Szerbiát átszelni autóval jóval bonyolultabb mintha Magyarországot szeretnénk. Térképre rápillantva ennek nyilvánvaló okai vannak. A Dinaridák nem adják könnyen magukat, főleg az autópályák hiánya miatt.
Sötét éjszaka van már mire átkelek a határon. Szerpentinen éjszaka autózni külön rutint igényel, néha utolérek egy kamiont és inkább kényelmesen andalgom mögötte minthogy egy rizikós előzésbe belevágjak.
A táborhelyet a park4night alkalmazásban kerestem. Autós parkolónak tűnt amelyet takar a növényzet az út zajától és a házaktól.
„Haladok a kiszemelt táborhely felé a földút mintha eltűnne a sötétben a kocsi kerekei alól. Egy füves félreeső helyen félreállok. Csattanás a kocsi alól. Vajon mi lehetett. Leállítom a motor. Elkezdek rendezkedni. Reggel majd megnézem hol akadt fel. Zseblámpa fénye jelenik meg az éjszakában. Lebuktam!”
Bekopognak az ablakon. Bennem a félsz mit akarhatnak. Némi nyelvi nehézség után rájövök hogy azt kérdezik jól vagyok-e? Nem nagyon értik miért akarok én pont itt aludni, de kis nézelődés után odébb állnak. 🙂
Szerencsére a kocsinak se lett komoly baja csak a hátsó lökös mozdult picit ki. Amit hetyke mozdulattal rúgok vissza a helyére.
2021.07.26. Hétfő
Reggel szedem a sátorfámat és elhajtok Kolasin főtere felé. A helyet ahol az autót hagyom már előre kinéztem. Főtér, de nem fizetős a parkolás, grátiszként a rendőrség előtt tudok megállni. Ilyen jellegű bringatúrán mindig kérdéses a parkolás. Főleg a déli és keleti országokban, nem garantált hogy úgy találjuk a gépjárművet ahogy hagytuk.
Főtéren OTP bankban tudok eurót nyomtatni, illetve beszerzem az elmaradhatatlan Cockta készletet. Innen délnek veszem az irányt, a Tara folyó völgyén felfelé haladva elérem Matesevo-t. A kisvárost elhagyva a hegynek felfelé haladva mintha teljesen más világba értem volna. Mintha 20 évet utaztam volna vissza az időben. Megtapasztalom a vidéki Montenegrót.
Hágót elhagyva változó minőségű úton rázhatom le a kóbor kutyák elhaló csaholását. Igazi vad Balkáni vidék ez annak minden fűszerével.
Lent a völgyben az első város nem hagy bennem mély nyomot, haladok is gyorsan tovább. A Linn folyó völgye bár ha itthoni szemmel nézem érdekes, de valahogy mégis beleszürkül a Montenegrói szürkeségbe. Murinot elérve ágazik el az utam Albánia felé.
A boltban szerettem volna Burekot burkolni, de sajnos nem volt. Így a közeli kifőzdében a nagy adag Cevapra esett a választásom. Salátáért kenyérért és 10 cevapért kértek 5 EUR-t. Sajnos ez sok mindent elárul a környék gazdasági helyzetéről. Én szeretem kipróbálni a helyi ízeket, bringatúrához hozzátartozik az is hogy elvegyülsz a nép közzé és nem egész nap az All inclusive szállodai szolgáltatásokat fogyasztod.
Tele hassal vágtam neki az útnak. Balról az Albán Alpok havas csúcsai mutatták hogy helyes döntés volt ide jönni, nem pedig az eredetileg tervezett Svájcba. (Svájcban éppen azon a héten minden napos eső és árvizek voltak). Bringatúrán mégiscsak a legjobb útitárs az időjárás😊
A kisvárosba betérve már ízelítőt kaptam az Albán közlekedési morálról. Itt bárki bármikor megáll az út közepén. Ezen senki se idegeskedik. Budapesten már tülkölnének a tulkok😊 Itt békésen kerüli ki mindenki a forgalmi akadályt.
A határt 3-kor léptem át, feltöltöttem vízkészleteimet és elhatároztam, hogy megkeresem az első bunkert. Nem kellet sokat haladnom alig 1 km-t. Azonban komisz 15% meredekség állta utamat.
Linn völgyében haladtam tovább felfelé a hágón. A hágómászás monotóniáját egy elhaladó autós törte meg. „szorgos népünk győzni fog” Szürreális élmény volt magyar szavakat hallani itt. Kicsit arra gondoltam, hogy ki van jobban eltévedve, én aki bringával gyűrőm le a hágót, vagy a kocsiból kikiabáló posztkommunista ember😊
Hágót elérve megláttam az Albán futball színe javát. Szürreális volt látni a kiégett mezőn labdát rúgó emberek látványát. Főleg annak fényében, hogy nemzeti tizenegyünk néhány hónap múlva kikap az albán válogatottól.
Ezután szédületes gurulásban volt részem. Faltam a kanyarokat, a völgy ahova ereszkedtem majdnem ezer méterrel volt alattam. Szurdok jellegéből adódóan teljesen kopár kősivatag.
Valahogy így képzelem Közép Ázsiát. Száguldásomat egy szembe jövő, szamarát ütő albán törte meg. Határozottan kellett ösztökélni az állatot a felfelé haladásra.
Tamaré a völgy központja. Itt fel tudtam tölteni a vízkészletem. Némi kalória pótlás után lódultam tovább. Szédületesek voltak a sziklafalak amik körbe vettek. Ezt látni kell nemhiába az SH22 Albánia egyik legnagyobb látványossága.
Völgy aljába leérve még egy hágót kellett megmásznom a Skodra tóig, ami az esti célom. Az albán Stelvió hágóként is emlegetett hágó nem tett különösebb benyomást rám. A lent található forrás annál inkább aminek jéghideg vize hatékonyan hűtötte a kedély állapotomat.
A hágó tetején beszerzett jéghideg üdítő életmentő volt, így el tudtam készíteni a kötelező fényképeket.
Irány lefelé. Szinte másodpercek alatt lejutottam. Albánia egyik legforgalmasabb útvonala volt előttem. Azonban arra ami történt nem voltam felkészülve. A kétsávos út mindkét szélén aszfaltozott padka adott helyet a lassabb közlekedési járműveknek.
Én is itt haladtam amikor a bozótosban hűsölő házisertés rámtámadott. Határozottan szedte a sonkáit, és nagyokat horkantva futott utánam. Szerencsére az aznapi összeszedett km-ek ellenére is egy koca lesprintelése nem okozott akadályt, még csomagokkal megpakolva sem. Sovány malac vágtában szeltem a kilométereket.
Kempinget már félhomályban értem el. Gyorsan felvertem a sátrat a kölcsönkapott kalapáccsal és átadtam magam az alvás élvezetének.
Aznapi táv 178 km és 2200 m szint.
2021.07.27. Kedd
Éjszaka sikeresen rátöltöttem az elektromos eszközeimre. Kempinget elhagyva egyből Skodrába vettem az irányt. Burekre fájt a fogam, amit egy szocreál pékségben szereztem be.
A város templomai középületeinek makulátlan tisztasága éles kontrasztot mutat a lakóházakra vastagon rátelepedett korommal.
A város közlekedésére leginkább a káosz a jellemző. Itt mindenki megy mindenfelé. A KRESZ szabályait hírből sem ismerik. Nyugodtan jön a szembeforgalomban a bringás, húzza rád a kormányt az autós. De ellentétben a magyar közlekedési kultúrával itt senki se ideges, mindenki csendben dudaszó nélkül elfogadja ezt a helyzetet. Rendőr is békésen nézi a káoszt. Először arra gondoltam, hogy nincs jogosítványa az embereknek. De mivel tanuló autót is láttam ezért számomra ez is kérdéses.
Rosafa Vára messziről látszik az út mentén. A várhoz köthető monda a mi Déva várunkkal és Kőmívés Kelemen balladájával gyakorlatilag azonos. A habarcsot mindenesetre jól bekeverték mert még szilárdan áll a vár.
Skodrát elhagyva gyorsan Montenegróban találtam magam. A hágó előtt már kezdett aggasztóan nagy lenni a hőség. Ezért egy árnyékos padon hűsölve töltöttem magamba az energiát. Mediterrán hágó déli oldal, 10 óra, semmi jóval nem kecsegtetett. De most ez volt a feladat, ezt kellett legyűrni.
Ég a nap melegétől a kopár szík kőhalom😊 Arany János nem járhatott az Adrián. Mert ott tud csak kegyetlenül pörkölni a nap a fehér sziklafalon. Km órám ötven fokot mutatott. Felfelé egy éteremben megálltam, a pergola alatti árnyékon járt némi levegő. Kértem egy üdítőt és megtöltötték jéggel a kulacsomat. Ezt mindenkinek csak ajánlani tudom, sokat tud segíteni.
Hágó tetején kezdődik a tényleges panoráma út. Illetve itt lehet meglátni az először a Skodra tavat. Maga tó látványra szó szerint mintha tenger lenne. Szemközt az Albán Alpok tegnapi hegyei, balra kis kolostorszigetek látványa.
Némi gurulás után kis faluban fagyizó, jobb hely nekem nem is kellett per pillanat. Fagyi és jég a kulacsba. Majd uzsgyi. Némi mászás után páfrányokkal dúsított őstölgyest értem el. Mintha egy másik kontinensre értem volna. A levegő kapásból 10 fokot hűlt. Ezen terület természeti védelem alatt áll igazi ritka fajokkal a mediterrán régióban.
A következő kilátó előtt elkanyarodtam jobbra, hogy megmártózzak végre a Skodra tóban Donji Muricinál, a víz szinte forrt, érzésre 30 fokos lehetett. De mivel a levegő még melegebb volt ezért frissített. Kellett is mivel a pancsolás miatt gurultam majdnem 400 métert. Érdekes volt visszamászni, de megérte, mert újra a tó panorámájában gyönyörködhettem.
A panorámaút egészen Virpazarig tartott és az utolsó 10 km-e szinte végig lejtett. A féktelen száguldásnak azonban nemcsak az útminőség hanem az időnként felbukkanó forgalom is gátat vetett. Ugyanis ezt az utat anno még szekerekre és szamarakra tervezték. Ők jól el is férhettek rajta azonban a mai gépjárműveknek sok helyen ténylegesen tolatni kellett, hogy el tudjanak menni egymás mellett.
Virpazarba érve találtam egy kutat és citromos sörrel frissítettem magam. Maga a kisváros hemzseg a turistáktól, ami annak köszönhető hogy a Rijeka Crnojevića delta torkolatába innen indulnak a turista hajók. Biztos kényelmes lehet hajókázni, de amikor bringával is meg lehet nézni akkor én számomra egyértelmű a választás.
Még szerencse, hogy pont egy panoráma út vezet a kis üdülő faluhoz. A már ismert keskeny úton haladok fölfelé. Az első kilátópontig. Itt mindent elönt a zöld. A hegyoldalt és lent a torkolatot is ez a szín uralja. Hosszasan időznék de erősen szürkül az ég.
A folyóparton lévő kempingbe már naplemente után érek. Gyors sátorverés és életjel az otthoniaknak és már alszom is.
Aznapi táv 118 km és 1800 m szint.
2021.07.28. Szerda
Kempinget elhagyva gyors kitérőt tettem Danilóhoz. Aki nevével ellentétben nem tud nyeríteni, ellenben a török idők óta rendíthetetlenül ott áll. Jellegzetes Balkáni boltív híd kőből kirakva a városka fő nevezetessége. A kora reggeli óráknak köszönhetően nem kellett osztoznom rajta temérdek emberrel😊
Elhagyva a várost némi mászás után ismét a zöld mennyország tárulkozott elém. Bizonyos helyeknél a látvány szempontjából nagyon fontos az időzítés. Így van ez a Balkán Dunakanyarnál is. A napsütés itt szinte garantált. De a lemenő nap fénye, illetve a tavaszi üde színek sokat tudnak dobni az amúgy sem ingerszegény környezeten.
Miután kigyönyörködtem magam Montenegró fővárosa Podgorica felé vettem az irányt. Úgy kellett ez nekem mint púp a hátamra, de az autó felé menet nem tudtam kikerülni. A nagyvárost elhagyva ismét dilemma előtt álltam. Vagy a forgalmas főutat. Vagy alacsonyabb rendű, ám makadám szakaszt is tartalmazót választom. A kis forgalmút választottam.
Városból kifelé menet. Sikeresen elsuhantam az utolsó nyitott bolt mellett is. Nem sejtettem hogy a következő 50 km-en jelzett településeken ilyen luxust mint élelmiszerbolt nem találok😊
Felfelé ékszerszerteknősök keresztezték utam. Annyira aranyosak, kedvesek voltak, hogy eszembe juttatták szívdobogásom okozóját. Vajon örülne-e neki? Túlélné-e szegény állat az utazást? Mivel etetném? Jobb őket itt hagyni, talán nem vasalja ki mindet a gyér forgalom.
Bezjovoba felérve találtam egy kutat, ami szó szerint aranyat ért. Podgoricai régióban nem ritka a negyven fokos hőség, így most se fáztam.
Következő pihenőt egy kiszáradt forrásnál ejtettem meg míg kb 1200m magasan elértem a Nemzeti Park határát. Itt a levegő is hűvösebb lett és igazi hegyi világ fogadott. Ráérős mosolygós emberek, szabadon legelő állatok. Kis hegyi kunyhók, tanyák amiket errefelé Katunnak hívnak.
Két óra felé értem el a Bukomisko Jezerot, ami a legszebb alpesi tavakat idézi. Kristálytiszta vizével és benne tükröződő hegyláncokkal. Sajnos az ott lévő forrás elég lassan csordogált illetve a fürdést se kíséreltem meg a tóban, pedig lehetett volna benne fürödni.
A tó után minimális mászással értem el a hágót. Innen gurulás egészen az autóig. Az útvonal némileg megtévesztő lehet, mert egy helyen az aszfalt egyenesen visz, míg a Kolasinba tartó út balra kanyarodik egy földútra. Természetesen nincs kitáblázva. Némi térkép és helyi útbaigazítás után sikeresen irányba álltam.
A makadámos szakasz nem tartott sokáig. Ellenben a gyomrom korgását már az égiek is rossz szemmel nézték, így az első nyitva lévő éterembe be is vágtáztam. Báránysültre vágytam amit google képkeresőbe beütve tudtam csak elmutogatni. Nyema válaszra mutatták a hatalmas pisztrángos tavat. Hát erre én is csak annyit tudtam kinyögni Dobre.
Miután a pincérrel jól kibeszéltük magunkat☹ Gyorsan kikapott egy termetes darabot. Bólintásom után csapta is tarkón.
A túra beszámoló további részeit itt tudjátok elolvasni:
Balkán Portya 1. rész
Balkán Portya 3. rész – Durmitori fennsík
