Monthly Archives: Május, 2009

Hajtóművek szerelése, karbantartása

A hajtómű két hajtókarból, a lánckerékből és a középcsapágy-egységből áll. A kerékpáros által leadott erő ezen az alkatrészen koncentrálódik, így minden részegység beállítása, rendszeres...

Diákolimpiai döntő és nyílt MTB XCO verseny Zsirán

A Szombathelyi Síklub Szabadidő és Sport Egyesület Kerékpáros Szakosztálya szervezésében és Zsira Község Önkormányzatának jóvoltából 2009. május 16-án szinte egész nap a montisoké lesz...

Hidraulikus tárcsafékek összerakása, légtelenítése

Valamikor 2001. január környékén foglalkozott az újság utoljára tárcsafék szereléssel, azóta szinte már egy új nemzedék nőtt fel. Jönnek is csőstül minden irányból mindenféle...

Spank gyárlátogatás

Főállású némettanárként és elkötelezett bringásként nem kérettem sokat magam, amikor a hazai forgalmazó felkért rá, hogy a schladmingi VK pénteki napján üljek újfent autóba...

Interjú Mike Sinyarddal

Be kell valljam izgultam. Ültünk a repülőn és azt tárgyaltuk Tommal, itt lesz az alkalom, hogy kifaggassuk a Specialized alapító tulajdonosát, mindazokról a kérdésekről,...

Seasons

Városban biciklivel?

Nagyvárosban kerékpárral közlekedni leginkább az extrémsport kategóriájába sorolható. Legalábbis a többség ezt gondolja. Hogy ez mennyire nem igaz, azt a (fő)városi bringások gyarapodó száma...

Túra három országon át

Huszadik alkalommal rendezik meg 2009. május 23-án, szombaton a Kerékpáros Béke Túrát, melynek útvonala Szlovákián, Ausztrián és Magyarországon keresztül vezet. A Pozsonyból induló Túrán...

Stripped

- Advertisment -

Most Read