fbpx

Napsütéses eliminátor és mocsaras olimpiai krossz futam

Az Elimina Tour versenysorozat idei egyetlen állomását Nagykanizsán tartották az elmúlt hétvégén, ahol a sorozathoz méltóan UCI (Nemzetközi Kerékpáros Szövetség) minősítésű C3-as eliminátor futamot, valamint ezúttal C2-es olimpiai krossz versenyt is szerveztek, a város újonnan épült mountainbike parkjában.

DSC_7566A két napos versenyhétvége a szombati eliminátor futammal vette kezdetét, a város főterén és annak közvetlen környezetében. A viadal ezúttal – ahogy két évvel ezelőtt is – a Dödölle Fesztivál társrendezvényeként szerepelt a programban, a szervezők ezúttal is törekedtek arra, hogy a belvárosi helyszín miatt minél többen megismerkedjenek a versenyszámmal. A belvárosi sprint versenyen számos külföldi versenyző is rajthoz állt, két ukrán csapat, valamint szlovák és szlovén versenyzők is harcba szálltak a pénznyereményért, valamint az ezúttal olimpiai kvalifikációs pontokat is érő helyezéskért.

A Dödölle Fesztivál nagyszínpadán megtartott díjátadón a szlovák Frantisek Lami álhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, őt bátyja Michal Lami követte, harmadikként a szlovén Grega Krajnc végzett, míg legeredményesebb magyarként negyedik helyen, – a szám aktuális magyar bajnoka – Csielka Márk végzett. Márknak nem volt könnyű dolga megküzdeni a döntőbe jutott bomba formában versenyző külföldi versenyzőkkel.

“Elégedett vagyok a negyedik helyemmel. Egyrészt bejutottam a döntőbe, másrészt sokat tanultam a futamból. Az időmérő és az első futam még nehezen ment, nem tudtam eléggé felpörögni. Fejben és fizikailag is kicsit fáradtnak éreztem magam. Ahogy nőtt a tét és fokozódott az adrenalin, elértem a kellő izgalmi szintet. Újra éreztem a „flow” állapotot, amit ilyenkor szoktam. Egyedüli magyarként értem el a döntőig, ahol egy szlovák testvérpárral és egy szlovén sráccal küzdöttem meg. Utólag már látom mit rontottam el, tanultam belőle. Higgadtabban kellett volna kezdeni. A rajtom túl jól sikerült, elsőként fordultam a rajt egyenes után, de a nálam jóval nagyobb darab Lami fivérek kiraktak az első kanyarban, így elvesztettem a ritmust. A pálya végén már nem tudtam beleszólni a sprintbe, 4.-ként értem a célba.”

A korábbi előrejelzésekkel ellentétben napsütéses kellemes időben zajlottak a futamok. Mind a versenyzők, mind a szervezők bizakodóak voltak a másnapi olimpiai krossz futam miatt, ugyanis az előző napok esőzései miatt igen sarassá váló pálya valamelyest száradni kezdett. A bizakodás egészen vasárnap reggel nyolc óráig tartott, amikor több felhőszakadás miatt mindenkiben tudatosult, hogy biztosan saras versenyre van kilátás. Az újonnan átadott kanizsai mountain bike pálya a nagy sár ellenére állta a strapát és nem kellett elhalasztani a futamot, bár több szakasz csak tolva volt abszolválható a helyenként mocsarassá felázó talaj miatt. A versenyt az U9-es kategória kezdte meg, a főszámnak számító Elit futam pedig utolsóként rajtolt el. Az Elit futam előtt már tudni lehetett, hogy ezúttal is komoly küzdelem várható a dobogóért, mivel kivétel nélkül minden külföldi versenyző rajthoz állt, aki az eliminátor futamon tiszteletét tette. Számítani lehetett rá, hogy az ukránok kiválósága, Oleksandr Gerashchenko (ISD MTB Team) nagyon erős tempót fog diktálni és a szombati eliminátoron csak bemelegített. A futamot a papírforma szerint az ukrán nyerte meg, mögötte szintén az ukrán Sergiy Rysenko (CC Roma) lett az ezüstérmes, a dobogó harmadik fokára pedig a magyar mountainbike sport nagy reménysége, Juhász Zsolt (Waberer’s Areus Cube MTB Team) álhatott.

DSC_8600

Zsolt komoly erőket mozgósítva állta a strapát és egy esés sem gátolta abban, hogy legjobb magyarként elcsípje a dobogót.

„Felemás hétvégén vagyok túl. A szombati eliminátor időmérőjén elestem, másnapra a regenerálódás is nehezen ment emiatt. A vasárnapi olimpiai krossz futam a futó és technikai ügyességről szólt. A hat rövid emelkedőből számomra kettő volt tekerhető, de a lefelék trükkösek voltak, összességében nagyon élveztem a versenyt. Sajnos az egyik körben a sziklakert után estem egy nagyot, de tovább tudtam menni viszonylag komoly probléma nélkül. Próbáltam az elején maradni az ukránokkal amennyire csak lehet és minél nagyobb előnyre szert tenni a szlovák Michal Lami előtt. Jó formában éreztem magam az egész verseny alatt, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült legjobb magyarként felállnom a dobogó harmadik fokára.”

DSC_8327

Sokan a többszörös olimpiai résztvevő Parti Andrást várták a dobogóra, Andrásnak azonban kevésbé feküdt a rendkívül saras, technikás pálya.

„Elég extrém időjárás fogadott minket, ami sajnos az amúgy nagyon élvezetes dinamikus pályát, szinte járhatatlanná tette. A napok óta tartó esőzéssel és felhőszakadásokkal nem lehetett mit kezdeni. Már a bemelegítés közben sikerült teljesen átázni, mivel pillanatok alatt annyi eső esett le, hogy menekülni sem volt idő valamelyik sátor alá. Az első kör első felében még tartottam a lépést az elejével, de ezt követően több technikai gondom is akadt, de nem csak ezen múlott a jó szereplés. Az ennyire saras versenyek nem fekszenek nekem. Szinte minden emelkedőn csak futva lehetett közlekedni, de lefelé is sok volt a rollerezés. A 10. helyen végeztem, ami messze alul múlja az előzetes elképzeléseimet, de nem vagyok csalódott, nagyon küzdelmes verseny volt.”

DSC_8947

Az eredményhirdetésen Cseresnyés Péter Nagykanizsa polgármestere, országgyűlési képviselő, valamint Katona Kálmán, a Magyar Kerékpársportok és a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség elnöke is tiszteletét tette. A himnusz után hivatalosan is átadták az Európai Uniós forrásból kivitelezett mountain bike parkot, amelyet jelképes szalag átvágással tettek emlékezetessé a résztvevők. Az időjárás ugyan keresztülhúzta a számításokat, de a saras idő ellenére a külföldi versenyzők is pozitívan nyilatkoztak a pályát illetően és többen már a jövő évi ismétlés felől érdeklődtek.

A teljes eredménylista itt érhető el.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo