Új-Zéland két keréken, 1. rész – Majd lemosogatjuk az ebédet!
Kezdhetném azzal, hogy kalandunk három hónapos túrának indult, viszont az ausztrál meló meghiúsulása miatt újra kell terveznünk az egészet. Az ausztrál takarítós keresetünkből finanszíroztuk volna a 90 napos körutat, de így sajnos nem lesz elég pénzünk bejárni az egész országot, költségvetésünk maximum egy hónapot enged. Újratervezés. Az indulás dátuma marad január 28, viszont az április 28-i visszaútból március 18 lesz. Ez „kicsit” több mint egy hónap, de ki mondta, hogy normálisak vagyunk? Majd lemosogatjuk az ebédet, vagy egyszerűen elfutunk…
Kezdhetném azzal is, hogy az embernek illene utánanézni az adott ország klímájának mielőtt biciklis turizmusra adja a fejét, kezdhetném az otthonfelejtett biciklis rövidnadrágommal, a felkészülés teljes hiányával, a reptéri vámosokkal, akik a sátrat, sőt még a bicikli gumiját is átnézik, nehogy sárosan lépjünk az országba, de miért tenném? Kezdhetném a legnagyobb aggályommal is, miszerint nem egyedül fogok tekerni a maorik földjén. Kinga simán lecsekkol 10 hotelszobát egy óra alatt, úgy szeli a dombokat az egy éve vásárolt montijával mint a szél, tényleg nagyon elszánt, de azért másfél hónapig nyeregben lenni az teljesen más. Aggódom. Valószínűleg ezért felejtem otthon a „kipelenkázott” bringás gatyám, ezért nem készülök meleg ruhával, és különben is mindennek ő az oka. De tényleg.
Legnagyobb aggályom Kinga. Óriási erőfeszítések árán sem tudtam lebeszélni a túráról, nesze neked magányos remeteélet…
De kezdjük inkább az ország elhelyezkedésével. Új-Zéland egy hosszúkás „kutyakaka” alakú foltként terül el a Csendes-óceán déli részén, sajnos elég közel az Antarktiszhoz. Na, ennek kellett volna ugyebár jobban utánanézni! Két fő szigetből áll, melyeket mérhetetlen találékonysággal Északi- és Déli-szigetnek neveztek el. A Föld másik oldalán észak jelenti a meleget és a jó időt, dél pedig az Antarktisz jeges fuvallatát. A lakosság nagy része ennek megfelelően az Északi-szigeten él, itt vannak a nagyobb városok, fejlettebb az infrastruktúra, és kevesebb a szúnyog. A Déli-sziget páratlan szépsége viszont kárpótolja a zordabb időjárást, az aszfaltos utak gyér számát, a térerő hiányát, és a milliárdnyi vérszívót. Legalábbis az autós kempingezők szerint.
Fontos szabály biciklisekre nézve a bal oldali közlekedés, valamint a sisak használata. Hallod hosszú hajú?! A sisak kötelező!
Új-Zéland legnagyobb vonzereje kétségkívül az extrém sportokból és a páratlan természeti szépségekből tevődött össze, mára azonban nehezen ússzuk meg „hobbitos” szuvenírek vásárlása nélkül az élménycsomagot. A forgatások egykori színtere zarándokhellyé vált, mindenki meg akarja látogatni a Megyét, benézni Zsáklakba, vagy egy pintet „felhörpinteni” a Zöld Sárkányban. Még az általunk vásárolt térkép is jelzi a forgatási helyszíneket. Tulajdonképpen beugorhatnánk Középföldére, de a gyűrű varázsereje nélkül sajnos belépőt kell fizetni, az meg sok-sok dollár. Gollamot idézve “drágaszág van”…
Ha más nem is, Törpuram mindenkit szeretettel vár az aucklandi reptéren.
Távol Európától
Auckland minimum két átszállásnyira van Európától, de még Ausztráliából is 3 órát repülünk. Úgy esik, hogy éjszaka érkezik a gép, nekünk pedig reggel van találkozónk Kinga régi ismerősével, ezért az éjszakát a biciklik összerakásával, majd a csomagok be- és felpakolásával töltjük. Óriási segítség Csiszke, egy Új-Zélandra szakadt hazánkfia, aki felveszi a fölösleges cuccainkat, elraktározza biciklis dobozainkat, és elhozza a hozzá rendelt sisakokat. Legnagyobb sajnálatomra itt kötelező a bukósisak használata, de nem nagyon fogom erőltetni a viselését. Már csak azért sem, mert ki kell beleznem kicsit hogy egyáltalán belemenjen a fejem, és ne csúcsdíszként éktelenkedjen a tökfödőm. Vajon a fejem túl nagy, vagy sikerült egy gyerekbukót rendelnem a chainreactioncycles.com-ról? Webáruház mi? Online vásárlás. Ez a jövő, de mit tegyek, ha egy számmal nagyobbra van szükségem, és a következő ötven napban nem lesz címem ahová rendelhetném a másikat? Kingára persze simán passzol a sityak, igaz neki a kesztyűje is „12-14 éves korig” bilétával van ellátva. Szerencsére a bicskámmal könnyen átszabom a bélést, és már bele is férne a fejem, de nagyon nem akarózik a viselése, megy hátra a csomagtartóra.
Utoljára szólok a sisak miatt! Nem a csomagtartón kell hordani nagyfejű!
Kingára persze simán passzol a sityak, igaz neki a kesztyűje is „12-14 éves korig” bilétával van ellátva. Csiszkével március 18-ra beszéljük meg a következő reptéri találkát, megköszönjük a segítséget, majd rövid búcsúzkodás után elindulunk a felpakolt vasakkal. Jut eszembe, mi várja az embert Aucklandben, ahogy kilép a felvett poggyászaival a reptéri lobbyba? Természetesen egy óriási törpszobor. Csak azt sajnálom, hogy Frodóék nem jöttek ki elénk Gandalffal.
Távol Európától – nagyjából tizennyolcezer kilométerre.
Auckland. Új-Zéland legnagyobb városa, ezért a lehető leggyorsabban szeretnénk kikeveredni innen, nem kirakatokat nézni jöttünk a Föld legtávolabbi bugyrába. Ugyanakkor muszáj pár dolgot összeszednünk, legfontosabb lenne egy használható térkép, némi élelem, egy bank ahol az ausztrál dollárt helyi dollárra váltjuk, és végül egy nyugodt hely ahol a reptéren átvirrasztott éjszakát kipihenhetjük. Új-Zéland valószínűleg előkelő helyen állna az egy főre eső kempingek számában, de tudtommal nincs ilyen statisztika. Az állam viszont ügyesen kihasznált egy létező statisztikát- miszerint az idelátogatók legnagyobb száma nem a szállodaélményt keresi, ugyanakkor átlagosan 3 hetet tölt el az országban gyönyörű természeti környezetben.
Íme a “megye” hobbitok nélkül.
A természetvédelmi minisztérium gondozásában kialakították az ún. DOC kempingeket, melyek fenntartását és üzemeltetését az állam finanszírozza. Több mint 200 ilyen helyet találhatunk országszerte, általában olcsóbbak a többi privát kempingnél, és sokszor isten háta mögötti helyeken, lélegzetelállító környezetben is rájuk bukkanhat a szegény vándor. Halkan jegyzem meg, hogy számos ilyen helyen önkéntes személyzet működik, a fizetés pedig becsületkasszánál történik. Mondom én hogy távol van ez Európától!
Maorikat nem kell nagyítóval keresni – sokfelé találkozhatunk velük, és hatalmas termetűek.
Pár órás bénázás után van már térképünk, kajánk, dollárunk, és halvány sejtésünk a legközelebbi DOC kemping hollétéről. Kisebb-nagyobb eltévedéseink ellenére is hamar rálelünk az állami tanyára, ahol maguk az ott dolgozók mutatják be, hogyan kell kevesebbet fizetni egy éjszakáért a becsületkasszánál. Kettőnknek 12 dollár lenne a sátor, de frissen a bankból jőve nem nagyon van még érménk. Ketten is sertepertélnek a közös helyiségeknél, és tanácstalanságunkat látva egyikük odajön segíteni. Kérdezem nem tudná-e felváltani a tízest, de csak legyint, és felvilágosít hogyan is csináljuk ezt a jövőben. Elég lesz tíz dollár, a kitöltött kis űrlapra egyszerűen ráírjuk, hogy végtelenül röstelljük, de nincs elég aprónk és ezzel el van rendezve a dolog.
Frodóék ugyan nem jöttek ki elénk, de mi megtaláltuk a szállásukat.
Kora délután állítjuk fel a sátrat az amúgy festői tengerparti környezetben, majd arra ébredünk, hogy kicsit már besötétedett. Kapkodva keresgéljük a fényképezőgépet, hogy megörökíthessük az első új-zélandi naplementét. Mesés. Megvacsorázunk és a térképet böngészve már a holnapi indulást tervezgetjük, hiszen még mindig Aucklandben vagyunk, az igazi túra csak holnap reggel kezdődik. Tulajdonképpen egyetlen fix pont van az egész útvonal tervünkben – óriási nagyképűség tervnek hívni a fogalmatlanságból fogant ötleteinket – mégpedig Kinga gyerekkori barátjának meglátogatása. Lacika ejtőernyős, azon belül pedig tandempilótaként keresi a mindennapi betevőt. Neki fogalma sincs az ittlétünkről, meglepetésnek szánjuk a látogatást, tehát még ez a program sincs kőbe vésve, de legalább van egyetlen támpontunk, ami köré felépíthetjük az útvonalat. Auckland az Északi-sziget északi felén helyezkedik el, nehéz lenne összeveszni azon, hogy milyen irányban vágjunk neki a kivik felderítésének.
Majdnem átalusszuk az első naplementénket az aucklandi DOC kempingben.
Maori haka
Nem akarok untatni senkit száraz tényekkel, történelmi érdekességekkel, de azért érdemes megemlíteni, hogy a világ legelszigeteltebb országában az ember megjelenése előtt – két denevérfajt leszámítva – nem éltek szárazföldi emlősök. Ez a furcsa összetételű fauna okozhatta az óriásmadarak kialakulását, amelyek közül nagyon sok képtelen volt a repülésre. Az első ragadozókat a fehér emberek hozták a szigetre, ezzel megpecsételve sok röpképtelen madárfaj sorsát. Köszönjük meg ezúttal is hős gyarmatosítóink buzgó munkáját, a Föld globalizációjának úttörői majdnem sikerrel pusztították ki az ősi maori kultúrát is, de végül beérték az ország jogi úton történő elfoglalásával. Tapsoljuk meg őket! Szerencsére a maorik nem jutottak az ausztrál őslakosok vagy az amerikai indiánok sorsára: Új-Zélandon nemcsak rezervátumokban, skanzenekben, gettókban vagy éppen munkaügyi központokban találkozhatunk egy-egy „példánnyal”, itt tényleg nem sikerült a társadalom teljes kifehérítése. Örömmel konstatáljuk, hogy az őslakosok nemcsak az utcán láthatók, de ők szolgálnak ki boltokban, postán vagy éppen a bankban. Részt vesznek az ország mindennapi életében, vállalható szerep jutott nekik. Apropó, maorik: az ország egyik leghíresebb exportcikke az All Blacks névre hallgató rögbiválogatott, és az a maori haka nevű harci tánc, amelyet minden mérkőzés előtt eljárnak. Maorik, kivik, hobbitok, mi kell még? Hát jó idő, meleg ruha, kevés defekt, sok szerencse, rengeteg kitartás, még több pénz… soroljam tovább?
-
- Új-Zéland a kivik hazája. Sajnos nagyobb eséllyel találkozunk velük szobor formájában, mint természetes élőhelyükön.
-
- Odométert ezúttal sem nullázunk. A két kilométeróra állása elsőre hasonlónak tűnik, de Kinga 1225 km-ről, míg én 12839 km-ről indulok a következő 50 napnak.
Folytatás nemsokára, addig is a túraleírás első része itt, a második itt, a harmadik itt, a negyedik itt, az ötödik itt, a hatodik pedig itt olvasható.
További info:
https://www.facebook.com/profile.php?id=100008891978081
Fotozoo oldal:
https://www.facebook.com/Fotozoo-1499079327050334/?pnref=lhc
Kinga árnyékként követ mindenhova…
Horváth Zoltán korábban megjelent túrabeszámolója itt olvasható.
