Mindazok, akik az újévi fogadalmukban a fogyást jelölték meg, gondoljanak szegény profi kerékpárversenyzőkre, akik évről évre folyamatosan ezzel a problémával küszködnek. Késő ősszel, télen végre lehet élvezni az életet, féktelen zabálás, súlygyarapodás…, majd tavasszal jöhet a drasztikus fogyókúra!
Bobby Julich, a CSC kiváló és tapasztalt amerikai versenyzője így látja a problémát: Az elmúlt 10 év során a súlykérdés központi témává vált mind a profi, mind az amatőr kerékpárversenyzők táborában. Vége már azoknak az időknek, amikor minden kerekes annyit evett, amennyi csak belé fért, mondván: kell az energia a másnapi edzésre vagy versenyre. Ma már a cél a lehető legideálisabb erő/testtömeg arány: a profik között az etalon a 7 W/kg, 6 az abszolút minimum, ha jó eredményt akarunk elérni. A legtöbben 6,5 W/kg körül mozognak, télen alacsonyabb, nyáron kissé magasabb ez az arány. Persze az sem túl jó, ha a fogyás az erő rovására megy: nagyon kell figyelni, hogy miként adjuk le a néhány kiló felesleget.”
Bobby Julich régi motoros - ő csak tudja, hogy mivel jár a téli dőzsölés...
Ez régebben egyáltalán nem így volt. Julich úgy emlékszik, hogy 15 évvel ezelőtt, amikor elkezdett profi szinten versenyezni, még normális dolog volt a vacsoránál degeszre zabálni magát a megfáradt versenyzőnek. “Ha kellemes érzés gyalog elhagyni az éttermet, akkor nem ettél eleget!” – szokták mondani akkoriban. Ő már a Motorola csapatban sem érezte a szükségét, hogy a többieket kövesse – talán éppen ezért teljesített jobban, és mehetett tovább Lance Armstronggal a Tour győzelmek irányában. Emlékei szerint már akkor is voltak, akik valamelyest odafigyeltek az étrendre. Mintha már ott is elhangzott volna a ma mindennapossá vált kijelentés: “Komolyan veszem a kerékpározást, diétázom.”
Julich-on a versenyszezonban soha sem látni súlyfelesleget...
A versenyszezon után mindenki óhatatlanul felszed valamennyi súlyfelesleget. “A téli csapatösszejöveteleken általában a súlyfelesleg az egyik fő téma.” – erősíti meg Julich. “A csapatfőnök rögtön erre kérdez rá. Ez mindig felidegesített, mivel alapjában véve nem vagyok vékonydongájú, télen pedig még egy kicsit rá szoktam pakolni. Volt olyan csapatfőnököm, aki a kézfogás után rögtön a karomat vagy a derekamat kezdte tapizni. Nem szólt semmit, de az arcáról rögtön leolvastam, hogy mit gondol a súlyomról…”
“A súlyfelesleg kérdését úgy lehet a legegyszerűbben elintézni, ha a lehető legkevesebbet szed fel az ember télen. Persze ez könnyebb megígérni, mint megtartani.” – folytatja az amerikai veterán. “Egy hosszú versenyszezont követően a kerekes mindent máshogyan szeretne csinálni, mint a mindennapi robot során. Szabadságra megy, barátokkal, családdal tölti a napokat. Tévét néz, sörözik, és természetesen csak ímmel-ámmal edz. Ez igazi felüdülés a 10 végighajtott hónap után, mely természetesen elengedhetetlen a regenerálódáshoz.”
Van, aki télen szed fel rendesen...
Az, hogy melyik versenyző miként jön ki ebből a fergeteges dőzsből, igen változó. “Láttam olyat is, aki egy tucat rétest tömött egyszerre magába. Én az ilyen kisiklásokat mindig próbáltam elkerülni. Önuralom kell hozzá, ami egyeseknél nem adott. Gondolni kell a következményekre, mert azok igen súlyosok lehetnek. Nehéz megszabadulni a felesleges kilóktól – igazi szenvedés lehet belőle.”
Na de mit kell tenni a felkészülés során, hogy minél hamarabb formába lendüljön a versenyző, azaz megszabaduljon a felesleges kilóktól, “Ha kevesebb, mint 4 kiló ment fel rád, akkor nincs akkora baj: fele simán lejön az első edzőtábor során, a többi pedig teljesen ésszerű diétával eltüntethető áprilisra.” Ha több a felesleg, akkor már nagyobb a gond… “Hallottam olyan történetet, hogy a versenyző az első edzőtáborban egyszerűen nem fért bele a ruháiba, és mindenből egy számmal nagyobbakat kellett kérnie.” – mosolyog Julich.
Az ilyen helyzetekben sok türelem és önmegtartóztatás kellene a fogyókúrához, ami sajnos az ilyen típusú sportolónak nem éppen erőssége. Túl gyorsan akar megszabadulni a felesleges kilóktól, és ez általában csúnyán visszaüt. Előkerül a régi zsírégetős stratégia: több órás, alacsony intenzitású edzéseket végeznek a pocakosok, és nem táplálkoznak sem közben sem utána. Logikusnak tűnik, de ez az önsanyargatás nagyon megviseli a szervezetet – és nem csak a testet, hanem a lelket is. Már rögtön a szezon elején megutáltatja a kerékpározást, ami később motivációhiányhoz vezet.
... és van, aki sportot űz az anorexiából!
Julich szerint hasonlóan problémás az is, ha egy versenyző nem tudja elengedni magát egész télen, folyamatosan a súlyát figyeli. Már-már anorexiás tüneteket mutatnak egyesek, és viselkedésük is jobban hasonlít a hollywoodi színésznők folyamatos siralmaira, mint az egészséges sportolók hozzáállására. “Szerintem meg kell találni az egyensúlyt, és kerülni kell a végleteket.” – foglalja össze a tanulságot az amerikai kerekes.
Forrás: Cyclingnews
Képek: Wilkimedia
