Idén a Kamaraerdőben a Cyclo-cross Challenge 1. futamával vette kezdetét a hazai cyclo-cross szezon. Október elejének megfelelően kellemes időjárás és száraz pálya várt a bringásokra, na meg a Kamaraerdő szintben bővelkedő ösvényei. Természetesen idén sem hagyhattam ki ezt a versenyt, ami az erősen száraz körülményeknek köszönhetően más arcát mutatta, mint az elmúlt években.
Hosszú szünet október 7-én ismét cyclo-cross versenyen vehettünk részt itthon, ezúttal a Kamaraerdőben a Cyclo-cross Challenge-dzsel kezdődött el a szezon. 4 évvel ezelőtt ezen a helyszínen indultam el életem első cyclo-cross versenyén, így nekem mindig emlékezetes marad a Kamaraerdő. Akkor nedves körülmények között, enyhén sáros pályán (apró mintás gravel gumival mentem) versenyeztünk, ami a nulla crossos rutinnal párosítva élménydússá tette a versenyt. Idén viszont már régóta nem esett az eső, ezért száraz pályára lehetett számítani, de még annál is szárazabb volt, mint amit vártam.
A tavalyi versenyből okulva már előző nap délután elmentem pályát járni, hogyha van valamilyen technikásabb elem akkor azt sikerüljön begyakorolni – bár Sanya azt mondta, hogy a tavalyi pályára épül az idei nyomvonal, – plusz reggel túl sok időm nem lett volna a pályát gyakorolni, mert az utánpótlás bringásaimnak kellett megmutatni a pályát és nekik segíteni, hogy mit hogyan kellene megoldani. Már az első körben tetszett a nyomvonal és az erdős szakaszon tényleg nagyrészt a tavalyin mentünk, semmi lehetetlen nem volt benne, egyedül az egyik meredek visszafordítónál kellett kitalálni, hogy ez bringán vagy futva lesz-e gyorsabb/teljesíthető. Pályabejáráson ment bringán, de várható volt, hogy magas pulzuson már nem így lesz. A bedőlt farönköt imádtam, végre egy olyan akadály, amin én is át tudtam menni 🙂 . A homokos szakaszok szerintem jobbak voltak, mint az előző években, persze kérdés volt, hogy másnapra milyenek lesznek. Viszont a gyerekpályán erősen elgondolkoztam, hogyan fognak a 9-11 éves bringásaim végigmenni ezen a pályán (a letörést kivéve az erdei szakasz ugyanaz, mint a felnőtt pálya) viszonylag kevés terep edzés után, – oké, jól tudnak futni, maximum majd sokat tolják 🙂 .
A verseny reggelén szembesültünk azzal, hogy tényleg több verseny zajlik ezen a napon egyszerre a Kamaraerdőben, ennek ellenére volt parkolónk, egy szervező segítette a parkolást az óvoda udvarán. A rajtszámátvétel gyorsan zajlott és hamar a pályán voltam a gyerekekkel. Meglepetésemre az erdei szakaszokat viszonylag könnyedén megoldották a kicsik, egyedül a 9 éves lánynak voltak gondjai az aszfaltról felkanyarodáskor, mert a nehéz bringáját alig tudta feltolni, mindig visszacsúszott, de a többit olyan simán abszolválták a tudásukhoz képest, hogy kicsit kezdtem magam szégyellni a bénázásaim miatt 🙂 . Nagyjából így megnyugodtam, csak annyi volt a lényeg, hogy ne törjék magukat össze verseny közben.
A hosszú ücsörgés helyett most a pálya szélén szurkoltam a gyerekeknek az U11-U13 futam alatt, szerencsére minden jól ment, az említett aszfaltról meredek feltolással sem volt gond, legalábbis az én versenyzőimnél, de a mezőny hátsó részénél a kicsiknél már a szervezők segítettek feljutni egy-egy gyereknek ott. Aztán kicsit később a depóhoz álltam be önkéntes forgalomirányítónak, mert volt pár gyerek, aki folyamatosan eltévedt és levágta ott a pályát vagy összevissza kevergett. “Edzők, szülők, nem árt bejárni a pályát és segíteni a gyerekeket a kritikus pontokon!”.
Az elit-master1 futamban voltam érdekelt, itt kb az utolsó hely elkerülése nekem mindig a cél (de legalább nyugisan tudok versenyezni), ennek ellenére az első sorba szólítottak, de tudtam, hogy az első homok után már valahol a legvégén leszek. Az első balosban elengedtem a mezőny harmadát, aztán a homok után már leghátul voltam. Az erdőbe bekanyarodáskor kisebb dugó alakult ki, de a hosszú emelkedő rendesen megnyújtotta a mezőnyt. Ez az emelkedő talán a leghosszabb a hazai cyclo-cross versenyeken, az erősek sokat tudnak adni itt a többieknek, ennek ellenére én szeretem, mert a hosszabb résztávok jobban fekszenek nekem, mint a folyamatos kigyorsítás, plusz itt az első felében a lapos szakaszon lehet rendesen nyomni.
Ezután következett a pálya talán leglátványosabb része, egy letörés, ami cyclo-cross bringával is simán teljesíthető, de elsőre talán meredeknek tűnik. Az alján balos kanyar, aztán felfutás és jöhetett a kicsit montis szakasz a gyökerekkel és a végén egy kifelé dőlő visszafordítóval, ami most brutál poros volt, aminek köszönhetően nem volt annyira egyszerű, az első körben még feltekertem itt, de aztán a második körtől már felfutás lett belőle.
Ez egész pálya a sok szint ellenére lendületes volt, a síkon a kanyarokban is szépen lehetett fordulni, nem éreztem azt, hogy azért van benne az a kanyar, mert a szervező nem tudott éppen jobbat kitalálni és ezt tette bele technikai elemként. Persze az emelkedők miatt brutálisan szívta az ember energiáját a nyomvonal és a lejtőkön sem volt lehetőség sokat pihenni, mert kellett figyelni a sok poros kanyarban, legalábbis nekem. Talán a síkon lehetett a kanyarok között kicsit belepihenni, de ott meg a homok dolgoztatta meg az embert.
Megvan a maga hangulata ennek a pályának, de szerintem nagyon szerethető. A montisok biztos imádni fogják a sok erdei szakasz miatt, az országúti szakágból jövők pedig kihívást láthatnak benne. Mint már írtam, én sem nyerni indultam ezen a versenyen, hanem kiélvezni a technikás szakaszokat versenytempóban, fejlődni és lehetőség szerint versenyezni valakikkel, az utóbbi végül sikerült is, a rajtunkból az utolsó 3 helyet sikerült elkerülnöm és Buzsótól is csak 1 kört kaptam 🙂 . Szerintem ez a pálya az, ahol ha valaki először indul cyclo-cross versenyen akkor örökké emlékezetes marad számára ez a szakág és ezután vagy elkezd rendszeresen versenyre járni vagy soha többé nem vesz részt ilyen versenyen. Én mindenkit bíztatok arra, hogy próbálja ki magát egy ilyen versenyen, a hobbi kategóriában bárki elindulhat mtb-vel vagy cross bringával egyaránt.
Eredmények: https://fairtiming.hu/php/results.php?vrs=kamaracx23
Fotók (Bak Ferenc):
Október 28-án Törökbálinton folytatódik a Cyclo-cross Challenge, én biztos ott leszek. 😉
