fbpx

Tour de France 2018 prezentáció: Alpe d’Huez, pavék, poros utak, csapatidőfutam…

Körülbelül minden lesz a 2018-as Tour de France útvonalában, ami különleges – a versenyt szervező ASO ma tartotta a prezentációt Párizsban.

Amit azonban legelőször véssünk az eszünkbe, hogy a labdarúgó vb miatt egy hetet toltak az időponton, így a Tour jövőre nem július elején, hanem második hétvégéjén kezdődik, július 7-én rajtol majd a Vendeé régióból és július 29-én érkezik a mezőny Párizsba.

A peloton az óramutató járásával megegyezően halad majd, s bár az Alpokba csak a 10. szakaszon érkeznek a bringások, addig sem lesz hiány izgalmakban. Már a 3. szakaszon, a csapatidőfutamon is lehet bukni időt, a 9. napon pedig pláne, ugyanis ekkor engedik majd rá a mezőnyt a Paris-Roubaix kockaköves szektoraira.

Roubaix-ba érve azonban még nem intünk búcsút a rossz utaknak, ugyanis a 10. szakaszon a Plateau des Glieres-re aszfaltozatlan út vezet majd fel. Egyben meg is érkezünk az Alpokba, ahol a verseny fénypontja az Alpe d’Huez-i hegyi befutó lesz.

Jövőre elkerüli a Tour a mediterrán partvidéket, az alpesi szakaszok után közvetlenül a Pireneusokat veszi célba a mezőny, ahol a négy hegyi szakaszon minden bizonnyal eldől majd, ki nyeri az idei versenyt. Érdekes módon egy mindössze 65 kilométeres őrült tempót ígérő hegyi etap is szerepel az itinerben, a 20. szakasz pedig időfutam kemény emelkedőkkel.

És nem csak az útvonal kialakítása miatt lesz nehéz dolga a négyszeres győztes Chris Froome-nak (Sky), hogy megvédhesse a sárga trikót, hanem a csapatok létszámát is lecsökkentették 8 főre, így mindenki eggyel kevesebb segítővel számolhat, ami izgalmasabb versenyt ígér.

A szakaszok:

 

1. szakasz: Noirmoutier-en-l’Ile – Fontenay-le-Comte, 189 km

2. szakasz: Mouilleron-Saint-Germain – La Roche-sur-Yon, 183 km

3. szakasz: Cholet – Cholet (TTT), 35 km

4. szakasz: La Baule – Sarzeau, 192 km

5. szakasz: Lorient – Quimper, 203 km

6. szakasz: Brest – Mûr de Bretagne Guerlédan, 181 km

7. szakasz: Fougères – Chartres, 231 km

8. szakasz: Dreux – Amiens Métropole, 181 km

9. szakasz: Arras Citadelle – Roubaix, 154 km

Pihenőnap: Annecy

10. szakasz: Annecy – Le Grand Bornand, 159 km

11. szakasz: Albertville – La Rosière, 108 km

12. szakasz: Bourg-Saint-Maurice Les Arcs – Alpe d’Huez, 175 km

13. szakasz: Bourg d’Oisans – Valence, 169 km

14. szakasz: Saint-Paul-Trois-Châteaux – Mende, 187 km

15. szakasz: Millau – Carcassonne, 181 km

2. pihenőnap: Carcassonne

16. szakasz: Carcassonne – Bagnères-de-Luchon, 218 km

17. szakasz: Bagnères-de-Luchon – Saint-Lary-Soulan (Col de Portet), 65 km

18. szakasz: Trie-sur-Baïse – Pau, 172 km

19. szakasz: Lourdes – Laruns, 200 km

20. szakasz: Saint-Pée-sur-Nivelle – Espelette (ITT), 31 km

21. szakasz: Houilles – Paris Champs Elysées, 115 km

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo