fbpx

Párizs-Nizza 2018: Simon Yates támadott és mindent vitt

Változást hozott az összetettben a Párizs-Nizza 7. szakasza. A királyetap utolsó emelkedőjén Simon Yates (Mitchelton-Scott) kétszer is támadott, a szakaszgyőzelem mellé pedig begyűjtötte a sárga trikót is.

Míg nálunk a szombati munkanap már a tavasz ígéretét hordozta magában, a Párizs-Nizza 7. szakaszán (Nizza-Valdeblore La Colmiane, 175 km) még jócskán látszódtak az elhúzódó európai tél nyomai, útközben pedig a köd is nehezítette a versenyzők dolgát.  Ennek következtében jócskán megfogyatkozott a mezőny, nem állt rajthoz többek között Arnaud Demare (Groupama-FDJ) és Alexander Kristoff (UAE TEam Emirates) sem. Mindketten inkább a jövő heti Milánó-Sanremóra koncentrálnak, és nem kockáztatják az egészségüket a maradék két hegyi szakaszon.  Menet közben is sokan feladták, közülük leginkább Kristoff csapattársát, Dan Martint érdemes megemlíteni. Demare távozása miatt nem viselte senki a szombati nap folyamán a pontverseny elsőségért járó zöld trikót a mezőnyben.

A havas táj:

A verseny hegyi befutóval végződő királyetapján tehát három 2. és két 1. kategóriás emelkedőt kellett a mezőnynek teljesítenie. Ahogyan az már az ilyen ehhez hasonló struktúrájú szakaszokon lenni szokott az utolsó emelkedőre sűrűsödtek össze az események. Volt ugyan egy szökevénycsoport – Rory Sutherland (UAE), Tony Gallopin (AG2R), Alessandro de Marchi (BMC), Nicolas Roche (BMC), Jarlinson Pantano (Trek-Segafredo), Thomas De Gendt (Lotto-Soudal), Amael Moinard (Fortuneo) és Jesus Herrada (Cofidis) – és De Gendt szorgosan gyűjtötte a hegyi pontokat (60 ponttal áll a diszciplína élén a 31 pontos Fabian Gellier/Direct Energie előtt)  de a végére már az összetett elsőségért küzdőknek jutott a fő szerep.

Simon Yates nagyjából egy tucatnyi kerékpáros (esélyesek csoportja) közül  vált ki 4,3 kilométerrel a cél előtt. Vele tartott Ion Izagirre (Bahrain-Merida) is. Időelőnyük hosszú ideig 14-15 mp körüli volt. Az üldőzőcsoport egysége 2 kilométerrel a cél előtt tört meg, Dylan Teuns (BMC), a pénteki szakasz egyik nem-szökevény szökevénye volt a legagilisebb közülük, míg Julian Alaphilppe (Quick Step Floors) az egyik leghamarabb leszakadó bringás.  Az összetettben élen álló Luis Leon Sanchez (Astana) ekkor már jó ideje nem volt jelen ebben a megfogyatkozott főmezőnyben.

Yates 1,4 kilométerrel a szakasz vége előtt lépett el Izagirre mellől, innen már simán vitte a versenyt. Teuns érkezett be végül másodikként, míg összetettben Yates mögött a két Izagirre, Ion és Gorka áll.

Összefoglaló videó a szakaszról:

Top 10 a szakaszon:

1 Simon Yates (GBr) Mitchelton-Scott 5:02:54
2 Dylan Teuns (Bel) BMC Racing Team 0:00:08
3 Ion Izagirre (Spa) Bahrain-Merida
4 Gorka Izagirre (Spa) Bahrain-Merida 0:00:13
5 Tim Wellens (Bel) Lotto Soudal
6 Patrick Konrad (Aut) Bora-Hansgrohe 0:00:20
7 Sergio Henao (Col) Team Sky 0:00:46
8 Marc Soler (Spa) Movistar Team
9 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team 0:00:48
10 Sam Oomen (Ned) Team Sunweb 0:00:54

Összetett állása (top 10) a szakasz után:

1 Simon Yates (GBr) Mitchelton-Scott 27:29:02
2 Ion Izagirre (Spa) Bahrain-Merida 0:00:11
3 Gorka Izagirre (Spa) Bahrain-Merida 0:00:12
4 Tim Wellens (Bel) Lotto Soudal 0:00:13
5 Dylan Teuns (Bel) BMC Racing Team 0:00:27
6 Marc Soler (Spa) Movistar Team 0:00:37
7 Patrick Konrad (Aut) Bora-Hansgrohe 0:00:39
8 Sergio Henao (Col) Team Sky 0:00:57
9 Julian Alaphilippe (Fra) Quick-Step Floors 0:01:48
10 Alexis Vuillermoz (Fra) AG2R La Mondiale 0:01:49

(kísérőkép forrása)

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo