fbpx

Magyar trial versenyző gyári csapatban: Hegedűs László a Koxx Pro Team-ben!

Hegedűs László tízszeres trial magyar bajnok, és az elmúlt években egyedülállóan profi szemléletet képvisel szakágában, aminek meg is lett az eredménye, az egyik legnagyobb márka, a Koxx gyári csapatában, a Koxx PRO Team-ben kapott helyet!

Magyar trial versenyző gyári csapatban: Hegedűs László a Koxx Pro Team-ben!

Hege itthon többször is megcsinálta a duplázást, vagyis egymás után megnyerte a bajnokságot kis- és nagy kerekű bringával is, amihez óriási állóképesség szükséges. Talán pont a rengeteg kondicionáló munka – úszás, futás, erősítés, crossfit – emelte ki őt a hazai élvonalból a nemzetközi elitbe, mert az idei Eb-n elért ötödik helye után nyugodtan mondhatjuk, hogy a világ élmezőnyében tartják számon. A Monster szponzoráltját új csapatáról kérdeztük:

Bikemag: Hogyan sikerült bekerülni egy gyári csapatba?

Hegedűs László: Az idei évtől hivatalosan is a Koxx PRO Team tagja vagyok, ami óriási büszkeséggel tölt el. A céggel való kapcsolatom 2009-ben kezdődött, amikor az egyik fő támogatóm, a BikeTrial.hu vezetője, Czibere Gyula bemutatott a francia nagyfőnöknek, aki meglepő módon ismerte a nevem a videóim által. A Koxx támogatását már ez időtől kezdődően élvezem, de ahhoz, hogy hivatalosan is a csapat tagja lehessek, szükségem volt a világversenyeken való sikeres eredményekre.

Magyar trial versenyző gyári csapatban: Hegedűs László a Koxx Pro Team-ben!

Az elmúlt két évben rengeteget dolgoztam azon, hogy a legjobbak közé tartozzak és számomra ez egy kiváló visszaigazolást jelent! 2011-ben sikerült az Európa-bajnokságon egy olyan eredményt elérnem, ami számomra is álomszerű volt, Elite kategóriában az 5. helyen végeztem, a világ 4 legjobb versenyzője előzött meg, mögöttem viszont voltak világbajnokok is.

Bikemag: Mennyivel nyújt több támogatást a Koxx azzal, hogy bekerültél a csapatba?

Hegedűs László: A szponzoráció mértékére térjünk vissza az év végén, akkor tudok biztos válaszokat adni! Az esemény tabellám remélhetőleg bővülni fog, nagyszerű lenne, ha néhány alkalommal a Koxx csapat tagjaival mennék bemutatózni.

Magyar trial versenyző gyári csapatban: Hegedűs László a Koxx Pro Team-ben!

Bikemag: Fogalmaztál meg magadnak új célokat?

Hegedűs László: Az idei célom, hogy egyre fentebb kerüljek a világranglistán, illetve, hogy a világkupákon végig a Top 10-ben legyek! Szeretnék még több profi bemutatót tartani világszerte. Mindenesetre nagyon motivált vagyok és remélhetőleg határ a csillagos ég! Az idei évben, ha minden a tervek szerint megy, szeretnénk egyre profibb és profibb filmeket készíteni, ezzel is népszerűsíteni a támogató cégeket.

Óriási siker volt, amikor a Monster Energy Facebook Global oldalra feltöltött videóm 1 nap alatt elérte a 4300 like-ot, 1200 megosztást, valamint ez idő alatt 10 000-rel nőtt a videó nézettsége is. Az idei évemet tekintve van egy-két nagy szabású tervem, amiről akkor szeretnék beszélni, ha már megvalósulni látszik. Nagyon köszönöm a Koxx-nak, a Monster Energy-nek , a BikeTrial.hu- nak és a Családomnak az együttműködést! Remélem a jövőben, sikerül még hasonló kiváló cégekkel szponzorációs szerződést kötnöm. A Hegetrial.hu oldalon megtaláltok számos verseny illetve esemény leírást, itt egész évben nyomon követhető leszek! 🙂

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo