Mikor ér véget egy verseny? Jó kérdés… Talán amikor a győztes áthalad a célvonalon? Vagy netán miután az utolsó versenyző is beérkezett? Esetleg az eredményhirdetéskor? Nézőpont kérdése. Nekem legjobban mégis az a változat tetszik, amit egyik ilyen téren tapasztalt kollégánk fogalmazott meg egy ízben. Eszerint a versenynek ténylegesen csak akkor van vége, amikor az eredménylista elkészült, és azt a sajtóközleménnyel egyetemben a média képviselői megkapták. Mert ugyan ki ne szeretné megspórolni az utánajárást, ha egyszer kész anyagból is dolgozhat? Vagy ha a versenyszervező szemszögéből nézzük: ha fontos a sajtómegjelenés, és biztosra akar menni, akkor nem kockáztat. Tehát olyan részletes anyagot állít össze, amilyet csak lehet, hiszen a szponzoroknak sem mindegy, hogy hány helyen láthatják viszont azt a rendezvényt, amit támogattak…
Honnan jutott mindez eszembe? Nos, a mostani szám szerkesztési munkálatai folyamán sikerült belefutnom eddigi pályafutásom legprecízebben összeállított sajtóanyagába. Történetesen a következő oldalakon olvasható Cape Epic-hez kapcsolódó háttéranyagról lenne szó. A nyolcnapos megamaraton megszervezése, lebonyolítása bizonyára komoly energiát emészthetett fel, ennek ellenére a szervezők figyelmét a sajtó maximális kiszolgálása sem kerülte el. A verseny folyamán naponta két sajtóközlemény érkezett hozzánk, az adott szakaszról már a befutó után nem sokkal elérhető volt az eredménylista és a brutálisan jó minőségű fotóanyag, valamint egy pár oldalas villámbeszámoló a nap lényegesebb eseményeivel. Éjszaka, vagy másnap reggel érkezett ugyanezen versenynap részletes, öt-tíz oldalas összefoglalója. Ezek a beszámolók nemcsak a száraz eredménylista prózásítását jelentették, hanem felerészt a verseny során megesett sztorikból álltak össze. Ilyen anyagból öröm dolgozni, így a versenyszervező energia-befektetése hamar és sokszorosan megtérül: minden bizonnyal a világ számos országának vezető kerékpáros magazinja választja majd a témát májusi lapszámában vezércikknek.
Milyen tanulságokat vonhatunk le mindebből idehaza? Először is azt, hogy ilyen téren a hazai helyzet már korántsem olyan rossz, mint évekkel ezelőtt volt. Dicséretes módon a magyar versenyszervezők döntő többsége már felismerte a sajtó tájékoztatásának fontosságát. Erre részben rá is kényszerültek, hiszen az állami szféra tempós kivonulása a sportból, ezzel párhuzamosan pedig a céges szponzorok – ennél sokkal lassabb – bevonulása maga után vonta ennek a mentalitásnak a felvételét. Mert ha van sajtómegjelenés, akkor a szponzor elégedett. Ha a szponzor elégedett, akkor a következő évben is támogatja a versenyt. Hosszú távon pedig ez a sportág felemelkedéséhez vezethet. Reméljük, hogy ez minél hamarabb bekövetkezik, egy dolog pedig biztos: rajtunk nem fog múlni…
Eredeti cikk: BikeMag, 2008 május
Szerző: Hbalage
