútnál, majd a Remplin-i tavak felé letértünk egy mellékútra. Gyönyörű volt a táj, millió vadliba gágogása töltötte be a levegőt, de már az erőnk végén jártunk, úgyhogy megbeszéltük, hogy sziesztázunk. Sajnos a rétek belvízben álltak, de végül találtunk egy száraz foltot egy gát tetején. Füldugó be a libák ellen és már aludtam is. Arra ébredtünk, hogy valaki aggódva kérdezget, hogy baleset történt-e vagy miért fekszünk ott. Így viszont még világosban összepakolhattunk, és újra útnak eredtünk.
Mecklenburg tájait a gleccserek formálták, a gleccserek viszont sajnos szörnyű rendetlenek. Nem válogatják meg a hordalékukat súly szerint, mint a folyók, csak összekeverik a homokot, a murvát, és a kőtömböket, majd lepakolják, ahova eszükbe jut. Nem igazán alakítanak ki folyó- és mellékfolyó-hálózazot, hanem a morénáikkal szabálytalan dombokat formálnak, amiket aztán a szél is áthalmoz néha. Szóval a világnak ez a része szép, de nem könnyű itt biciklitúrázni. Vannak például bicikliutak, de nincs megjelölve, hogy melyik aszfaltos, melyik macskaköves, melyiket borítja murva és melyiket sáros homok. Volt egy útvonal, ahonnan vissza kellett fordulnunk a sár miatt, ráadásul a cargo hátsó váltója csupa homok lett, mert belelógott egy pocsolyába. Ez egy igen gyéren lakott régió, néha órákig tekertünk anélkül, hogy egy embert vagy autót láttunk volna. Néha olyan távol vitt az út a falvaktól, hogy még a fényük sem látszott a látóhatáron. Minden tele van vándorkövekkel, a szántóföldek sarkain úgy tűnik, évszázadok óta gyűlnek. A kereszteződésekben hatalmas öreg tölgyfák állnak. De valahogy különös, magányos hangulatot árasztott a táj, az alvó falvak, és a vég nélküli szántóföldek.
Este 11 körül vertünk tábort és épp akkor kezdett el esni az eső, amikor elkészültünk.
Berlin ist eine Reise wert
By Andris
Ma eddig jól mentünk. 8 előtt indultunk, megvárva, hogy elálljon a hajnali eső, átkeltünk néhány dombon és falun, majd elértük Neustrelitz városát. Itt a bolt parkolójában reggeliztünk péksütit és tésztalevest, aztán húztunk tovább dél felé Fürstenberg an der Havel és Berlin irányába, tavak között, fenyveseken át. A terv az, hogy keresztülmegyünk Berlinen és ki a másik oldalán, hogy a városon kívül táborozzunk majd valahol. Már kevesebb, mint 1000 km van hátra összesen, ha meglesz mától a napi 200, hazaérünk időre.
Követés
Itt tudjátok követni, hogy hol tart a túra: https://movingobject.co/cargo4arlo/
Jótékonyság
A túra során kb. 1300 kilométert tesznek meg, szeretnének ennek az ezerszeresét, kb 1 300 000 forintot összegyűjteni az Elfogadlak Alapítvány számára. Az adományok teljes összege az alapítványt támogatja, Szoki és Andris saját költségükön utaznak és tekernek, legfeljebb szállást, ételt-italt fogadnak el útjuk során.
Az adományokat közvetlenül az Elfogadlak Alapítvány számlájára várják: K&H Bank 10201006-50213269
IBAN HU19 10201006 50213269 00000000
BIC OKHBHUHB
Kérjük, a közleményben tüntessék fel a “Cargo for Arló” projektet!
Arló nagyközség Borsod megyében, Ózdtól 3 kilométerre délre fekszik, népessége kb. 3500 fő. Lakosságának jelentős része roma származású, a környék iparának leállása óta fontos probléma a munkanélküliség, sokan mélyszegénységben élnek. A faluban kevés a munkalehetőség, a helyiek kénytelenek távolabbi településeken munkát keresni. Arlót észak felé Ózddal már most is kerékpárút köti össze, és készül dél felé, Eger felé is a kerékpáros összeköttetés. Ahhoz, hogy ezt a helyi szegények ki tudják használni, kerékpárokra és szereléssel, karbantartással kapcsolatos tudásra van szükségük. Az Elfogadlak Alapítvány támogatásával Szent Ferenc Kisnővérei jelenleg is foglalkoznak a kerékpározás népszerűsítésével Arlón: biciklitúrákat szerveznek a fiataloknak. Kevesen tudják, hogy a Bubi előző generációs kerékpárjai Arlón és környékén vannak, ahol a helyiek használják őket, de ezek a biciklik már jellemzően rossz állapotúak, kevés használható közülük. A túra során gyűjtött adományokból bicikliket tudnak beszerezni, illetve felszerelhetnek egy tanműhelyt, ahol a helyiek megismerhetik a
A projekt honlapja: https://cargo4arlo.turakalapacs.hu
