fbpx

Quintanát elsodorták edzés közben: Két hét kényszerpihenőn a Tourra készülő kolumbiai

Nairo Quintana edzés közben balesetet szenvedett, egy autó elsodorta a kolumbiai bringást, aki kisebb sérülésekkel megúszta az esetet, de két hétig nem edzhet.

Nairo és Dayer Quintana Kolumbiában Tuja és Motavita között edzett, amikor egy hátulról érkező autó elsodorta a Giro és Vuelta-győztes idősebbik testvért, melynek következtében elesett és beverte a térdét. Az eset különlegessége, hogy a két bringást egy kísérőautó is követte, hogy ilyen esetek ne fordulhassanak elő. A szabálytalankodó autó először megelőzte a kísérőautót, majd a bringások mellett haladt el, de a tükrével hozzáért Nairohoz, aki emiatt elesett. Az esést okozó autó megpróbált elmenekülni a helyszínről, de a kísérőautó utánament és amikor ezt látta a balesetet okozó jármű vezetője akkor megállt.

Nairo Quintana sérüléseit megvizsgálták, szerencsére törés nem történt, de két hét pihenőt javasolt neki az orvos. A kolumbiai bringás szerint ez a pihenő nem fogja befolyásolni a Tour de France-ra való felkészülését (már ha betartja – szerk.)

Quintana az előző szezon végén, 8 év után hagyta ott a Movistar csapatát és az Arkea-Samsicba igazolt. A prokontinentális csapatban nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy felvegye a versenyt a WorldTour csapatok összetett menőivel. Erre egyébként minden esélye meg lehet, hiszen nagyon jól kezdte a szezont a koronavírus-járvány előtt, bár most kérdéses, hogy ez a két hét mennyire fogja visszavetni a felkészülését.

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo