Montenegró egy csodavilág, ilyen kicsi területen ilyen közel ennyi szépség nem adatik a túrakerékpárosnak. Nem véletlenül járok illetve járnak vissza rendszeresen ismert túrakerékpárosok ide. Ezt nem lehet megunni!
A túra beszámoló előző részeit itt tudjátok elolvasni:
Balkán Portya 1. rész
Balkán Portya 2. rész – Bunkerek földjén
2021.07.28. Csütörtök
Az éjszakát kék cetem (kék Mondeo kombi) gyomrában töltöttem a Pluzinei kempingben. Nyugodt csendes éjszaka volt, főszezon ide, főszezon oda, szinte üresen állt a hely. Autóval gyorsan átmentem a Piva kanyonon a mai kiindulási pontra, ami a Bosnyák határnál lévő rafting település volt.
Innen a Piva kanyonon felfelé tekerve elsőként egy forrással egybekötött kilátóponton álltam meg. A smaragdzöld folyó lent kanyargott alattam. Ez a szín önkéntelenül egykori nagy szerelmem szemeit juttatja eszembe, aki szirénként megbabonázva elvette a maradék eszem.
A Dinaridák ezen része mészkőből áll, ebből a kőzetből kioldott ásványi anyagok adják a felduzzasztott tó különleges színét. Ahhoz hogy igazi pompájában lássuk a tavat természetesen a napsütés és jó idő is szükséges. Ugyan ennek nagy a valószínűsége a Balkánon, azonban itt az 1000 méter feletti hegyek világában már nyáron sem garantált.
A tavat Tito egykori büszkesége az ívelt völgyzáró gát duzzasztotta fel. érdemes erre is rászánni egy tíz perces kitérőt mivel önmagában is nagy látványosság.
A gáton átkelve beérkezünk az alagutak világába. megszámlálhatatlan alagúton kelünk át. Itt a jó világítás kötelező és életet menthet. Ugyanis ezen műlétesítmények nincsenek kivilágítva és szigetelés híján szinte mindig folyik bennük a víz. Úthiba és kövek is előfordulhatnak az útesten.
Tavat elhagyva felfelé kanyarodtam egy igazi kis hegyi útra. Az út egyre meredekebb, a visszafordítók egyre keskenyebbek, az alagutak pedig egyre barlangszerűbbek lettek. Cserébe a kilátás az mindent felülmúlt. Csodálatos volt a magasból szemlélni a tavat. Ezt láthatják a madarak is, akiket nem köt gúzsba a földhözragadtságuk.
A szerpentint elhagyva az út némileg kilaposodott és látnivaló is visszavett magából. Trsa-t elérve Etno faluban némi western hangulat mellett fogyasztottam el a megérdemelt déli frissítőmet.
A Durmitori fennsík felé haladva igazi prérin át vezetett az utam. Itt már csak Winnetou is csak annyit mondana, Uff. Jó volt látni a hegyoldalban a szorgos kezeket ahogy kaszálják és forgatják a levágott szénát. Ennek mindig örülök, mert a lekaszált széna forgatása mindig a jó idő közeledtét jelzi.
Felfelé haladva egyre sziklásabb lett a táj, a Nemzeti Parkban kedves kis katunokba lehetett botlani. Ezen nyári pásztorszálláson az errefelé őshonos állatokat legeltetik. A vidék bővelkedik víznyelőkben. Nem egyben még jégverem is volt található. Ami igencsak meglepő ezen a szélességi körön.
A Durmitor hágója úgynevezett kettős hágó. Vagyis miután felértél még némi gurulás után kapaszkodnod kell. Az út maga elég keskeny volt, azonban minimális forgalommal találkoztam csak.
A táj egyébként meseszép, növényzet minimálisan takarja a kilátást. Amerre csak nézünk Montenegró legnagyobb hegyei láthatóak.
Miután kigyönyörködtem magam egészen Zabjak városáig gurultam. Itt volt az esti szállásom az egyik kempingben, de mivel még volt 3,5 órám sötétedésig, így beiktattam egy bónusz programot.
A Tara híd Montenegró egyik látványossága. A 1940-es években épült viadukt túl élt több komoly háborút és egyben ez a világ második legnagyobb kanyonjának az előhírnöke.
Ugyan a hídról a kanyon nem látható, így is félelmetes a mélység. A híd mellett „fogdosós” lányok álltak. Mind arra akart buzdítani hogy próbáljam ki a „flexelést”. A viadukt mellett kifeszített acélsodronyon lehetett lecsúszni aminek a hangja igencsak hasonlított a vidéki férfiember kedvenc szerszámára.
A flexelés helyett ebédet választottam. Az étteremből csodás panoráma nyílt a hídra és az alatta hömpölygő folyóra. A panorámának megkérték az árát, fele annyi chevapért többet fizettem mint a légvonalban csak néhány száz km-re lévő másik bárban. De a látványt meg kell fizetni😊
A hídtól vissza kellemes 5%-os szerpentin vezetett vissza Zabjakba, amit tele energiával és élménnyel gyorsan leküzdöttem. Zabjakban feltöltöttem az élelmiszer készleteimet és a kempingben nyugovóra tértem.
Aznapi megtett táv 130km, 2800m szint.
2021.07.29. Péntek
A Fekete hegyek birodalmában voltam és elindultam megnézni a Fekete tavat. A tóhoz csak a nemzeti park belépőjegyének megváltása után engedtek be. Szép, rendezett környezet leginkább a Szent Anna tóra emlékeztetett. Sajnos körbetekerni nem tudtam a tavat, mert túlságosan technikás volt a terep.
Tó után a Sasok útjának nevezett útvonalon akartam visszamenni az autóhoz. Ami némi fejtörést okozott mivel a Strava heatmap mutatott rajta bringás forgalmat azonban a google map nem akart rá útvonalat tervezni.
Némi aggodalom után mégis nekivágtam az ismeretlennek. Kezdetben a sífelvonó és DH pályát elhagyva az út mellett lévő szakadék egyre csak nőtt. Itt kaptam betekintést a Píva kanyon legmélyebb részeire.
Kamera nehezen adja vissza a majd ezer méteres mélységet. Magát a látványosságot a helyiek is igyekeznek kihasználni. A rafting mellet Dzsip szafarik szervezése a fő megélhetési forrásuk.
A fő látványosságot elhagyva némi gurulás után a Sušičko jezero-hoz értem. Kerestem a tavat azonban némi keresgélés után rá kellett jöjjek, hogy jelenleg a tó olyan mint a Gyalog galoppban a barlangot őrző szörny. „Merre van a szörny a nyúl előtt vagy a nyúl után. A nyúl az”.
A tó leginkább egy kiszáradt mocsárvidékre hasonlított. Így gyorsan tovább is álltam. Illetve gyorsan mentem volna, ha nem 15%-kal emelkedik az út és minden erőmmel azon küzdök, hogy nyeregben maradjak.
Nemsokára az út szinte kilaposodott és táblák jelezték, hogy itt valami nagy látványosság kell legyen.
Látványos kilátás nyílt a Susice kanyonjára. Habár a mélység jóval kisebb volt mint a Tara esetén, de a nagyobb meredekség erősen becsapta a szemet. Hosszasan időztem itt nem győztem betelni a látvánnyal.
Innen szédületes gurulás követezett volna, ha a folyton kanyargó keskeny út engedte volna. Azonban a mai napra nem a szembe jövő dzsip motorház tetején történő utazást céloztam meg, ezért serényen koptattam a fékpofát. Az elágazásnál olyan profi idegenvezetőnek tűntem, hogy az orosz turisták tőlem kérdezték meg merre menjenek.
A lejtő után igazi energiazabáló hullámvasút következett. A táj nem volt ingerszegény, de a kanyonok látványát már nem tudta felülírni. Hiába már csak így működik az emberi agy ha Pamela Anderson fut végig a strandon bikiniben utána nehéz bármi másra is emlékezni a filmből.
A hágó után gurulás egészen az autóig. Kicsit már túlságosan is vagányan vettem a kanyarokat. Így eléggé beleégett a retinámba a szembejövő Land Rover látványa a kanyarban. Szerencsére félre tudtam húzódni, de centikre ment el mellettem.
Kocsihoz leérve szomorúan konstatáltam, hogy valahogy átjutottam Boszniába. Határellenőrzés nélkül. Visszafelé kellett a személyit mutatnom. Itt jöhettem rá, miért nem akarta a Google map erre tervezni az utat.
Kocsiba huppantam, és irány Bosznia. Itt az első nagyobb szupermarketnél feltöltöttem a készleteket és bevásároltam az otthoniaknak is. Érdemes Boszniában beszerezni a szükséges ellátmányt, érezhetően itt a legolcsóbbak az árak a délszláv régióban. A vásárolt Cockta közel a felébe került, mint Montenegróban.
Megejtettem még egy étkezést egy útba eső étteremben. Ugyan nem értették, mit kérek, és én se nagyon tudtam mit kapok, de jó nagy adag volt és rendesen laktatott az 5 euróért kihozott cigánypecsenyénkre emlékeztető étel.
A mai nap még vissza akartam jutni Szerbiába, azonban Visegrádot mindenképp meg akartam nézni. A boszniai és a magyar Visegrádban egyedül az az azonos, hogy mindkettő páratlan fekvéssel rendelkezik. A duzzasztott folyópart mellett az út szinte végig alagutakban és viaduktokon vezet végig. Szerencsére a forgalom itt kisebb volt, mint a román D8-as úton, azonban itt is észnél kellett lenni. A városka legnagyobb nevezetessége a hídja. A sok kis boltívből álló híd leginkább a Hortobágyi kilenc lyukú hidunkra emlékeztet. A hídon némi embertömeg és kirándulók voltak.
Nem is időztem sokat, vissza a kocsihoz majd irány Szerbia. Az alvóhelyet szintén a Park4 night alkalmazásból néztem ki. Odaérve láttam, hogy egy elhagyott kemping, ami már enyhén pusztulásnak indult. Elpakoltam és nyugovóra tértem. Nemsokára jött egy másik autó, megállt, majd a perceken belül hallatszódó félreérthetetlen női hang tudatta velem „Mein gott es ist ein fickplatze”. Órákig reszeltek csak sajnos nem a kabócák…
Aznapi táv 90km 1500m szint.
2021.07.31. Szombat
Másnap fáradtan ébredve elindultam a Zaovine tavat megkerülni. Ez egyfajta bónuszprogramként előre nem tervezetten iktattam be. Így elvárásaim nem voltak.
A fő cél az volt, hogy a Montenegró magyarországi úton ne kelljen egyhuzamban levezetnem 10-11 órát. Ezért iktattam be egy köztes célpontot.
A tó és a nemzeti park bejáratáig elég ingerszegény környezet fogadott és a folyamatos fel-le tekerés is fárasztotta a lábam. Nem sejtettem hogy a tó körül is hasonlóban lesz részem.
A bejáratnál faszobrok tudatják a vadkempingre vágyókkal hogy ez a medvék birodalma. Maci Laci benézhet éjszaka a sátradba.
Az első nagyobb kilátás pont a duzzasztásnál volt, innen végig fel-le ment az út és a legnagyobb érdekességet az erdőtűz oltására érkező helikopter adta. Messziről próbáltam kifürkészni „szívott-e fel búvárt a merítés során”. Sajnos a szemeim ugyan olyanok mint a sasé, csak nem olyan élesek hanem olyan csipásak ezért ezt nem láthattam.
Délszláv régióban a kilátópontokat mindig Vidikovac névvel mutatja a google map szolgáltatása. Így egy ilyen pontot Vidikovac Osluša-t én is felkerestem. Némi földutas zötykölődésért a folyóvölgy látványa kárpótolt.
Az autóhoz visszaérve gyorsan elfogyasztottam az utolsó otthonról hozott cseresznyebefőttet és irány haza.
Az útvonaltervező ekkor este kilenc órás hazaérést jósolt. Az első nagyobb terelésbe egy baleset miatt csúsztam bele. Itt majdnem egy órás késést szedtem össze.
A határ felé érve fura volt a rendőrök és a google maps is számomra érthetetlen irányokba tereltek. Az útvonaltervező az 5-ös főút lezárt drótkerítéséhez vezetett.
Így végül az autópályára lyukadtam ki.
Ahol már nem volt visszaút még akkor sem ha láttam a vesztem. Összesen 8 órányi tötyörgés után időnként el-elszundítva értem át magyar földre.
Épp napfelkelte előtt. A második benzinkúton álltam csak meg. Minden kocsiból alvó törökök lógtam kifelé. Megmostam az arcom, ittam egy kávét és néhány perc szemhunyás után robogtam tovább. Mert aznap munkaügyben még Németországba kellett mennem. A többiek már vártak.
Hangosan kurjongattam ordítottam az autóban, fenntartva éberségemet. Szerencsére nem sokára felkelt a nap, ami mindig pozitívan hat rám. Így némileg felébredtem.
Otthon kb annyi időm maradt, hogy egyek néhány falatot kicseréljem a szennyes bringás ruhákat ingre és pólóra és irány Németország. Kollégák rendesek voltak vezettek helyettem, így én békésen szunyókálhattam a hátsó ülésen.
A túrát mindenkinek ajánlanám akiben van némi kalandvágy és hajlandó hátra hagyni a megszokott kényelmet és biztonságot. Ezeken a túrákon nemcsak idegen kultúrákról hanem önmagunkról is nagyon sokat megismerhetünk. Minden biciklitúra egyben zarándoklat önmagunkhoz, a saját lelki egyensúlyunkhoz.
A világot fel kell fedezni, hisz itt van a lábunk előtt, csak egy kis bátorság kell, hogy kilépjünk az ajtón. Szeretnék köszönetet mondani a családomnak, hogy elviselik ezen hóbortomat, illetve youtube-os bringatúrázóknak akiktől ihletet vettem a túra kialakítására, név szerint Cobranco, Biciklis Józsi, Velekei Balázs, Bandibácsi.
Nyeregbe fel!
Vaskapú túra GPX fájla letölthető innen:
https://www.strava.com/routes/2852476075157669444
Az Albán kör GPX fájla letölthető innen:
https://www.strava.com/routes/2852475070216785488
A Durmitori rész:
https://www.strava.com/routes/2852483532508457540
https://www.strava.com/routes/2956140910460919970
A túra beszámoló előző részeit itt tudjátok elolvasni:
Balkán Portya 1. rész
Balkán Portya 2. rész – Bunkerek földjén
