Benkó Barbi blogja: edzőtábor a “rosszabbik” szigeten, Tenerifén
Benkó Barbara az újabb mountain bike válogatott edzőtábor eseményeiről mesél legfrissebb blogjában, amire Tenerifén került sor:
Ismét lehetőségünk nyílt egy két hetes edzőtáborra a Szövetség szervezésében, ezúttal a télen is ideális klímájú Tenerifén. Most jóval kisebb csoporttal utaztunk, csak a felnőtt keret volt lent, de kiegészültünk pár csömöri fiatallal és master korosztállyal :), valamint a komplett Waberer’s csapattal. Kísérőnk Valter Tibor, felnőtt Szövetségi Kapitány volt. Hamar megtalálta a csapat a közös hangot és jó hangulatban telt el a két hét, ami szerintem nagyon fontos, hogy az ember a sok edzés között megfelelően tudjon pihenni és kikapcsolódni, ne forduljunk be.
Örültem, hogy ismét egy új helyszínt ismerhetek meg. Nem titkolt célom az is volt, hogy összehasonlítom a szigetet Gran Canaria-val, melyik lehet ideálisabb edzésre. Mindent egybevetve nekem Gran Canaria jobban bejött. Edzésre számomra ideálisabbnak tűnik, és ami a legfontosabb, időjárás szempontjából sokkal kiszámíthatóbb. Ennek oka gondolom az El Teide, ami a maga 3780 méterével Spanyolország legmagasabb hegye. Az időjárás-jelentésre sem nagyon lehet hagyatkozni, mert a Teide gyakran bevonzza a felhőket és egyik-pillanatról a másikra gyökeresen megváltozik az idő. Mindennek ellenére azt kell mondanom, hogy nagy szerencsénk volt az idővel és egy napot sem kellett kihagynunk és én személy szerint úgy érzem, hogy kiváló edzésmunkát tudtam végezni.
Volt olyan, hogy elindultunk verőfényes napsütésben, felértünk a hegyre, de közben beborult masszívan a másik oldalon, köd lett és hazafelé már annyira fáztunk lefelé, plusz kicsit meg is áztunk, hogy gyors zuhany után sapkában, melegítőben, pulcsiban feküdtem az ágyban több, mint egy óráig és még utána is fáztam, kék volt a körmöm meg a szám, pedig nem festettem be… Ja igen, itt azt tudni kell, hogy csak és kizárólag szintet lehet menni, átmozgató edzésen is a legkevesebb 500 méter szint volt, ami összejött és azt a másfél órát „síkon” mentük. Ez azt jelenti, hogy felfelé, főleg ha szép idő van és süt a nap, szakad az emberről a víz, úgy hogy csak rövid-rövidben megy, lefelé viszont picit sincs meleg, úgyhogy kell ruhát vinni bőven, néha úgy éreztem magam, mint a tinininja teknőc induláskor, televoltak a zsebeim, de lefelé azért nem bántam meg, hogy volt nálam ruha. Úgy voltam vele, hogy inkább még a nyakam köré is tekerek egy mezt, csak ne fázzak meg.
Volt jó pár profi országútis is a szigeten, Pozzato és egy csapattársa, meg két Katyusás a mellettünk lévő hotelben laktak, Astana, Orica és Movistar mezben is láttunk mozogni pár embert és szemmel láthatólag nem hobbisták voltak, akik vették a mezt. Mondjuk ők egyszerűbben oldották meg a dolgot, kísérő autójuk volt és abból öltözködtek meg frissítettek. Igaz, nem egy színvonalon vagyunk, ez több jelből is észrevehető, legszembetűnőbb a sebesség különbségünk 🙂 De ők is jófejek voltak, mindig köszöntek, az utolsó napokban a Movistaros srácok már előre integettek, jó párszor találkoztunk velük.
Ami a legszembetűnőbb különbség volt Gran Canaria-hoz képest, hogy jóval kevesebb nyugat-európai hobbi kerékpáros volt, aki csak úgy kijár telente 1-2 hétre barátokkal, családdal kerékpározni. Töredéke volt a számuk a másik szigeten bringázókhoz képest. Ez gondolom szintén a magas hegyeknek és a szeszélyes időjárásnak köszönhető. Na meg az utak minősége sem túl jó és az autósok sem figyelnek ránk, de legalább otthon éreztük magunkat. A turisták itt mintha kicsit igénytelenebbek lennének, mint a szomszéd szigeten. Sok a kelet-európai, orosz, lengyel és cseh nyaraló, de itt is megvan a skandináv, holland, angol vonal. Úgy láttam a katalógusokban, hogy kicsit olcsóbb, mint GC, a repülés és a hotelek is, nyilván ezért van az, hogy a kevésbé tehetősek is megengedhetik maguknak, hogy mégis biztos jó időbe és egzotikus helyre utazzanak nyaralni.
Engem igazából csak az zavart, hogy egy-két embernél a kultúra teljes hiányában a világba köpködés és tüsszentés teljesen normális volt, utcán, hotelben, bárhol, ami szerintem elég undorító. A hotelünk elvileg 4 csillagos volt, amiből kettő azért az égen maradt, elég koszos és lepukkant volt, de mindegy, sok időt nem töltöttünk ott, aludni én egészen jól tudtam, bár sokan panaszkodtak mindenféle zajokra, de szerencsére alvás problémáim ritkán vannak. Rajtunk kívül csak egy magyar házaspár volt a hotelben, főleg angolok és hollandok lakták. Az átlagéletkort jelentősen csökkentettük és volt sok fura figura, de legalább ezek is mókára adtak okot. 🙂
Jók ezek az edzőtáborok, mert azon kívül, hogy most végre lehetőséget kaptunk, hogy meleg éghajlaton készülhessünk mindig volt kivel menni, otthon én személy szerint úgy is mindig egyedül megyek. Én a legtöbbet a Vígh Zolival mentem, vagy a Brigivel, aki egyben szobatársam is volt.
A növényzet tipikus kanári-szigetek, sziklás, trópusi, de itt kevesebb volt a sivatagos rész a hegyek miatt. Itt megteheti az ember, hogy gondol egyet, felkel az óceán partról a napozásból, beül az autóba, megy 60 km-t és hógolyózik a Teide-n. Ezt mi is kipróbáltuk az egyik pihenő napon. Béreltünk egy Pandat, beültünk öten és felmentünk a Teide lábához, ahonnan a sílifttel egészen a kráter aljáig fel lehetett menni, merthogy ez egy vulkán, ami 100 éve még aktív volt. A kárterhez vezető turistaút sajnos le volt zárva jegesedés miatt. Így is nagy élmény volt, már maga az út is, mentek a poénok, én vezettem, szegény Panda nem köszönte meg a 2500 szintet öt személlyel, plusz gondolom a sok turista már kihúzatta rendesen, a féke is odavolt, de biztonságban megjártuk oda-vissza. 🙂 Mily meglepő, Pozzatoék ugyan ezt a „tripet” tolták pihenő napon. Maga a fennsík fentről mesésen néz ki a havas hegycsúcsokkal, tiszta időben át lehet látni a szomszéd szigetekre, az óceánra, elég exkluzív… Bringával is voltunk fent természetesen, az út két oldalán óriási megkövesedett lávafolyamok, nagyon komoly látvány.
Összességében remek volt ez a két hét, köszönjük szépen, hogy még ha last minute-ban is, de összehozták nekünk a tábort! Nem csak edzés szempontból, de szerintem csapatösszetartásra sem volt utolsó, itt lehet igazán megismerni a többi válogatott tagot, és ha arra gondolunk, hogy most kezdődik a riói kvalifikációs időszak és együtt kell megszereznünk a kvótát érő pontokat, akkor lényeges lépést tettünk a siker felé. Összeszoktunk és azt kell mondanom, hogy elég jó csapat jött össze, ami nagyon fontos a mentális és lelki felkészültséget tekintve.
Most újra visszaülök kis időre az iskolapadba, bár kedves csoporttársam jóvoltából kint is értesültem mindenről és nem maradtam le nagyon. Sokat azonban nem leszek itthon, arra jó lesz, hogy kicsit feltöltődjek, szeretteimmel legyek és elvégezzük az utolsó simításokat a formámon, március 14/15-én ugyan is már Izraelben versenyzem a csapattal!
