fbpx

A spanyol punk: Sebas Romero

„Amikor először megpillantottam ezt a számomra bizarr figurát, az jutott eszembe, hogy talán nem is láttam még olyat, hogy egyetlen emberen az összes létező testmódosító divattrend egyszerre legyen tanulmányozható. Egy hétig dolgoztunk egymás mellett egy sajtótáborban, ez idő alatt a védjegyének számító fekete répanadrágján, tornacipőjén, trikóján és bőrsapkáján kívül más ruhában nem láttam. Ha valaki ott azt mondja nekem, hogy ő nemsokára a Bikemag PhotoSOKK rovatának interjúalanya lesz, bizony nem hittem volna el… Szász Norbi jóvoltából azonban most kiderül, hogy mi van a répagatya és a csontkeretes szemüveg mögött.” (HBalage)

Sebas_Romero_0

Névjegy:
Sebas Romero
Életkor: 32 év
Nemzetiség: spanyol
Szakterület: extrémsportok, főleg kerékpár
Mióta fotós: kb. 13 éve
Fontosabb munkák és megjelenések: RedBull, Rasoulution, Decline Mag, Dirt Mag, Oakley, Addict Mag, Freeride, MBUK, Kona, Haro, DMR

Sebas settenkedik az előtérben a 2007-es mallorcai Merida Press Campen

Sebas settenkedik az előtérben a 2007-es mallorcai Merida Press Campen

Nagyon megörültem, amikor Sebas rábólintott az interjúra, mivel az egyik kedvenc fotósomról van szó. A spanyol srác nagy megszállottja a punkzenének, melyből sok inspirációt merít. Képei a leghíresebb sportmagazinokban rendszeresen jelennek meg világszerte. A nem mindennapi külső egy remek fickót takar, a fotóiról már nem is beszélve. Mr. Sebas Romeróval beszélgettem Barcelonából.

– Hello Sebas! Kérlek mutatkozz be a Bikemag olvasóinak!

– Általában ez a legnehezebb kérdés számomra, mivel kicsit nehéz definiálni magamat… Hol is kezdjem? Hivatással? Vagy inkább személyessel? Mindig gond továbbá, hogy arról beszéljek, aki vagyok, ahelyett, hogy arról, aki szeretnék lenni. Kísérletet tenni arra, hogy megtaláljam az igazi belső önmagamat eléggé filozofikus téma, és kissé tartok is tőle. Sok ember került már bajba amiatt, hogy elkezdett feltenni hasonló kérdéseket magának. Mindenesetre kidolgoznék egy összegzést arról, hogy ki is vagyok, így lehetnek majd ötleteitek, hogy mennyire hülye is tudok lenni…

Sebas tele van félelmekkel. Sebas gyenge. Sebas szeret verekedni és monoklit hagyni. Sebas kopaszodik. Sebas túl sok éve mondja már, hogy ebben az évben megtanulok angolul végre. Sebas rosszabbul biciklizik, mint az anyád. Sebas dörzsölt fickó. Sebas minden nap iszik egy liter narancslevet. Sebas utálja, ha túl közelről beszélnek bele az arcába. Sebas egy dumagép. Sebas-nak nincsen stílusa vagy ilyesmi. Sebas-nak nincs egy jó ötlete arról, hogyan lehet egy rendes fotót készíteni, de mégis megteszi, ami tőle telik, úgy, hogy észre sem veszed… folytassam?!

Aitor - Bunny hop, Barcelona (váz: Nikon D70; obj.: Nikon 10,5 mm; exp.: 1/250 sec, f/5,6)

Aitor - Bunny hop, Barcelona (váz: Nikon D70; obj.: Nikon 10,5 mm; exp.: 1/250 sec, f/5,6)

– Minek vagy kinek a hatására kezdtél el fotózni?

– Hosszú történet… Az egész egy gyerekkel – ez én voltam – kezdődött, aki hozzánőtt a gördeszkájához. Akkoriban épp úgy, mint manapság, nagyon sok gördeszkás magazint vettem, és a kíváncsiságom lassan feléledt a fotózás iránt. Aztán meggyőztem az akkori barátnőmet, hogy vegyünk egy régi gépet, hogy fotózhassam a barátainkat. Ahogy múlt az idő, rájöttem, hogy jobban élvezem, ha a kamera mögött állok, mint előtte, így elhatároztam, hogy komolyabban belevetem magam. Mindenesetre az életem mindig is kapcsolódott a magazinokhoz és a szerkesztés világához, ezek olyan dolgok, amelyeket nem tudok otthagyni túl hosszú időre. Imádom a magazinokat, ez az én nagy és igazi szenvedélyem, és szintén ez az, amiért szeretek bajba kerülni.

– Miért pont a biciklizésre specializálódtál?

– Életem során általában a dolgok választanak engem és nem fordítva – így történt a fotózás esetében is. Néhány évvel ezelőtt egy barátom meghívott egy biciklis találkozóra, és bár én még sosem voltam ilyenen ezelőtt, rögtön igent mondtam. Azóta is rá vagyok kattanva a biciklire, és elkezdtem barátokat szerezni a kerékpáros világból. Minden a nagyon korai deszkás évekre emlékeztetett, a légkör lazább és kreatívabb volt. Az emberek nagyon nyitottak voltak bármire, ami az útjukba került, én meg megtaláltam a módját, hogy kifejezzem és érezzem azokat a dolgokat, amit akartam.

Aitor - Wallride, Barcelona (váz: Nikon D70; obj.: Nikon 50 mm; exp.: 1/160 sec, f/4)

Aitor - Wallride, Barcelona (váz: Nikon D70; obj.: Nikon 50 mm; exp.: 1/160 sec, f/4)

– Van valaki, aki inspirált valaha is?

– Nagyon sok ember. Nehéz lenne neveket mondani, mert nagyon sok jön a zenéből, bár ez furcsán hangozhat számodra. Nagyon befolyásol a punk rock és összes grafikája, hangzása és látvány szubkultúrája. Szeretem azokat az embereket, akik annak szentelik az életüket, hogy kibabráljanak ezzel a rohadt világgal, amibe mindannyian beleragadtunk. Visszatérve a fényképezéshez… Nagyon szeretem, amit Richard Avedon csinál, akár a kompozíció, akár a téma feltárása szintjén. Martin Parr nyaralásától eldobom az agyam, mert jól arcon vág, megmutatva milyen durvák tudunk lenni. Esküszöm Istenre az utolsó munkája után, elkezdtem teljesen másképpen nézni a turistákra. Szeretem Terry Richardson munkáit, az az ember a képek rombolója. Elkezdett egy antiesztétikus irányzatot a divat világában, arannyá változtatta magát azzal, hogy mindent a feje tetejére állított. Annyira punk, hogy senki sem tudja lepipálni vagy játékszerévé tenni ennek az egész koros divatágazatnak. A sportról szólva: imádom Atiba Jefferson képeit, az ő stílusa összetéveszthetetlen, fókuszál, jók a színek, erő, kompozíció, karakter. A fotói a Transworld Skateboarding magazinban mérvadóak, és mindenki ennek a srácnak a színvonalát akarja elérni. Egyébként, ha bármit látni akarsz tőle, vegyél egy Transworld Skateboardingot.

Andreu Lacondeguy - Invert, Barcelona (váz: Nikon D70; obj.: Nikon 15 mm; exp.: 1/200 sec, f/4)

Andreu Lacondeguy - Invert, Barcelona (váz: Nikon D70; obj.: Nikon 15 mm; exp.: 1/200 sec, f/4)

– Mi volt a legkalandosabb fotózás életed során?

– Könnyű kérdés… haha. Egy nap Andreu Lacondeguy hívott és azt kérdezte, érdekelne-e egy 20 méteres flip egy osztrák hórámpán. Az összes költséget állják, hotel, kaja, repülőjegy, VIP belépők, ahova csak akarjuk… Mit mondanál erre?! Felkerekedtünk tehát életünk egyik legfantasztikusabb túrájára. Egyébként Andreu csak egyszer csinálta meg a szaltót, és én is csak egyszer kattintottam. Ez az egész tízezer ember előtt történt, akik a Snowboard világbajnokságot nézték. Azt hiszem, ez volt életem legjobb szezonja.

– Szerinted milyen összetevők, ismérvek (emberileg és szakmailag) szükségesek ahhoz, hogy valaki fotósként karriert fusson be? Egyáltalán meg lehet-e tanulni a fotózást, vagy kell hozzá egy sajátos látásmód, illetve tehetség?

– Azt hiszem, ugyanolyan képességek kellenek, mint más munkához vagy bármihez, amit az életben végzel. Ahhoz, hogy profi fotóssá válhass, ez kell, hogy legyen a vallásod, a mindennapjaid és a rémálmod. Következetesnek kell lenned, meg kell találnod a stílusodat, kutatni és mindenekfelett nem adni fel sose… El kell fogadnod, hogy egyáltalán nincs pénzed, és vissza kell utasítanod más jobb állásokat, és készen kell állnod arra, hogy nem egy kölyök kerül majd az utadba, aki ki akar ütni téged. De ahogy mondtam, úgy gondolom, ha orvos akarsz lenni vagy ügyvéd, pap vagy csak egy munkanélküli, akkor is ezt kell majd tenned. A másik dologról: nem tudom, hogy mi jön először, a tehetség vagy a technika. Van sok iskola, ahol kreativitást és ilyesmiket tanítanak. Az én utam egészen más, mert az én tanáraim csupa seg*fejek voltak, akik nem tudták a szó szigorú jelentését. Megtanították, hogy legyek nagy, unalmas, szegény és lusta ember. Talán ők attól tartottak, hogy elveszem a hülye munkájukat. Nos, ők tévedtek mindenben, és még mindig jobb vagyok, mint ők.

Jose Zapata - Wallride, Barcelona (váz: Nikon D70; obj.: Nikon 50 mm; exp.: 1/320 sec, f/4,5)

Jose Zapata - Wallride, Barcelona (váz: Nikon D70; obj.: Nikon 50 mm; exp.: 1/320 sec, f/4,5)

– Milyen felszerelésed van jelenleg?

– Csak egy gépem van, egy Nikon D70-es, három darab tízéves Metz vaku, Pocket Wizard rádiós kioldók, 50 mm-es, 15 mm-es, 10,5 mm-es és még néhány kisebb objektív. Az összes használt és közel ahhoz, hogy elromoljon. Nem igazán vagyok az, aki beszáll ebbe az ostoba játékba, hogy megvegye a legfrissebb felszerelést. A fotó a fotósról szól és nem egy olyan személyről, aki elpocsékolja a pénzt kütyükre, amelyek önmagukban kevesek ahhoz, hogy megragadjanak egy adott pillanatot. Mert az események valójában benned történnek, emberekben folynak és nem az istenverte kamerádban, ami 15.000 eurót ér.

– Ki az a rider, akit emberileg a legtöbbre tartasz és miért?

– Andreu Lacondeguy. Ő nagyon haladó a maga nemében. Nem csak a biciklizésben, vele beszélgetni olyan, mintha ablakot nyitnál a jövőre. Azt hiszem, tökösnek kell lenned, hogy ilyen személyiséget hordoz magadban, és ne robbanj fel!

– A fotózásból élsz, vagy van mellette másik foglalkozásod is?

– Szerencsésnek tartom magam, hogy azt mondhatom, hogy a fotózásból élek és remélem ez így is marad életem végéig. Bár, ha a szerkesztőm belefárad a retardált vicceimbe az irodában, tapasztalatból tudom, hogy túlélném, mint pincér, utcazenész, gyári munkás, kidobóember, hamisító, túlsúlyos nők dzsigolója, női fehérnemű modell vagy még egy halom más dolog, amit a barátnőm apja méltányolna, hogyha kiderülne rólam.

Jose Zapata - Abubaca, Barcelona (váz: Nikon D70; obj.: Nikon 50 mm; exp.: 1/400 sec, f/2,8)

Jose Zapata - Abubaca, Barcelona (váz: Nikon D70; obj.: Nikon 50 mm; exp.: 1/400 sec, f/2,8)

– Tudom, hogy saját magazinotok van, az Addict Mag. Mesélj róla kérlek!

– Minden egy telefonhívással kezdődött, melyben felajánlották, hogy adnak egy 20 oldalas rovatot egy klassz Mountain Bike-os magazinban. Elkezdtünk idióta dolgokat csinálni, ami felkeltette az emberek figyelmét, és a projekt annyi támogatást kapott, hogy csinálnunk kellett egy független magazint tele örült sztorikkal durvaságról, meztelen emberekről, tervekkel a világuralomról és srácokról, akik bicikliznek.

– Amennyiben megválaszthatnád a ridert és a helyszínt, most ebben a pillanatban, hol és kit fotóznál a legszívesebben?

– Azt mondanám, hogy Andreu Lacondeguy-t az ő új hátsó udvarában. Bár, valószínűleg nem csinálnánk semmi mást, csak röhögnénk minden hülyeségen, ami átfut az agyunkon, és új tetoválásokat terveznénk a karunkra. Egyébként valójában az ilyesmiket jobban szeretem, mint a fotózást.

Patas - Air 180 table top, Barcelona (váz: Nikon D70; obj.: Nikon 15 mm; exp.: 1/800 sec, f/5)

Patas - Air 180 table top, Barcelona (váz: Nikon D70; obj.: Nikon 15 mm; exp.: 1/800 sec, f/5)

– Tudnál adni három jó tanácsot a kezdő fotósoknak?

1. Ne dobd ki a pénzedet drága felszerelésre és iskolákra, ahol semmit sem tanítanak, inkább költs könyvekre, magazinokra, zenére és olyan filmekre, amelyeket sosem mutatnak a tévében. Ez az, ami segíteni fog, hogy kirakd a kirakós játék elemeit az agyadban, így kitalálhatod a saját stílusodat. Minden, amit tudnod kell a technikáról, az megtalálható a könyvtárakban.

2. Ne légy túl nyugtalan és tanuld meg kivárni a megfelelő pillanatot, hogy profivá válhass. 200%-osnak kell lenned a munkádban, mert mindig tökéletesen kell csinálnod. Nem számít, hogy esik vagy fúj, hogy másnaposnak érzed magad vagy elhagyott a barátnőd, hogy a kutyádnak hasmenése van. A főnöködet kicsit sem érdekli az átkozott unalmas életed. Csak az akcióképeket akarja még akkor is, ha a fényképezőgépedbe belecsapott a villám.

3. Ez egy fura munka, ami sok figyelmet vonz a társasági összejöveteleken. Mindenki hülye és retardált kérdéseket tesz fel, és neked, szerényen és okosan kell válaszolnod… Tudod, az emberek sok fricskát kaptak már, és azt hiszik, hogy fotósnak lenni olyan, mint lámán lovagolni Sohaországban. Azt gondolják, hogy az összes idődet jó bulikon töltöd és egy halom pénzt keresel, állandóan utazol és mindig van egy idióta a reptéren, aki egy olyan táblával a kezében vár rád, melyre a nevedet írták. Az emberek azt hiszik, hogy mindig ötcsillagos szállodában alszol és multimilliomosokkal töltöd az időd, bár úgy nézel ki, mint egy elfuserált strici. Azt hiszik, hogy ez az ösvény aranyból van, tele radikális tapasztalattal, hogy délben kelsz és a barátnőd a legszebb nő a városban. Nos, a legnehezebb része az, hogy megpróbáld elhitetni velük, hogy ez egyáltalán nem így történik… vagy mégis csak?! Haha! Mert, igazából nekünk fotósoknak valójában jó kis életünk van, megöl már az irigység mi? Csak vicceltem… vagy talán mégsem?!

– Köszönjük az interjút Sebas. Üdvözlet, köszönet valakinek?

– Köszönöm nektek, hogy a másik oldalon álltok és lehetőséget adtatok nekem. Anyukám kezdi azt gondolni, hogy nem volt rossz döntés abbahagyni a tanulmányaimat és körbeutazni a világot a kis kamerámmal és az Operation Ivy Records-szal.

Szöveg: Szász Norbert
Fotó:
Sebas Romero

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.