Szirmai Gábortól a 2008. január-februári számban már közöltünk egy ceyloni beszámolót. Aki olvasta, az tudhatja, hogy a szerző nem mindennapi utazó, ugyanis vállalkozásaihoz házilag konstruált kerékpárokat használ, emellett pedig túrái nem mellőzik a spontán fordulatokat. A mostani történet például egy kocsma előtt kezdődik, ahol hősünk egy régi útikönyvre lel…
…a csövest szokatlan precizitással támasztották le, feltételezhetően a „Falatka” nevű rosszhírű kocsma korhelyei a hideg, esős éjszaka miatt tettek ilyen gesztust. Írásunk szempontjából döntő jelentőséggel bírt az a kötet, melyet az alkoholtelített alhas trimmelésére helyeztek el, mintegy a lejtszög kompenzálására. Ügyes mozdulattal kirántottam a könyvet, kerülve a kisebb köhhintések epepermetét. Cholnoky Jenő a „Föld és élete” című kötetét tartottam kezemben. Felégetett könyvtáram féltett darabja volt e sorozat, így most megilletődve lapoztam ismét bele. Épp „Khokin-Chinánál” ütöttem fel a nagyszerű irodalmat, mely a Mekongot a világ legszebb folyójának nevezte. Ilymód megoldódott a napok óta kínzó kérdés, hogy a hideg tél elől hova meneküljek…
Az útitárssal való találkozás
Igen, a hely kiválasztásának gondja eldőlt. Ellenben bringázni és tutajozni indultam, s ez – különösen a Mekongon – nem egyszemélyes vállalkozás. Mivel azonban senkit sem tudtam megnyerni a vállalkozásra, így erről le is mondtam. Erősen megromlott pénzügyi helyzetem miatt sittből építkeztem akkoriban. Éppen egy frissen megnyílt sitt-telepen betontörmeléket helyeztem gépemre, amikor odalépett hozzám Sándor Zoltán, akit UAZ terepjáróm látványa vonzott oda. Felvezetett egy pompás ótvarkupachoz, mely néhány serblin kívül egy elgörbült betonacél-rácsot is tartalmazott. Nemcsak felvezetett, hanem rakodni is segített. Ekkor már tudtam, hogy megtaláltam a megfelelő emberemet. S. Zoltán – aki foglalkozását tekintve sírásó volt Baracskán – lelkesedéssel fogadta az utazás ötletét, amit én habozás nélkül vázoltam. Pár nap alatt elkészítettük a második bringát is, mely az én régi darabomhoz megszólalásig hasonlított. Először az is felvetődött, hogy UAZ-zal megyünk, a sok munka, a nagy távolság, meg a hatóságokkal való viaskodás azonban visszariasztott. Ilymód úgy döntöttünk, hogy marad a repülő Bangkokig, utána felváltva vonat, bringa, a Mekongon pedig a tutaj. Pár napot eltöltöttünk még a különböző biztonsági berendezések készítésével, ügyintézéssel, de a tél beálltával leléptünk.
Az utazás célja
Indulás előtt a célt a Mekong folyón való tutajozás lebonyolításában jelöltem meg. Mint azonban eddig mindig, ezúttal is a helyi viszonyok döntöttek – noha előre felkészültem több változatra is. E sorok írásakor, utólag az utazás eredménye az alábbiakban összegezhető: a vasutak tanulmányozása (kiváltképp Kambodzsában), háborús emlékek képi gyűjtése (Laoszban), kísérleti együttélés egy vietnami lánnyal pár hétig, és a bringán elvégzett tökéletesítések kipróbálása. Emellett persze érdekelt a gyarmati kultúra építészeti emlékeinek megtekintése, a barlangvilág, a buddhista élet, valamint a gyarmatosítással a történelem színpadáról levonuló utolsó uralkodók végső építészeti és művészeti tettei.
Így indul tehát az újabb kaland, melyről részletesen magazinunk nemsokára megjelenő 2008. november-decemberi számában olvashattok.
