Bár a túrakerékpár szó hallatán legtöbbünknek a klasszikus egyenes kormányos trekkingek ugranak be, nagyon is van létjogosultsága a koskormánynak egy utazó bringáján…
Technikai szempontból az országúti túrakerékpárok a komfort országútik, a gravel bike-ok és a már említett terkkingek sajátosságait is felvonultatják. A hajlított kormányos kerékpár kategóriák bontásakor ezt írtuk az országúti túrabringákról:
Az országúti túrakerékpárok családjába a túrafelszereléssel – sárvédők, csomagtartó, világítás stb. – ellátott hajlított kormányos kerékpárok tartoznak, melyeket túrázásra vagy akár városi közlekedésre is használhatunk, a briteknél divatos például az utóbbi alkalmazás. A franciásan randonneur bike-nak hívják, vagy a GT, azaz grand touring elnevezés is használatos. Az ilyen kerékpároknál már nagyon elmosódnak a kategóriák határai, hiszen ha felcsattintunk egy megfelelő mintázatú gumit, akkor rögtön gravel túrakerékpár lesz belőle, főleg ha tárcsafékes kivitelről beszélünk.
Igen, elmosódnak a kategóriák, hasonlóan, mint az egyenes kormányos trekking/city bike-ok között. Vannak katalógusok, ahol utóbbiakat is egy címszó alatt tárgyalják. Minél több a kiegészítő – ilyenek a túrázáshoz vagy városi közlekedéshez szükséges felszerelések – annál többféleképpen állítható össze egy kerékpár specifikációja. A tulajdonostól, vagy a gyártótól függ, mire próbálja kihegyezni az adott bringát. Kerékpáros túrázóból is többféle „állatfaj” létezik, valaki le sem tér soha az aszfaltról, nekik jó alap lehet egy komfort országúti kerékpár, de az igazi világutazók tudják, hogy mindig készülni kell a kimondottan rossz útviszonyokra is.
Lehet vásárolni olyan versenybringát, ami „ready to race”, ugyanez igaz egy XC mountain bike-ra is és így tovább… A virtigli túrakerékpárosok azonban egyetértenek abban, hogy komoly túrakerékpárt csak építeni érdemes, olyan gépet nem lehet kitolni kerékpárboltból, ami minden igényét kielégíti egy komoly túrázónak. Ebből adódóan egy speciális túrakerékpár alapjául szolgáló bringa egyik legfőbb ismérve, hogy alkalmas különböző kiegészítők fogadására és bizonyos határok között könnyedén átszerelhetünk rajta bármit, könnyen javítható, akár még túrázás közben is.
Sokan azt vallják, hogy a jó túrakerékpár alapanyaga még mindig az acél, hiszen amellett, hogy kényelmes és strapabíró, ha komoly gondba kerülünk távol otthontól, vagy távol egy valamirevaló kerékpárszerviztől, az acélváz hegeszthető, javítható. Nem beszélve arról, hogy a felszerelések rögzítése is biztonságosabb egy acélvázon. Egy acélba fúrt menet – ahová például a sárvédőt, csomagtartót rögzítjük – kisebb eséllyel adja meg magát, mint egy alumínium váznál, vagy perselyezett megoldásnál. Márpedig egy túrakerékpárnak sokszor a bringáson kívül is nagy terhet kell cipelni, amivel számolni kell.
Logikus, hogy minél messzebbre, minél hosszabb túrákat tesz meg valaki, annál inkább a biztonságra kell törekednie, vagyis minimálisra csökkentenie az esélyét, hogy elromolhasson bármi a kerékpáron. Ez érdekes kérdéseket vet fel, mert a „világutazó bringákon egyre divatosabbak az agyváltó rendszerek, vagy a szíjhajtás, melyek kisebb eséllyel hibásodnak meg, strapabíróbbak, de mi van, ha mégis cserbenhagynak valahol távol a civilizációtól? Igaz ez a világítási rendszerre is, logikusnak tűnik egy agydinamós energia-ellátású komoly szett felszerelése, de azért nem árt, ha lapul a hátizsákban valami ceruzaelemmel működő alternatíva…
Ha szabadjára engedjük gondolatainkat, azt vehetjük észre, hogy a túrakerékpároknál főleg arról spekulálunk, hogyan éli majd túl paripánk az atomtámadást is, hogyan véd meg az időjárás vagy a terep viszontagságaitól, hogyan helyezhetjük el rajta praktikusan a csomagot. A hajlított kormányos túrabringák talán a teljesítmény-orientált kasztot képviselik, akár a minél gyorsabb tempó, akár a nagyobb napi megtett távolság a cél. Persze a koskormány nem zárja ki, hogy mindent kibírjon a kerékpár, de a fékváltókarok használata például nem ebbe az irányba mutat, agyváltós rendszerrel vagy első túratáskával is nehezebb párosítani.
A koskormány kétségtelen előnye egy túrakerékpáron, hogy kiad kedvezőbb légellenállású, vagyis gyorsabb pozíciót, valamint többféle kéztartást kínál, így változatosabban terhelhetjük felsőtestünk, ergo több időt kibírhatunk kényelmesen a nyeregben egyhuzamban vagy egy nap alatt. Ha tehát valaki minél kevesebb nap alatt, minél gyorsabban szeretné keresztülszelni Amerikát, tuti ilyen bringát kell választani. Kevésbé „elvetemült” túrakerékpárosoknál nyilván az dönthet, hogy országútis, vagy mountain bike-os múlttal túráznak, országúti bringásoknak nagy távolságoknál talán csakis a többféle fogást biztosító kormány jöhet szóba. a túrabringákra jellemző kényelmes geometriával egész nap jól érezhetik magukat nyergében.
Az sem mindegy, a világnak mely szegletében építünk túrakerékpárt, ahogy már a kategória definíciójában említettük, a franciásan randonneur bike-ok Franciaországban vagy Angliában hétköznapi közlekedésre is használatosak. A jobb kerékpárüzletekben arrafelé szívesen foglalkoznak ezek személyre szabásával, de például kisebb brit gyártók készen is kínálnak többféle ilyen hajlított kormányos túrabringát. Ezek tempósabb városi közlekedésre, vagy akár edzésre is kiválóak, igazi mindenre befogható igáslovak, akárcsak a gravel bike-ok, csak kicsit másképp!