fbpx

Tirreno-Adriatico: Stybarnak minden összejött, Sagan újra csak második

Szombaton a Strade Bianchén még Fabian Cancellara  mögé szorult Zdenek Stybar, a szerdán elrajtolt Tirreno-Adriatico dimbes-dombos 2. szakaszán azonban már nem akadt ellenfele. Erőfeszítései nem csupán szakaszgyőzelmet értek, de az összetettben is első helyre juttatták a cseh bringást, ráadásul a pontversenyben és a hegyi pontok versenyében is ő áll jelenleg az élen.

zdenekstybar_tirreno-adriatico

A szerdai csapatidőfutam után – amelyen a BMC csapata végzett első helyen az Etixx-Quick Step és  (némi meglepetésre) az FDJ előtt –  ma a rövid, de meredek emelkedők kedvelői kerültek reflektorfénybe. A Camairone és Pomarance közötti 207 kilométer hosszú szakasz  utolsó 6 kilométerén ugyanis helyenként 16%, sőt 18 % meredekségű részekkel kellett a versenyzőknek megküzdeniük. A hossz és a domborzati viszonyok miatt akár eg tavaszi klasszikusnak is beillő szakaszon előzetesen az esélyesek között lehetett tehát emlegetni akár Alejandro Valverdét (Movistar), a világbajnok Peter Sagant (Tinkoff), Vincenzo Nibalit (Astana), Michal Kwiatkowskit (Sky) vagy éppenséggel a végül győzelmet arató Zdenek Stybart (Etixx-Quick Step).

stybar_3

A cseh versenyző három kilométerrel a vége előtt támadott, nagyjából az útvonal legmeredekebb részén. Már előtte is nagy volt a mozgolódás, Giovanni Visconti (Movistar) és Mirko Selvaggi (Androni Gioccatoli – Sidermec) is kísérletet tett, később pedig  megmutatta magát Diego Ulissi (Lampre-Merida) és Davide Fromolo (Cannondale) is. A  szakasz technikás kanyarokkal tarkított fináléjában azonban Stybar megtartotta előnyét a többiekkel szemben, pedig az utolsó kilométeren belül Vincenzo Nibali is tett egy kísérletet az utolérésére, és a Tinkoff is nagyon dolgozott Peter Sagan sikeréért.

A  hét etapból álló  Tirreno-Adriatico továbbiakban két hagyományos sprintbefutót ígérő (3. és 6.) egy inkább a szökevényeknek kedvező (4.),  egy komoly hegyi szakasszal (5.) és egy mindent eldöntő egyéni időfutammal szolgál még majd a továbbiakban.

A szakasz rövid videó-összefoglalója:

Top10 a szakaszon:

1 Zdenek Stybar (Cze) Etixx – Quick-Step 5:10:03
2 Peter Sagan (Svk) Tinkoff Team 0:00:01
3 Edvald Boasson Hagen (Nor) Dimension Data
4 Simon Clarke (Aus) Cannondale Pro Cycling
5 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team
6 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team
7 Greg Van Avermaet (Bel) BMC Racing Team
8 Tiesj Benoot (Bel) Lotto Soudal
9 Michal Kwiatkowski (Pol) Team Sky
10 Gianluca Brambilla (Ita) Etixx – Quick-Step

Összetett top10

1 Zdenek Stybar (Cze) Etixx – Quick-Step 5:33:50
2 Greg Van Avermaet (Bel) BMC Racing Team 0:00:09
3 Tejay Van Garderen (USA) BMC Racing Team
4 Damiano Caruso (Ita) BMC Racing Team
5 Daniel Oss (Ita) BMC Racing Team
6 Gianluca Brambilla (Ita) Etixx – Quick-Step 0:00:11
7 Bob Jungels (Lux) Etixx – Quick-Step
8 Peter Sagan (Svk) Tinkoff Team 0:00:14
9 Thibaut Pinot (Fra) FDJ 0:00:18
10 Sebastian Reichenbach (Swi) FDJ

Fotók: twitter.com/TirrenAdriatico 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo