fbpx

Lánckarbantartás

A lánchajtás kifejlesztése áttörés volt a technika fejlődésében: így valósulhatott meg többek közt a hatékonyan hajtható kerékpár. Sokan nem ismerik fel ebben a zsenialitást, kerékpárláncuk karbantartását elhanyagolják, inkább nagyobb erőfeszítéssel tapossák a nyikorgó masinát. Pedig a lánc nem túlzottan bonyolult szerkezet – acéllapokból, görgőkből és szegecsekből épül fel. Következésképpen minden egyes forgáspontja csúszócsapágyat rejt, mely rendszeres kenést igényel, így biztosítható a 98% körüli energiaátvitel. Kenés nélkül ez az érték 90% alá eshet, és lényegesen gyorsabban koptatja el az értékes lánckerekeket is. Nincs a kerékpáron még egy alkatrész, mely ennyire meghálálná a karbantartást, amortizációját követően pedig ilyen kedvező áron pótolható lenne.

Tisztítás és kenés

A legjobb eredmény elérése érdekében alkalmazzunk speciálisan kerékpárokra kifejlesztett láncolajat. Ezeket többféle felhasználásra gyártják: léteznek száraz időjárási körülményekre tervezett összetételek, melyek kevésbé vonzzák a piszkot, illetve nedves időben használatos, sűrűbb, ragadós típusok, melyek viszont tartósak, így az eső sem mossa ki a kenőanyagot a láncból. Érdemes egy típus mellett maradni, mivel a különböző összetételek egymással nem vegyülnek tökéletesen. Kiszerelés szempontjából a láncolaj lehet hajtógázos vagy csepegtetős. Az utóbbi a jobb választás: ha szemről szemre csepegtetjük lényegesen takarékosabb, tisztább, környezetkímélőbb. Ha mégis sprayt választunk, takarjuk le a lánc mögött a kereket, vagy vegyük ki, mivel az abroncsra került olaj nagymértékben csökkenti a fékhatást, illetve a gumiköpenynek sem tesznek jót az olajszármazékok. Mindkét esetben olajozás után le kell törölni a láncot: kenőanyag csakis a lánc belsejében fejti ki hatását, az oldallapokon csak a koszt gyűjti. (A csepegtetős módszerrel – a fújással ellentétben – nem jut túl sok olaj az oldallapokra!) Érdemes az olajozást este elvégezni, a láncot néhányszor átforgatni, majd reggel pár ismételt átforgatás után a láncot szárazra törölni.

Legjobb módszer, ha szemenként egy-egy csepp olajat teszünk a görgőkre, majd a felesleget kenőanyagot a láncról letöröljük!

Ha a láncot rendszeresen, azaz minden kerékpározás után kezeljük, a piszok letörlése sem jelent olyan nagy gondot, mint az elhanyagolt lánc esetében. A következő kenés fellazítja a lerakódásokat, így a letörlést követően láncunk többnyire tiszta lesz. A lánckenés és -törlés legcélszerűbben úgy végezhető, ha a kerékpárt állványra tesszük, a hajtóművet szép lassan forgatjuk. A törléshez két ujjal csippentsük a rongyot a lánc oldallapjaira, majd forgassuk meg a hajtóművet. Érdemes összeállítani egy lánckarbantartó készletet, melyben az olaj mellett egy rongy és egy pár gumikesztyű kap helyet. Így pár perc alatt elvégezhetjük a feladatot, és kezünket sem koszoljuk össze.

Ha olajozás után a lánc felületén kenőanyag marad, az vonzza magához a koszt, így hamarabb kell ismét lánckarbantartással vesződni...

Több gyártó kínál lánctisztító berendezést, melyet csak fel kell tölteni oldószerrel, majd a láncra csatolni, és a hajtókart forgatni. A benne lévő kefék megtisztítják a láncszemeket, és a láncot sem kell levenni a tisztításhoz. Az ilyen szerkezet használata során is viseljünk gumikesztyűt, és ha lehetséges, citrusbázisú oldószert válasszunk. Az oldószert töltsük vissza egy zárható edénybe, hagyjuk leülepedni, majd a tiszta részét használjuk újra. Természetesen tisztítás után a láncot kenni kell – a szerkezet fő előnye, hogy a kenőanyag tisztább felületre kerül.

Igen praktikus a láncra szerelhető "mosómasina", így tisztításhoz nem szükséges a láncot bontani, a kerékpárról leszedni. Hátránya, hogy nem végez tökéletes munkát...

Ha a láncot hosszú időre elhanyagoltuk, a kenés után nem alkalmaztunk törlést, felületére vastag, nehezen eltávolítható szennyeződés rakódik le. Ebben az esetben megpróbálhatjuk a fent említett lánctisztító szerkezet alkalmazását, illetve a láncot a kerékpárról leszerelve, áztatással végezhetjük a tisztítást. Legjobb, ha patentszemmel kapcsoljuk össze a láncot, így ilyen esetben nem lesz szükség láncbontóra, ezzel sem gyengítjük a lánc szerkezetét. Ha láncunkat gyárilag nem patentszemmel szerelték, egyszer szét kell bontani, majd egy külön megvásárolható (Wippermann, SRAM, Taya, KMC) patentszemmel összekapcsolni. (Ügyeljünk arra, hogy a meghajtás fokozatszámának megfelelő típust válasszunk!) Szétszereléshez vegyük le a láncot az első lánckerekekről, majd a patentszem két ellentétes “sarkát” kézzel vagy fogóval nyomjuk össze.

A hagyományos szegecskinyomóval történő láncbontás károsítja a láncot - főleg a 9-10 fokozatú típusokat. Patentszemmel a probléma kiküszöbölhető, használata egyszerű, szerszámot nem igényel, semmilyen hátránya nincs!

Áztatásos tisztításhoz a láncot helyezzük egy üdítős palackba, töltsük fel harmadáig oldószerrel, majd erősen rázzuk össze. Hagyjuk állni, majd ismét rázzuk fel. Halásszuk ki a láncot, és akasszuk fel száradni. Szereljük össze a száraz láncot a kerékpáron, és kenjük a fent leírtak szerint.

Patentszem vagy "mosómasina" hiányában láncbontóval kell a láncot a kerékpárról leszerelni. Használjunk jó minőségű, erős, a fokozatszámhoz passzoló típust, különben a lánc a karbantartás során károsodhat...

Lánccsere

A lánc görgői és szegecsei a használat során kopnak. Ezt a folyamatot rendszeres kenéssel tudjuk lassítani, de idővel minden lánc elkopik, megnyúlik. A szegecsek között nagyobb lesz a távolság, a görgők pedig egyre feljebb csúsznak a lánckerék fogain, így felgyorsítva azok kopását. Mindenképpen érdemes a láncot még azelőtt lecserélni, hogy a fogak túlzottan megkopnának: ez lényegesen kisebb költséggel jár. Ha a fogak túlzottan “kihegyesedtek”, a “völgyek” meghosszabbodtak, az új lánc felszerelése már nem jelent megoldást: a lánc nagy erőkifejtés mellett sajnos át fog ugrani a fogak felett.

Hasznos eszköz a lánckopás-mérő - hiányában vonalzóval érdemes a lánc nyúlásának mértékét ellenőrizni!

A lánc élettartama a lánc típusától, fokozatszámától, a karbantartás rendszerességétől és az időjárási körülményektől függ. Egy esős időben használt, elhanyagolt láncot akár 1000 km-ként le kell cserélni, míg a száraz időjárásban hajtott, lelkiismeretesen karbantartott, márkás, 8 fokozatú lánc akár 7-8000 km-t is kibír. A fokozatszám növelésével a láncok egyre keskenyebbek lettek, így élettartamuk valamelyest csökkent, de megfelelő karbantartás mellett 5000 km élettartamot egy jobb 10 fokozatú lánctól még elvárhatunk.

A kopás mértékét egy szerszámmal magán a kerékpáron is meghatározhatjuk, vagy szétszerelés és tisztítás utáni szárításnál megmérhetjük hosszát, azaz nyúlását. Egy láncszempár 1″ (25,4 mm) hosszú, 40 pár pedig 1016 mm. Ha a szegecsek közt mért távolság az 1025 mm-t túllépi, a láncot érdemes lecserélni 1030 mm felett pedig kötelező. Ha nem akarunk láncszempárokat számolgatni, majd méricskélni, a száradó lánc mellé akasszunk fel egy újat, és figyeljük meg a hosszkülönbséget. Általában 55 láncszempárt, tehát 110 szemet tartalmaz a lánc, 1%-os tűréshatár kb. 1 szem (fél pár) különbséget jelent. Ha ennél több a különbség a lánc alján a két lánc között, akkor cseréljük le!

Lánchossz

A lánc pontos leszabása elengedhetetlen a kerékpár megbízható, pontos működéséhez. A cél, hogy a lánc mindenképpen legyen elegendően hosszú a nagy első és hátsó lánckerekek alkalmazása esetében, különben a váltó elhajlik és a váz is megsérülhet. Három fő módszer létezik a megfelelő méret kiszámítására:

Két lánctányér esetében a lánc hossza általában ebben a helyzetben ideális...

• Két első lánckerék esetében a hátsó váltó kiiktatásával vessük át a láncot a nagy első és hátsó lánckeréken, nézzük meg, hol lehetne összekapcsolni a láncot, és ehhez a hosszhoz adjunk még egy láncszempárt.
• Ugyancsak két első lánckerék esetében fűzzük a láncot a váltón át, tegyük mind elöl, mind hátul a legkisebb lánckerékre, és annál a szemnél bontsuk a láncot, ahol a felső váltógörgő és a lánc alsó íve közt kb. 10-15 mm távolság van.
• Három első lánckerék esetében fűzzük a láncot a váltón át, tegyük elöl a legnagyobb, hátul a legkisebb lánckerékre, és annál a hossznál bontsuk a láncot, ahol a váltókanál függőleges helyzetben van.

Három lánctányér esetében a legnagyobb áttételi fokozatban állítsuk a láncfeszítő kanalat függőleges állásba!

A lánc leszabásához láncbontó szükséges. A megrövidítést mindig azon a végen végezzük, ahol nincs gyárilag elhelyezett speciális szegecs. Ezt modern 9 vagy 10 fokozatú láncok esetében csak egyszer lehet felhasználni, a láncban lévő többi szegecs összekapcsoláshoz legfeljebb vészesetben alkalmazható, utána a lánc eldobandó. Shimano láncok esetében a mellékelt szegecsekkel tudjuk újbóli szétbontás után a láncot összekapcsolni, és ezt a lánc mindig más pontján kell elvégezni. A szegecs vezetőszárát illesszük a kitolt szegecs helyére, majd a lehető legjobb minőségű láncpréssel pontosan, ütközésig toljuk be a szegecset. A szárát fogóval törjük le.

A lánc összeszereléséhez használjuk a lehető legprofibb láncbontó szerszámot! Ez 9-11 fokozatú meghajtás-rendszerek esetében elkerülhetetlen, ellenkező esetben a összeszerelés nem lesz tökéletes, a lánc könnyen elszakadhat! Alternatívája a patentszem használata, mely praktikus, minden szempontból előnyösebb...

A Campagnolo 10 fokozatú láncok esetében kizárólag az egyik végből szabhatunk (a kötegelővel megjelölt végből sosem!), majd a mellékelt szegecset belülről kifele illesszük a „szűz” nyílásba. A vezetőszár itt egy külön egységet képez. Kizárólag Campagnolo láncbontóval kapcsolható össze a lánc, mivel csak ez képes egyenesen megtartani a két szemet és a szegecset. A szegecs betolása így sem egyszerű: mindkét oldalon 0,1 mm fog kiállni belőle, amit csak nagyon finom mozdulattal és odafigyeléssel érhetünk el. Az így felszerelt láncot csak a kerékpáron tisztíthatjuk, kenhetjük, szétszerelés után eldobható.

A Shimano a mai napig ragaszkodik a bombabiztos, vezetőtüskével ellátott szegecs használatához. Ez a rendszer valóban kiküszöböli a lánc nem megfelelő összeszereléséből adódó veszélyeket, de drágább és körülményesebb, mint a patentszemmel történő összeszerelés/szétbontás...

Egyes gyártók patentszemmel látják el 8/9/10 fokozatú láncaikat. Ha így kapcsoljuk össze a láncot, rövidítsük meg a gyárilag betolt szegecs oldaláról a láncot, mivel mindkét végén belső oldallapos szemet kell kapnunk. A SRAM és a KMC patentszeme két szimmetrikus lapból áll, melyet a nagyobb, belső nyíláson kell összekapcsolni, majd a lánc meghúzása a végső helyére állítja. A 10 fokozatú rendszerek patentszemeit csak egyszer ajánlatos összekapcsolni: ismételt szétszedése és összekapcsolása rontja a lánc megbízhatóságát. A 8 és 9 fokozatú láncok patentszemei többször is szétszedhetők. A Wippermann Connex patentszem nem szimmetrikus kialakítású, így ügyelnünk kell, hogy a keskenyebb fele mutasson a lánckerekek felé. Szétszerelésükhöz nyomjuk meg kézzel vagy finoman fogóval a patentszem két ellentétes “sarkát”.

Ha egy láncszempár megszorul, próbáljuk meg oldalirányú feszegetéssel kilazítani, de 9/10/11 fokzatú rendszerek esetén ezt igen óvatosan végezzük!

Lánccal kapcsolatos problémák

Láncfelkapás
Ha a kis lánckerék alsó íve nem engedi el a láncot, az beszorulhat a láncvilla és a lánckerék közé. Ezt megelőzhetjük a lánc rendszeres karbantartásával, a kopott lánc vagy lánckerekek cseréjével. Ha a láncban megszorult szemeket találunk, tisztítsuk és olajozzuk meg a láncot, és ha a probléma továbbra is fennáll, kis oldalirányú mozgatással próbáljuk kilazítani a szorulást. (Ez kizárólag 7/8/9 fokozatú láncoknál lehetséges, az utóbbinál legyünk nagyon óvatosak a hajlítgatással!) Problémát okozhat egy elgörbült lánckerékfog vagy nem koncentrikusan forgó lánckerék is. Ha az adott lánccal és lánckerékkel a probléma nem szűnik meg, cseréljük le mindkettőt.

Láncugrás

Ezt a jelenséget több hiba is okozhatja. Ha megszorul egy szem, a kisebb hátsó lánckerekeken megugorhat. Hajtsuk a hajtókart visszafelé, és a váltógörgők között nézzük meg, hogy minden láncszem finoman forog-e. Ha a láncban megszorult szemeket találunk, tisztítsuk és olajozzuk meg a láncot, és ha a probléma továbbra is fennáll, kis oldalirányú mozgatással próbáljuk kilazítani. (Ez kizárólag 7/8/9 fokozatú láncoknál lehetséges, az utóbbinál legyünk nagyon óvatosak a hajlítgatással!) A túlzottan kopott lánc ugyancsak okozhat láncugrást, ebben az esetben cseréljük ki a láncot. Ha új láncot tettünk fel, és a lánc továbbra is ugrik, akkor a lánckerekek koptak el, így azokat is le kell cserélni (minimum azokat, melynél az ugrás tapasztalható). Előfordulhat, hogy egy rossz irányban felhelyezett Connex patentszem a legkisebb lánckerekeken megugrik. Fordítsuk meg a patentszemet! Hibát okozhat még egy rosszul beállított váltó, vagy beragadt váltóbowden is. Vizsgáljuk meg hátulról a lánc és a lánckerekek helyzetét, ha az ugrást egy félig kivitelezett váltás okozza, állítsuk be újra a váltót, tisztítsuk meg, vagy cseréljük ki a bowdeneket. Esetleg a váltógörgők lazulhattak meg, illetve koptak el túlzottan, vagy egy bukást követően a váltó vagy a váltótartó fül görbült el. A lehetőségeket egyenként szűrjük ki.

Forrás: BikeMag
Illusztrációk: Leonard Zinn alapján BikeMag

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo