Egy nap csapattagként – ilyen volt a Tour de Hongrie 4. szakasza belülről
A kerékpársportot csak a tévéből követő nézők maximum a kamerán keresztül lehetnek ott a csapatok buszainál, szervizkamionjánál, a helyszínre kilátogatók ugyanakkor testközelből élhetik át ezeket az élményeket. Ez azonban nem minden: van egy szűk réteg, akinek megadatik, hogy gyakorlatilag a csapat tagjává váljon, a starttól a célig minden egyes mozzanatát végigkísérve a versenynek, ott legyen a frissítőpontokon, a befutóban, kilométereket araszolva a mezőny mögött. Az idei évben a Team Bahrain Victorious csapatához nyerhettünk betekintést.
2023. május 10-14. között zajlott hazánkban a 44. Tour de Hongrie, amely 44 éves történelme során először szerepelt a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) ProTour-naptárában. Ennek megfelelően kilenc WorldTeam és ugyanennyi prokontinentális csapat adta le nevezését három kontinentális együttes, és a magyar válogatott mellett. Fantasztikus érzés volt, hogy Magyarországnak újra van profi csapata – az Epronex-Hungary Cycling Team –, így a válogatott tagjai mellett további versenyzőknek szurkolhattunk. A mezőnyben az egyik legnagyobb hírnévvel rendelkező csapat a Bahrain Victorious volt, kapitányi szerepben azzal a Phil Bauhausszal, aki 2021-ben két szakaszt is nyert a Magyar Körön, ráadásul a legjobb sprinternek járó zöld trikót is hazavihette.
A lótenyésztéstől a kerékpársportig – a Bahrain Victorious rövid története
Ha az Arab-félszigeten fekvő, alig másfélmillió fős szigetországra, Bahreinre gondolunk, nem feltétlenül a kerékpársport jut az eszünkbe. És ez így is van rendjén. Egészen 2017-ig az arab országnak jóformán semmilyen köze nem volt a kerékpárhoz, ám ekkor sikerült rábeszélni a bahreini király fiát, Nasszer bin Hamad sejket, hogy az állam szálljon be a kerékpársportba. “2016-ban találkoztunk a sejkkel, és vázoltuk neki a terveinket – meséli Borut Škedelj, a csapat masszőre, miközben az autópályáról Martonvásár felé kormányozza a csapatautót. – A sejk rajong a lóversenyért, hatalmas ménest tart, és ő maga is szeret lovagolni. Ezután jött az ötlet, hogy mi lenne, ha a kerékpársportba is beszállna az állam. Bejött – folytatja mondandóját Borut, akitől azt is megtudom, hogy a stáb egy jelentős része még életében nem járt Bahreinben.
Ha megnézzük a csapat összeállítását, ez nem is olyan meglepő. Az együttes gerincét szlovén, horvát és olasz egykori kerékpárosok alkotják, akik menedzser, sportigazgató, edző szerepben tevékenykednek a klubnál. Ezenkívül sok más nemzet (spanyol, dán) képviselteti magát a csapatban, amelynek mindössze egyetlen tagja bahreini: ő pedig nem más, mint az arab állam 2022-es országúti bajnoka, illetve U23-as időfutam Ázsia-bajnok, Ahmed Madan. Rajta kívül tényleg csak a szponzorok összetételéből és a csapat nevéből lehet következtetni az ázsiai országra.
A bahreini bajnok, Ahmed Madan nemzeti színűre festett kerékpárja – ő a csapat egyetlen bahreini versenyzője
2017-ben tehát megalakult az együttes Bahrain-Merida néven – az állam ugyanis a Meridával együtt szállt be a versenysportba, akik a kerékpárokat szolgáltatják a csapat számára–, a stábtagok közül pedig sokan már az alapításkor jelen voltak. Hét éves történetük során megannyi sikert értek el, és folyamatosan egyre feljebb törtek: a legjobb kerékpárosokat csábították az Arab-félszigetre. Ennek is köszönhető, hogy zsinórban a hetedik szezonjukat töltik a legmagasabb osztályban.
Reggeli készülődés
Akármennyire is szeretjük a nagy háromheteseket, a stábtagoknak sokszor ez egy igazi rémálom. Ezt szintén Boruttól tudom, aki megjárta már csapattagként a Tourt. “Egy ilyen verseny után nagyon sok időre van szükséged a feltöltődésre. Állandó a médiafelhajtás, mindenki mindent tudni akar. Napi 3-400 kilométer vezetés, reggel a starthelyszínre, majd a frissítőpontokra, aztán a célhoz, sokszor lassú tempóban, a mezőny mögött. Közben átköltözés a következő hotelbe, a versenyzők bőröndjeinek a kipakolása, a munkaeszközök előkészítése. És ezután kezdődik csak el az én igazi reszortom: a masszás” – újságolja a szlovén. Nem is mindenkinek való ez a rendkívül fárasztó és összetett munka, amely az eredeti szakmájukon felül megannyi készséget, odafigyelést, és kitartást igényel, nomeg persze a sok utazást is bírni kell. Arról nem is beszélve, hogy gyakran hónapokat töltenek távol a családjuktól: a nagy stáb ellenére vannak, akik egy szezonban akár 100-120 versenynapot is végigdolgoznak.
A szokásos reggeli készülődés közben ezúttal csak egy újságíró téblábol a Hotel Pancho parkolójában, a csapatbuszok között, így a stábtagok nyugodtan készülődhetnek a dobogókői királyszakaszra. Žarko Pošticcsal, a csapat szerelőjével beszélgetek, aki különböző kulisszatitkokat árul el munkájáról. “Minden szakasz előtt végzünk egy gyors vizsgálatot a kerékpárokon, majd ugyanezt megtesszük közvetlenül a rajt előtt is – kezdi mondandóját a horvát szakember. – Azt, hogy mennyit fújjunk a gumikba, a szakasz és a versenyző dönti el. Sík szakaszokon jellemzően keményebb gumikat használunk, míg a mai, hegyi szakaszon kevesebb bart nyomunk bele. Ugyanígy járunk el a fogaskerekekkel is: a sík szakaszokon a nagyobb áttételt szeretjük, ilyenkor nagyobb tányérok kerülnek előre, és kisebbek hátra.” A guminyomás továbbá az út minőségétől is függ. Itt a szerelő megjegyezte, hogy Magyarországon szeretnek versenyezni, mert itt jellemzően jó az utak minősége (!), ami igen abszurd módon hangzik a magyar ember számára. Ennél abszurdabb pedig csak az volt, amikor ellenpéldaként (a hol rossz versenyezni kérdésre) Belgiumot hozta fel a szerelő. A defektek megelőzésére egyébként tömlő nélküli gumikat használnak, ezzel gyakorlatilag teljesen kiküszöbölve az ilyesfajta problémákat.
Így néz ki a szervizkamion belülről – minden eshetőségre fel kell készülni
Tovább folytatva a beszélgetést, kiderül, hogy minden versenyzőnek három kerékpárja van, de ezeket csak indokolt esetben – váztörés, vagy más mechanikai probléma, amelyet lehetetlen gyorsan javítani – cserélik. Vannak kerékpárosok, akiknek külön bringája van a hegyi és a sík szakaszokra (természetesen az időfutamra mindenki külön kerékpárt kap), de ez nem jellemző. Arra kérdésemre, hogy mennyi idő kerékpárt cserélni, a “mindössze néhány másodperc” választ kaptam. És hogy miért? Az adott szakaszon a legesélyesebb versenyzők kerékpárjait mindig a szerelő oldalára rakják (az autó utasoldalára), így pillanatok alatt le lehet kapni a pehelysúlyú bringát a tetőről. “Egy kerékpár súlya 6,8 kg, ennyi ugyanis az UCI által megszabott minimum. Minden kerékpárt a szezon előtt ellenőriztetni kell az UCI-val, ekkor kerül rá egy bélyeg, amely igazolja, hogy a gép megfelel a kritériumoknak. Vannak gyártók, mint például a Merida is, amelyek képesek ennél könnyebbet gyártani, ilyenkor plusz súlyt kell elhelyezni a biciklin, hogy megfeleljünk a kritériumoknak. Egyébként ezek mindenki számára elérhető kerékpárok, darabja kb. 14 000 euróba kerül.” És mi van akkor, ha kisebb mechanikai probléma lép fel, amelyet akár mozgás közben is lehet orvosolni? Mint Žarko elmondta, a csapatkocsiból történő szerelést tiltja a szabályzat, mivel félő, hogy a versenyző a kocsiba kapaszkodik, vagy épp a kocsiban ülők tolják meg a kerékpárost, jogosulatlan támogatást szerezve ezzel. Ettől függetlenül kisebb műveleteket (váltó- vagy fékproblémák) végre szoktak hajtani az autóból, ezekért nem jár büntetés.
Egy nap a csapatkocsiban – Martonvásártól Dobogókőig
A Bahrain az idei Tourra egy szervizkamionnal, két-két csapatautóval és kisbusszal érkezett, utóbbiak egyikének kényelméből részesülhettem a nap folyamán. Első utunk Martonvásárra, a starthelyszínre vezetett, ahol az aláírási ceremóniát követően a csapattagokat kérdeztem az aznapi esélyekről. A legnagyobb favoritnak Nicolo Burattit tartották, ő a csapat hegyimenője, míg sajnálatos módon az összetettre is esélyes Hermann Pernsteiner addigra már feladta a versenyt. Phil Bauhaus már nem először jár nálunk, ellentétben Cameron Scott-tal, akiben nagyon jó benyomásokat keltett az ország. Mindketten kiemelték, hogy nehéz napra számítanak, hiszen az összetettre esélyesek valószínűleg ezen a szakaszon fognak mindent beleadni, szétszakítva ezzel a mezőnyt. Legnagyobb névként és favoritként természetesen Egan Bernalt jelölték meg: a kolumbiai kerékpárost kisebb rajongótábor várta az INEOS busza előtt. Bauhaus legnagyobb sajnálatára a budapesti szakaszt törölték, így a sprint elmaradt, pedig a német kerékpáros is szeretett volna egyet dobbantani a fővárosban.
Két interjúalanyom a szakasz előtti készülődésről is ejtett pár szót, betekintést engedve a versenyzők mindennapjaiba. Jellemzően a reggeli után van egy prezentáció, amely során átbeszélik az adott szakaszt, kijelölik a frissítőpontokat, és döntenek a taktikáról is. Az aláírási ceremóniát követően, a csapatbuszban erre már nincs lehetőség: ilyenkor a versenyzők már egymás között beszélgetnek, kávéznak, és próbálnak ellazulni, felkészülve ezzel a startra. Arra a startra, amelyet mi már nem vártunk meg a helyszínen, mivel egyenesen Alcsútdoboz felé indultunk. Mint megtudtam, az egész szakaszon összesen egy darab hivatalos frissítőpont van (itt kapják meg a versenyzők a vállra vehető csomagot), az összes többit a csapatoknak van joga kijelölni. A Bahrain Hatvanpuszta mellett rakta le voksát, és a csapat masszőrje, Jerca Miklavčič, illetve marketingmenedzsere, Kolja Koračak társaságában itt vártuk a mezőnyt. Utóbbi időközben beavat a rádiózás rejtelmeibe: a kisbusz a lehető legmodernebb eszközökkel van felszerelve, teljes kényelmet nyújtva használóinak. A folyamatos kapcsolattartás kulcsfontosságú, hiszen bármilyen eshetőségre fel kell készülni. Az összes csapatnak két autója van, melyben a szerelők és a vezetők (sportigazgatók) ülnek. Azért kettő, hogy szökés esetén az egyiket előre tudják küldeni, míg a másik a peloton mögött marad. A sorrendnek is kiemelt szerepe van, ezt a zsűriautóból mondják a csapatok fülére. Az autóvezetőnek emiatt komoly tapasztalattal kell rendelkeznie, hogy manőverezni tudjon a többi kocsi, illetve nemegyszer a versenyzők között.
Frissítés – egy óra alatt átlagban akár 120g szénhidrátot is elfogyasztanak a versenyzők
A mezőny elhaladtával Pilisszántó volt a következő úticél, amelyet három alkalommal érintett a peloton, mielőtt nekiindult volna Dobogókő irányába. Itt már a Bahrainon kívül más csapatok is megálltak frissíteni, hiszen következett az igazán kemény része a szakasznak. Az egyes frissítőpontokon egyébként a víz mellett maltót, és energiazseléket kapnak a kerékpárosok. A szervezetük ilyenkor extrém terhelésnek van kitéve, és átlagosan 100-120g szénhidrát is elfogy óránként egy ilyen hegyi szakaszon.
Az ártatlan szemlélődő pedig az egyik vezető kerékpáros-adatbázis, a ProCyclingStats lakóautójába is belefuthatott. Stephan van der Zwan, a PCS egyik alapítója ugyanis itt vert tanyát, és innen követte a versenyt élőben, frissítve és folyamatos fényképekkel dokumentálva a honlap élő közvetítését. Furcsa élet az övé: az egész szezonban lakóautójával utazza Európát – Magyarország után sorrendben Szlovénia, majd a Giro következett neki –, és frissíti az adatbázist, amelyet kollégájával tíz évvel ezelőtt álmodtak meg. Azóta hatalmas méretűvé vált az adatbázis, és a holland alapító állítása szerint összesen hatan dolgoznak a folyamatos eredménykövetésen. Az újságírók, de sokszor az érdeklődők szempontjából is hiánypótló weboldalon pedig további fejlesztéseket végeznek, amelyeket egyelőre homály fed. Stephan egyébként kiemelte, hogy Magyarországnak fantasztikus, érzelmes szurkolói vannak, a legjobbak a világon. Továbbá megjegyezte, hogy nagyon sokat fejlődött a sportág itthon az elmúlt években, köszönhetően többek között Valter Attilának, vagy a tavalyi Grande Partenzának.
A PCS alapítójának lakóautója, mellyel Európát szeli keresztül minden évben – mögötte balra a laptop, amely folyamatosan frissíti az adatokat
Pilisszántón két kör után búgtak fel a csapatautók motorjai, és indultak el a finish irányába. Dobogókőn a rossz idő ellenére is sokan várták a kerékpárosokat, sokan voltak, akik maguk is feltekertek az egyik legkedveltebb Budapest-közeli bringás desztinációra. Az összesereglett csapatok az óriáskivetítőn követhették élőben a versenyt, ahol a vártnak megfelelően hazaért a szökés, a győztes Yannis Voisard lett, a sárga trikó azonban – mint később kiderült, véglegesen – Marc Hirschin maradt. A Bahrain együtteséből Buretti jött meg elsőként, a 45. helyen, ezzel összetettben is ő végzett a legelőkelőbb pozícióban. “Jók voltak a lábaim, de ez egy nagyon erős nap volt. Próbáltuk a maximumot kihozni, sajnos a szökésbe, ami alapból nehezen alakult ki, nem sikerült bekerülni. Ezzel együtt elégedett vagyok” – értékelt a befutót követően a hegyi specialista. Sorrendben Matevž Govekar, Bauhaus, Scott, és Ahmed követte az olasz kerékpárost. Egy gyors átöltözést követően már az eredményhirdetésre sem maradtak a nem-érdekelt együttesek, majd a csapatautók és buszok hosszú karavánja elhagyta Dobogókőt.
Ilyet sem látni más sportágban: amíg egyesek még versenyben, mások már a csapatbusz felé sétálnak az úton
Ezzel – gondolhatnánk – véget is ért a nap a csapat számára. Azonban, a munkák egy része még csak most kezdődtek. A felcsúti bázison hamar darabjaira szedték a kerékpárokat a szerelők, és magas nyomású vízzel az utolsó porszem is lekerül a vázról, mielőtt betették volna őket a kamionba. A tisztaságra különösen ügyelnek egyébként a stábtagok, és ez nemcsak a kerékpárok, hanem a kiszolgáló járművek esetében is igaz: napi rendszerességgel lemossák a csapatkocsikat. A masszőrök készítik az ágyakat, a séfek a vacsorát, mindenki azon van, hogy a versenyzőknek csak egy, és tényleg csak egy dologra, saját magukra kelljen koncentrálniuk. Mert máshogy ez nem megy, legalábbis nem itt, a WorldTourban.
