Az idei évben az időjárás nem a legszebb arcát mutatta a MAPEI Tour de Zalakaros részvevőinek, de így is rengetegen álltak rajthoz a különböző távokon, köztük mi is, és azt meg kell mondjam megérte, még annak ellenére is, hogy órákat bringáztunk teljesen elázva. 🙂
2022-ben ismét szeptember utolsó hétvégéjén rendezték a Tour de Zalakarost, az elmúlt két évben annyira bevált a szervezőknek ez az időpont, hogy idén sem változtattak rajta. A termálfürdőjéről híres városnak is pont kapóra jön a rendezvény, ami így meghosszabbítja számukra a szezont és nekünk bringásoknak is jobb ha nincs annyi turista az utakon amikor a versenyt rendezik.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is pénteken érkeztem a verseny helyszínére, ahol már ekkor elkezdődött a program, bár a hűvösebb idő miatt inkább a szálloda kellemesebb klímáját választottam. Azt hinné az ember, hogy vége van már a nyaralási szezonnak, de vacsoránál majdnem teljesen tele volt az étterem családokkal, ami jól mutatja, hogy Zalakaroson tovább tart a szezon, mint a Balatonon és az is látszik, hogy ez egy családos hely, ahová a verseny hétvégéjén nyugodtan lejöhetünk a teljes családdal, és amíg mi versenyzünk addig a család élvezi a fürdő szolgáltatásait.
Szombaton is hűvös idő fogadott minket, ami egyébként nem látszott sem a Szabadics Ride, sem a gyerekversenyek induló létszámán, viszont a mini-expot kevesebben látogatták, mint tavaly amikor szép napos idő volt. Cserébe most volt lehetőség beszélgetni a kiállítókkal, így történt, hogy a nap felét a Wahoo és a High5 standokon töltöttem 🙂 . Egy rövid átmozgató bringázás keretén belül még megnéztem, hogy változott-e valami a csapi emelkedőn, és a Cézárral is megismerkedtem.
Szombat délután már az volt a téma, hogy vajon vasárnap esni fog-e, a legtöbb időjárás előrejelző honlap azt mondta, hogy igen, így várható volt, hogy ténylegesen kapunk csapadékot a nyakunkba, a kérdés csak annyi volt, hogy mennyit, illetve hány fok lesz. Én eldöntöttem, bármilyen idő is lesz, elindulok, a verseny előtti egy hétben kétszer áztam el teljesen, így már rutinos voltam abban, hogy milyen szétázva, fagyoskodva órákat bringázni 🙂 . Vasárnap reggel látszott, hogy éjszaka esett, de éppen felszáradófélben volt az út, ami reménykedésre adott okot, hátha megússzuk elázás nélkül, bár a radarkép további felhők érkezését ígérte. A rajtzónához érve azt vártam, hogy a baljós előrejelzés miatt nagyon kevesen leszünk, de meglepően sokan vállalkoztak a hosszú táv teljesítésére (a rövidebb távokon pedig jóval többen voltak).
A szokásos procedúra szerint zajlott a rajt, idén is majdnem Csapiig tartott a lassú rajt és ott engedték el a mezőnyt. Idén kicsit többet bringáztam, mint előző évben, így nem ért annyira kellemetlenül az első emelkedő, bár sikerült kicsit benézem, nem hittem, hogy a pár méteres szakadások nem fognak összeérni az emelkedő teteje után, és így esélyem sem maradt az első bolyba kerülni (valószínűleg jobban jártam). A második boly viszont tempójában pont optimálisnak tűnt, voltak akik szívesen dolgoztak elöl, kényelmesen lehetett utazni addig amíg el nem kezdett esni az eső. Gelse előtt már elkezdett kicsit esni, ami a komfortérzetet jelentősen rombolta, ezért nagyon vártam már az emelkedőt, hogy ott újra felfűtsem magam. A Gelse még mindig az egyik legutáltabb emelkedő számomra a versenyen, valószínűleg soha nem fogom szeretni, max csak akkor ha lefogyok 15 kilót 🙂 .Figyelni kellett a kiállásoknál, mert könnyen kipöröghet a kerék a vizes aszfalton és lefelé sem ártott óvatosnak lenni, mert több helyen sárfolyások voltak.
Ezután kezdett rá igazán az eső, lassan a cipőm is teljesen beázott, ami talán az egyik legkellemetlenebb dolog, kifejezetten vártam, hogy felfelé kelljen menni, hogy legyen fűtés. A vizes út közben szedte az áldozatait, az egyik kanyarban két egyforma mezes ütötte ki egymást, aztán Börzönczéről lefelé valaki kiegyenesítette a kanyart és egyenesen belement az árokba. A bolyban bringázás nem volt annyira egyszerű, fröcsögött a víz, nem látszódtak a kátyúk a víztől, különböző tudású emberek mentek különböző fékkel és gumikkal, így szükségszerűen néha megszakadt a sor. Én mondjuk 28-as gumikkal mentem alacsony nyomáson így annyira nem okozott gondot a tapadás. Tavaly is írtam már, hogy az útminőség nem a legjobb ezen a versenyen, idén pedig az fogalmazódott meg bennem, hogy milyen jó gravel versenyt lehetne itt rendezni, ha a töredezett, kátyús részeket összekötnék gravel szakaszokkal 🙂 .
Lassan, de fogyatkozott a bolyunk a célhoz közeledvén és közben az eső is mintha elállt volna, de ezt nehéz megmondani miután az ember minden ruhájából folyik a víz és már lefagyott a lába a cipőben. Hiába csak a huszonX-edik helyért mentünk, az utolsó fél órában elkezdődött a bolyunkban is a verseny, szökési kísérletek sora követte egymást, melyből végül az lett, hogy az öt szökevény közül hárman az árokban kötöttek ki, utána talán kicsit megnyugodott a boly a Cézárig. Jó ötlet volt ez az emelkedő a szervezőktől, mert így nem egy óriási csoport ért be együtt a célba, hanem csak azok, akik kb együtt fel tudtak menni ezen az emelkedőn. A Cézár magában pár métertől eltekintve nem igazán durva emelkedő, de közel 130 km megtétele után már szelektál, gyakorlatilag mi is egyesével értünk fel rajta és kb csak a boly harmada rázódott össze az emelkedő után és úgy értünk be együtt a célba, természetesen egy kis verseny keretén belül.
Idén kimaradt a célban való frissítés (a két kulacsomból csak egyet ittam meg verseny közben…), egyből mentem az autóhoz száraz ruhákat felvenni. A legjobb ilyenkor mindig az amikor öltözés közben mezítláb lépek az aszfaltra és melegnek érzem, mindezt 10 fokban 🙂 .
Idén a hűvös, esős időben annyira nem élveztem a másfél órán át tartó eredményhirdetést és tombolahúzást, de a Giant standon sikerült elütni az időt és az egyik büfében nagyon finom sajtos-tejfölös fokhagymás lángost adtak.
Megérte elindulni? 🙂 Meg. Utoljára mtb maratonokon éltem át ilyen körülményeket ilyen hosszan és azok is örök élmények maradnak, pont úgy mint az 2022-es Tour de Zalakaros.
Eredmények: https://tourdezalakaros.hu/eredmenyek-rajtlista/
