Elindult a hetedik alkalommal meghirdetett Év Kerékpárútja szavazás, ahol ismét a kerékpáros közösség döntheti el, melyik hazai útvonal érdemli ki az idei címet. A kezdeményezés célja változatlan: megmutatni a magyarországi kerékpározás sokszínűségét, felhívni a figyelmet a folyamatosan bővülő bringás infrastruktúrára, illetve a biztonságos közlekedés fontosságára.

A pályázatot A Közlekedési Kultúra Napja eseménysorozat részeként hirdették meg. A kezdeményezés mögött a KTE Közlekedésbiztonsági Tagozata, az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ, valamint a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség áll.

Olyan bringaútvonal nyerheti el az Év Kerékpárútja címet, amely elég izgalmas, hogy a két keréken kalandozó közönség a bakancslistájára tűzze. A szavazás eredményétől függetlenül a szakmai zsűri előzetes szűrése garantálja, hogy mindegyik jelölt jó útminőséggel és pompás látnivalókkal vár. Az idei döntőbe is 11 változatos útvonal került, amelyek az ország különböző tájait és kerékpáros élményeit mutatják meg. A mezőnyben városi szakaszok, természetközeli útvonalak, vízparti tekerések és dombvidéki bringautak is helyet kaptak.

A szavazás május 21-én indult az Aktív Kalandor weboldalán. A voksokat június 2-án éjfélig lehet leadni a döntős útvonalakról feltöltött fotókra. Az eredményhirdetésre június 3-án, a kerékpározás világnapjának reggelén kerül sor.
Idén a következő útvonalakra lehet szavazni:
- Dunavecse–Dunaújváros
- Győr–Pannonhalma–Tényő
- Pécs–Orfű–Abaliget
- Rákos-patak menti kerékpárút
- Szaporca–Harkány–Villány
- Szeged–Ópusztaszer
- Szentpéterfölde kör
- Szomolya–Tibolddaróc
- Veszprém–Balatonalmádi
- Tarna menti kerékpárút
- Zagyva menti kerékpárút
Az Aktív Kalandor weboldalán minden útvonalhoz túraajánlat is készült, így a pünkösdi hosszú hétvége programja is lehet egy-egy helyszín betekerése.
Az Év Kerékpárútja cím persze nem csak dicsőség: az első helyezett útról kisfilm készül, és tábla is jelzi majd, hogy itt bizony különleges élmény várja a bringásokat. Az előző években olyan helyek kaptak kitüntetett figyelmet a szavazás megnyerésével, mint a beregi határvidék, a Mura folyó ártere vagy a békési kastélyok.
