A jubileumi 10. Mofém Underworld Kupára került sor szombaton, ami nem csak a kerek évforduló miatt volt érdekes, hanem először rendeztek az esemény keretein belül cyclocross futamot.
A pálya továbbra is egyedülálló, ugyanis pár száz méteren ...
Bár az összetett szempontjából csak formalitás volt a mai párizsi befutó, hivatalosan mégis csak most jelenthetjük ki: a kolumbiai Egan Bernal (Team Ineos) nyerte a 2019-es Tour de France-t.
A mai 128 kilométeres szakasz a pezsgőzés, ünneplés, ...
Az apró termetű ausztrál sprinter, Caleb Ewan első szakaszsikerére első Tour de France-ján 11 napot kellett várni, de ma a Lotto-Soudal versenyzője is belépett azok elit körébe, akik mindhárom nagy körversenyen, a Girón, a Touron és a Vueltán is ...
Nyilván túl erős kijelentés 1:40 perces hátránynál, hogy többen elszálltak az összetett esélyesek közül, de tekintve, hogy a Team Ineos bivalyerős Thomas-Bernal duóhoz képest szedték össze ezt az időkülönbséget a Tour de France 10. szakaszán, ...
A Tour de France 9. szakaszán egy nagy létszámú csoportnak sikerült elszakadni az elején, összetettben érdekelt versenyző nélkül, így borítékolható volt a szökevénysiker és az is, hogy a mezőnyben nem számíthatunk nagy aktivitásra.
Saint-Étienne ...
2019-ben jubilál a Gemenc Nagydíj. Hazánk legrégebb óta folyamatosan megrendezésre kerülő országúti kerékpárversenye 45. születésnapját ünnepli. Ennek megfelelően a legjobb magyar országútisok mind ott lesznek a rajtnál, egy bombaerős magyar ...
A nagy körversenyek szökés-specialistája, a belga Thomas De Gendt ma élete talán legemlékezetesebb győzelmét aratta a Tour de France 8. szakaszán melyen a sárga trikó is gazdát cserélt.
Macon és Saint-Etienne között 200 kilométer volt a táv és ...
A Tour de France 7. szakasza a leghosszabb volt az idei versenyen 230 kilométeres hosszával, a domborzat azonban nem állította túl nagy kihívás elé a mezőnyt. A sprintereknek kedvezett a mai nap és nem is hagyták kibontakozni a szökevényeket.
...
Bár nem volt nagy tűzijáték a Tour de France első hegyi szakaszán, a 6. napon, de az összetett szempontjából mégis nagyon érdekesen alakultak a dolgok, s nemcsak a pillanatnyi állás miatt.
Mulhouse és a Belles Filles hegyi befutója között 160 ...
A Tour de France 5. szakaszának második felében három kisebb hegyet is meg kellett mászni a mezőnynek, várható volt, hogy a klasszikus sprinterek leszakadnak a hajráig, s megnyílhat az út Peter Sagan (Bora-Hansgrohe) előtt. Így is történt.
...