fbpx

Tour de France: a legizgalmasabb mostanában, lehet még tippelni…

Kilenc szakaszt és a Pireneusok hegycsúcsait is magunk mögött hagytuk a 103. Tour de France-on, és ami igazán örömteli nézői szempontból, hogy minden nyitott még…

10-07-2016 Tour De France; Tappa 09 Vielha - Andorra Arcalis; 2016, Team Sky; 2016, Movistar; Froome, Christopher; Quintana Rojas Nairo, Alexander;

Bár lenyűgöző, amit műveltek az elmúlt években, de az összetett győztes személyét illetően a Team Sky unalomba fullasztotta a Tour de France-t. Bradley Wiggins, majd Chris Froome dominálta az év legnagyobb háromhetesét, közbecsúszott Vincenzo Nibali győzelme, amikor a Cápa fantasztikusan versenyzett, de a legfőbb ellenfelek, Froome és Contador kihullottak a túl látványos és túl veszélyes szakaszok után.

A bevett forgatókönyv szerint a Sky már az első komoly hegyi etapokon gyakorlatilag eldöntötte a versenyt, idén ez nem sikerült. Bár most is dominálják a Tour de France-t és a két legnehezebb szakaszt a Pireneusokban a britek irányították, mégsem sikerült megtörni az ellenfeleket. Egyelőre verseny van, egy percen belül a top10 és van egy Nairo Quintana (Movistar), akivel egyelőre nem tud mit kezdeni Froome.

Sokatmondó, hogy a 8. szakaszon „hadicselre” volt szükség, az utolsó opciót kijátszva sikerült előnyt szereznie Froome-nak, keményen megdolgozva a 13 másodpercért és az időjóváírásért is. Quintana jelenleg ezzel a 23 mp-vel áll mögötte a 4. helyen és jelenleg borzasztó értékes ez az időkülönbség. A hétvégén kialakult az élmezőny dinamikája, Froome és Quintana láthatóan egymást figyelik, érződik, hogy ők a legerősebbek a mezőnyben.

10-07-2016 Tour De France; Tappa 09 Vielha - Andorra Arcalis; 2016, Team Sky; 2016, Movistar; Froome, Christopher; Quintana Rojas Nairo, Alexander;

Az is árulkodó, hogy Froome az akcióit követően mindig visszavesz, amikor Quintana ottmarad a kerekén, pedig elmehetnének ketten, hogy időkülönbséget képezzenek a többiekkel szemben. Froome azonban nem kockáztatja, hogy a végén esetleg a kolumbiai kínálja meg, ami érezhetően benne van a pakliban. A fordítottjára sem volt példa, Quintana nem a Pireneusokban akart támadni, csak védte a pozícióját. Mindez mutatja, hogy kiegyenlítettek az erőviszonyok.

Chris Froome és a Team Sky azonban nem ülhetnek a babérjaikon a 23 másodperccel, ugyanis a kolumbiai az utóbbi években mindig az utolsó héten volt a legerősebb, erősebb a kenyai-brit sárga trikósnál is. Tavaly gyakorlatilag az első hegyi etapon szedte be a hátránya döntő részét, amiből Froome és a Tema Sky végül jól sáfárkodott.

Ezen a héten a Mont Ventoux hegyi befutója és egy időfutam lesz terítéken. Ha a jelenlegi sárga trikós, Chris Froome lesz az idei Tour győztese, sanszos, hogy utóbbi döntheti el javára a versenyt. Ha nem változik számottevően a mutatott formájuk, ebben a diszciplínában verheti meg a kenyai-brit a kolumbiait, akár perces, vagy nagyobb különbséggel is.

A Mont Ventoux érdekes lesz, hiszen egy szeles emelkedőről van szó, ahol nagyon nem mindegy, merről fúj a szél, ez mindenképpen befolyásolja majd a taktikát, nem lehet jósolni előre. A másnapi időfutam józan ész szerint azt sejteti, hogy Froome inkább a kronóra tesz fel mindent, de ez csak okoskodás, hiszen a mögöttünk álló hétvégén is meglepték az ellenfeleket, hiszen nem az Arcalis kemény emelkedőjén, hanem lejtmenetben sikerült megszerezni azt a 23 másodpercet.

A nyilatkozatoknak ilyenkor már nem érdemes komoly hitelt adni, hiszen annyira kiélezett a küzdelem, hogy a versenyzők nyilván nem fogják kiteríteni a kártyákat. Mégis hihetünk Froome-nak, amikor azt mondja, hogy ez lehet eddigi legnehezebb győzelme, már ha összejön egyáltalán. És nem szabad megfeledkezni a többiekről sem, hiába esett ki a nagy hármasból Alberto Contador…

Üde színfolt Dan Martin (Etixx-Quick Step) szereplése, sokan vártuk már, hogy a hegyen borzasztó erős ír fiú rámenjen az összetettre is egy nagy háromhetesen. A két fiatal, Adam Yates (Orica) és Louis Meintjes (Lampre-Merida) szereplése is bíztató, utóbbi végre megvillantja tehetségét az olasz ProTour gárdában is. Richie Porte talán a legerősebb Quintanáék mellett, kár a defekt miatt összeszedett hátrányért, de nem lenne meglepő, ha ő állna fel a dobogóra Párizsban a két topfavorit mögé.

Izgalmas lesz tehát a hét közepe, a jövő heti alpesi etapokról ne is beszéljünk…

Összetett állás a 9. etap után:

1 Christopher Froome (GBr) Team Sky 44:36:03
2 Adam Yates (GBr) Orica-BikeExchange 0:00:16
3 Daniel Martin (Irl) Etixx – Quick-Step 0:00:19
4 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 0:00:23
5 Joaquim Rodriguez (Spa) Team Katusha 0:00:37
6 Romain Bardet (Fra) AG2R La Mondiale 0:00:44
7 Bauke Mollema (Ned) Trek-Segafredo
8 Sergio Henao (Col) Team Sky
9 Louis Meintjes (RSA) Lampre – Merida 0:00:55
10 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:01:01
11 Tejay Van Garderen (USA) BMC Racing Team
12 Roman Kreuziger (Cze) Tinkoff Team 0:01:16
13 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:01:23
14 Richie Porte (Aus) BMC Racing Team 0:02:10
15 Warren Barguil (Fra) Team Giant-Alpecin 0:02:51
16 Geraint Thomas (GBr) Team Sky 0:03:20
17 Pierre Rolland (Fra) Cannondale-Drapac 0:04:01
18 Sébastien Reichenbach (Swi) FDJ 0:05:22
19 Wilco Kelderman (Ned) Team LottoNl-Jumbo 0:05:28
20 Jurgen Van Den Broeck (Bel) Team Katusha 0:05:33

Tour de France rovat a Bikemagon: https://bikemag.hu/tour-de-france-2015

Fotók: Stefano Sirotti

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo