fbpx

A Big Nine-ra átülve – MTB maraton tapasztalatok a 29errel

A Crosskovácsin egy egészen más jellegű pályán is kipróbálhattam új 29-es kerékméretű versenygépemet, mint a Szilvásvárad Maratonon, így most venném a bátorságot, hogy összefoglaljam a tapasztalataimat a 26-osról 29erre átállásról, és a versenykörülmények között tapasztalt különbségekről, talán segíthet az esetleges döntésben más maratonozóknak is.

Amiért váltottam: A korábbi években mindig 26-os merevfarúm volt, közben nagyon sok fully megtetszett, de egy pillanatig sem gondolkoztam azon, hogy saját részre ilyet rendszeresítsek. Mindkettőnek megvannak az előnyei, most nem is fogom túlmagyarázni, főleg mert egyénenként változik, kinek, mi a fontosabb. Valahogy a terepen is eltöltött évek során számomra a ballonos Tubeless gumik alacsony nyomáson hozták meg a várva várt kényelmet és biztonságérzetet, nem a különböző felfüggesztések.

A 29-es méret megjelenése azonban azonnal gondolkozóba ejtett, ahogy először kipróbáltam. Ez még 2008-ban volt, egy acél Haro volt a tesztalany, és ámulatba ejtett, hogyan kapaszkodik a legrosszabb minőségű talajokon, s hogyan gördül, s jön lendületbe lefelé bármilyen terepen. Na persze nehéz volt. Ez megint ízlés és megszokás kérdése, emlékszem Sass Józsiék akkor már rég 29ereken nyomultak, ráadásul egész jó eredményekkel, nem zavartatva a nagyobb össztömegtől. Engem zavart. Azt viszont elhatároztam, rajta tartom a szemem a fejlesztéseken, és ha adódik jó lehetőség könnyű 29-erre, akkor lecsapok.

29erre átülve (Fotó Zudor Imre, Crosskovácsi)

A tavalyi Eurobike tesztnapját tulajdonképpen már főleg a 29-esek feltérképezésének szenteltem, sikerült kipróbálni 6 bicót, melyek közül a Merida Big Nine és a Specialized Stumjumper tetszett a legjobban vázgeometria és menettulajdonságok szempontjából. Mily kegyes a sors, ugyanezt a két modellt idén újra sikerült tesztelni, A Big Nine-t Mallorcán sikerült újra szemügyre venni, a 29-er Specit pedig a szilvásváradi tesztbázison. Újra mindkettő nagyon bejött. Végül a Merida CST Team tagjaként egy remek ajánlat döntött a Big Nine javára, ami egyben a csúcsmodellt, a SRAM XX-vel és a csúcs DT villával szerelt Team változatot jelentette.

A választás – Merida Big Nine Team Carbon: A Szilvás előtt pár nappal érkezett, így már nem maradt idő sok próbálgatásra, egyvalamit tudtam, a stucnival gond lesz. Megint csak olyan dologról van szó, ami bringásonként változik, nekem elöl nagyon magas egy átlagosan pozícionált 29er, főleg, hogy még országúton is az alacsonyabb homlokcsövet és kormányfogást szoktam meg. Szóval villanyak levág, mínusz 16 fokos stucni be, és a bringa kezdte elnyerni sportosabb formáját.

A Merida Big Nine Carbon Team eredeti formájában

Ha már a geometria alakításánál tartunk, érdemes szót ejteni arról is, ki milyen méretet válasszon. Érdekes, hogy papíron én (179 cm) még vaciláltam volna a 17-es (60 centis felsőcső) és a 19-es (62 centis felsőcső) között, ráülve viszont egyértelmű volt, hogy 19-es. A 29-esekhez rövidebb kormányszár illik, szerintem így természetesebben irányítható, így ha valaki nem tud dönteni, mindenképpen a nagyobb méretet javasolnám, rövidebb, 90-es vagy 100-as stucnival.

A Szilvás közben azonban kiderült, még lejjebb kerül majd a pilótafülke, a végső megoldás a mínusz 18 fokos 90 mm-es kormányszár lesz. Érdekes, hogy nem a rettegett, meredek Ördögoldalon, hanem a Szarvaskő utáni ritmusosabb mászás közben derült ki, hogy jobban esne, ha a 26-osnál megszokott, alacsonyabb kormányt fognám. Gyorsan hozzáteszem, hogy mountain bike-on szocializálódott riderek számára szerintem a gyári kormányszár megfordításával és a DT villa 70 milliméterre ültetésével tökéletes mászópozíciót ad ki a Big Nine (tehát ebben a kérdésben én vagyok a bibis).

S ha már a DT csúcs villájáról esett szó… A hihetetlenül jó mozgás mellett (amit most nem ragoznék, lévén ez nem teszt) 29er bringákon feltétlenül rendszeresíteném ezt a leültetés opciót, mondom ezt úgy, hogy 26-os XC bicókon sosem éreztem szükségét ennek, sőt, még a kormányról vezérelt LockOutnak sem. A BigNine-on viszont nagyon jó szolgálatot tesz. Egy maratonversenyen – és ez igaz mind a Szilvásra, mind a Crosskovácsira – jóval többet használtam beültetve, kizárólag a lejtőkön ugrasztottam fel 100 milliméterre. Ekkor viszont a bringa maga a Kánaán, átgurul mindenen, tökéletes elöl a csillapítás, tökéletesek a vázszögek a gyors haladáshoz, ráadásul a karbonváz is rengeteget csillapít, mondhatnám „remekül mozog”. Emelkedőkön és lankákon viszont elég a rövidebb rugóút, hatékonyabban „rá lehet feküdni” a bringára, könnyebb megtalálni egy nyomatós ritmust.

Először 29eren, a Szilváson (Fotó: Fenyvesi Tamás)

Fontos még megemlítenem, hogy a 29er bringák szerintem az “izmosabb” stílushoz passzolnak, jobb őket kiállva gyötörni, akár keményebb áttétellel, igazi erőkerékpár a Big Nine is. Ha 29erre teszünk szert, semmiképpen se cseréljük a széles kormányt a megszokottra, próbáljuk ki először mindenképpen ebben a stílusban, csak később döntsünk. Nekem a 660-as enyhén visszahajló kormány a tökéletest adta

26” vs. 29” élesben: A Crosskovácsin Táncos Sanyival meccseltünk, aki szintén egy Sram XX-s karbon bringát hajt, 26-os Scottot, és további összehasonlítási alap, hogy a Vértes Maratonon is egymás társaságát élveztük, akkor még én is egy 26-os kerekű XT-s karbongéppel. Így eléggé szembetűnő volt néhány különbség, amit verseny után Tánci is megerősített.

Az egyenetlen talajú lankás mászásokon iszonyúan megindult alattam a gép, mihelyst sikerült megtalálni egy jó ritmust, fordulatot, előnybe kerültem, s ugyanez igaz a kimondottan gyors lejtőkre is. A legmeredekebb mászásokon már elenyésztek a bringából adódó különbségek, a CrossKovácsi csikicsuki utolsó lejtőjén pedig a fürge 26-os került kicsit előnybe.

A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy az első, nem túl meredek, köves talajú mászás során én kerültem némi előnybe, a nagykör első húzós mászás-sorozat közben viszont utolért Tánci és Hasenfratz Peti, utóbbi tempójából le is szakadtam a legnehezebb részen. A következő lejtő után azonban ismét látótávolságba kerültek, a dimbidombi szakaszon rendeztem magamban a sorokat és a hosszú, gyors lejtős részen mondhatni könnyedén felzárkóztam, s ebben biztosan szerepe volt a nagykeréknek.

Crosskovácsi (Fotó: KeZso)

Telkitől a Nagy Kopasz felé már egyértelmű volt, hogy amikor sikerül jó ritmusban beforgatni a lankásabb emelkedőket, az rosszul esik mindenkinek, ráadásul ezt azért is meg kellett tenni, mert HP közben lemaradt. Tánci mindig a legmeredekebb mászós részeken közeledett, ahol ugye kevésbé számított a nagykerék és a lendületből kiváló gördülés. A kiskörbe is beletartozó lejtő előtti gyors, helyenként köves részen szintén – viszonylag könnyedén – meg tudtam húzni, de nem eléggé ahhoz, hogy az ekkor már mindenáron tapadó ellenfelem le tudjam rázni.

Az utolsó lejtőre fordulva aztán kijött a 26-os előnye, Tánci szűken befúrta mellém a bringát belső íven, hogy elsőként kezdje az ereszkedést – na jó, csak viccelek, ez természetesen a rutinos BMX versenyzői múltnak köszönhető. Hozzáteszem, a hajtűkanyarba azért elég lomhán kanyarodott be a 29-es, emlékszem, a Vértesben még én csináltam meg majdnem ugyanezt a manővert 26-ossal a cél előtt. A lejtőn – hozzávéve a „forgalmat” – nem igazán lehetett előzni, ráadásul a fák között kígyózó csikicsukin hibáztam is, túl volt a bringa lendülete, csak szinte nullára fékezve sikerült menteni az egyik kanyart. Ezzel Tánci előnye pillanatok alatt lett vagy 100 méter, amivel meg is nyerte a versenyt.

Crosskovácsi - a lejtőn csak gurul-gurul... (Fotó: Hostya Zoltán)

Személyre szabás: Váltók, fékek terén igénytelen vagyok, vannak kedvencek, de általában jó, az, ami a bringán van, persze esetünkben egy SRAM XX esetében azért amúgy sem lenne illendő elégedetlenkedni. Ami viszont lényeges pont, és a 29eren máshogy számolódik, mint a 26-oson, az áttételezés (ezt részletesebben taglalta nemrég Tóth Andris, akit érdekel, KATTINTSON IDE). Kicsit féltem először a 38-24-es tányéroktól, hogy versenyen kevés lesz a 38 elöl, de a 11-es foggal működik még a hosszú nyomatós lejtőkön is. Mondjuk nekem tervben volt egy 12-32 rendszeresítése a finomabb átmenetek miatt, de sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy a nagy kerék miatt a 36-os fogra szükségem van. Szóval inkább nem bolygatom. (Háromtányérosnál érdekes lehet a 40-32-22 kiosztás egy 12-32-es sorral, de ez megint ízlés és erőnlét kérdése.)

A már taglalt stucni-kormánymagasság mellett nekem a kerekekkel gyűlt meg a bajom, bebizonyosodott, hogy nem lehet a végletekig könnyíteni. A Meridában gyárilag egy 400 gramm alatti Alex scandium felnit fűztek a királyi 240-es DT agyra, nos, ez már a Szilvás alatt brutális nyolcast szedett össze, kifűzve is szemmel látható volt a komoly deformáció. Helyükre 500 grammos maxtal Mavicok kerültek, a Crosskovácsi után elégedetten konstatáltam, hogy zéró kilengést nem mutatnak. Vár még a kerekekre egy Tubeless átalakítás, ugyanis az általam preferált 2 bar körüli nyomások felütésveszélyesek, de ezzel és a hamarosan érkező stucnival szerintem nagyon jól döntöttem a 29-es mellett!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.