fbpx

Kona Satori kerékpárteszt: megvilágosodás minden téren

Nemrég beszámoltunk róla, hogy a Kona kerékpárok hamarosan újra kaphatóak lesznek a hazai boltokban, most az első teszttel jelentkezünk, egy kimondottan „konás” Konával, a nehezen kategóriába sorolható 140/130 mm-t mozgó 29-es fully-val, a Kona Satorival. 

Mit is jelent a „konás” az olvasatomban? Egyéniség, legyen bár szerelem első látásra, vagy idétlen marhaság, nehéz elmenni mellette úgy, hogy ne mozgasson meg kicsit. Fakadjon ez akár csak a designból, akár abból, hogy valakinek eszébe jut egy padot szerelni a hátsó kerék (és még egy hátsó keréknyi hely) fölibe… A Satori amúgy megvilágosodást jelent a buddhisták nyelvén, a címben szereplő szújáték pedig az all-mountiain kategóriára utal, az ilyen kerékpárok minden tereppel megbirkóznak.

Kona Satori 2013

A Kona 25 éve gyárt bringákat, és nagyon jól felépített marketinggel is alátámasztják legfőbb filozófiájukat, ami nagyon egyszerű: minél tovább élvezni a bringázást. Nem számokat üldöznek, geometriai vagy súlyadatokat és a többit… Persze ez jól hangzik, de jogosan kérdezzük, hogy mondjuk egy katalógusból (vagy akár ha ott állnak előttünk a kerékpárok), hogy a fészkes fenébe próbáljuk kitalálni, milyen lehet, ha nem ilyen „világi” jellemzőkből, mint a szögei, a súlya, a felszereltség, satöbbi…

720-as kormány, ahogy egy 29-esre dukál

Nos, a Satorival az első élményem az volt, hogy hiába a Race „Light” 6061 alumínium csövekből készül a váz, először alig bírtam felcipelni a lépcsőn, aztán alig bírtam besakkozni a kis bringatároló helyiségembe, a másik 5 bringa társaságába, gyakorlatilag mindent a Kona alá rendelve kellett átrendezni. közben három helyen koszoltam össze a fehér falat, és egy ajtófélfa is bánta. Hááát… nem a legjobb ismerkedés.

Minél meredekebb, kövesebb az emelkedő, annál könnyebb a Kona Satorival

Mielőtt sor került volna az első menetre, a nyeregmagasság beállításánál mosolyogva konstatáltam, hogy a 19-es vázban ha ütközésig lenyomom a Kronolog nyeregcsövet, akkor milliméterre pontosan kiadja az ülésmagasságomat. Na ezt már szeretem, pozitív égi jel: hurrá! (A méretezéssel kapcsolatban amúgy pozitívum, hogy a Konák inchenként kaphatók, tehát a közepes méretekből van 18-as, 19-es és 20-as, a felsőcsőhossz pedig fél inchenként, 13 mm-enként változik.) Akkor indulás! Ha már odafigyel az ember, hogy egy 1163 mm-es tengelytávú 29-est mozgat, akkor a kijáratig is el lehet vele jutni úgy, hogy ne verje szét közben a lakást, irány az első ride a Hármashatár-hegyre, mondjuk fotózással egybekötve.

A bringához passzoló 38/26 tányérok az SLX hajtókaron

Az első meglepetés, hogy felpattanva a bringára, még az aszfalton sem zavart a több mint 14 kilós tömege, a 2,4-es Maxxis Ardent tapadása, kényelmesen ülve, jólesően haladtam. A következő meglepetés akkor ért, amikor az óbudai Doberdó-út felől közelítettem a hegyet, van ott pár lépcsősor. Három fokú, ötfokú, hétfokú, tízfokú… el sem hittem milyen könnyedén abszolválta ezeket fölfelé, később az első felvételeket is ez ihlette (szakítva kicsit hagyományainkkal, hogy csak fotókat tartalmaznak a tesztek), érdemes megnézni a videón, hogy egy szelídebb akadálysoron milyen lazán halad felfelé a 29-es fully.

Egyre jobban tetszett. Ok, hogy a sima talajon lassabban haladunk, de nincs akadály előtte, a HHH érdekesebb ösvényein felfelé pedig kiderült, hogy ezzel a „lassan, de biztosan” módszerrel a meredekség sem számít, meredek, köves, gyökeres, mindegy, nyeregben ülve átjutunk mindenen. Milyen kategóriába is sorolják? All-mountain? Igen. Arra szokták mondani, hogy élvezetes vele a bringázás, elengedhetjük magunkat lefelé a különböző traileken, és fel is jutunk vele könnyedén a hegyre. Na ezt a „könnyedén” kifejezést azért a legtöbb all-mountain bringánál egészen más szavakkal illetném, főleg a 26-osok között. A Satori esetében viszont a „fütyürészve” szó jut eszembe a hegymenetről.

leültethető, kormányról vezérelhető Kronolog nyeregcső

Tulajdonképpen nem értettem, hogy a 68 fokos fejcsőszög és a kimondottan magas homlokrész ellenére hogyan utóbbi jelenség, vagy tényleg lelkük van ezeknek a Konáknak, vagy én voltam túl pihent október közepén a szép időben. A bringa hossza már támogatja a mászást, a 610 mm-es vízszintes felsőcsőhossz majdnem annyi, mint a maratonozásra is használt merev 29-esemé, és a 74 fokos ülőcső következtében kihúzott nyeregcsővel sem kerül túl hátra a súlypontunk. Az elöl 38/26, hátul 11-36 kompakt áttételezés már sztenderdnek számít a 29-s bringáknál. Ennek elégnek kell lenni fölfelé, pláne egy ilyen össztelósnál, amit lehet izomból gyötörni a kipörgés kockázata nélkül. Nyilván ezzel a bicóval nem fogunk tervezni hosszú, igazán meredek mászásokat az Alpokban, hanem a hegycsúcsokat lankásabban közelítjük meg, ha pedig akad közben egy-egy technikás meredek, azok megoldhatók, lásd egy köves felfelé:

Talán túl sokat beszéltem a mászásról, pedig ez a bringa lefelé adja az igazit, ha a mászásra a „fütyürészve” kifejezés illik, akkor lefelé a „fülig ért a szám” jut eszembe. Valóban értelmet nyer az all-mountain, könnyedén vesz minden akadályt, a teszt szempontjából az a baj, hogy szerintem nekem eszembe nem jutna olyat bevállalni, amit a Kona Satori valószínűleg még alattam is megoldana (Na ezekhez a sztorikhoz jön igazán jól a leültethető, kormányról vezérelhető Crank Brothers Kronolog nyeregcső). A Pilis kövesebb lejtőin olyan könnyedén vettem nagy sebességgel a számomra amúgy döcögősebb emelkedőket, hogy el sem hittem. Feltűnően a gyorsabb tempónál, egyenetlen talajon van elemében, az ismerkedés után rohamosan nő a bevállalt sebesség. A villa és a hátsó felfüggesztés nagyon jó összhangja szintén feltűnt, ami abban nyilvánul meg, hogy szinte folyamatosan a talajon van a kerék, érdemes megfigyelni ezt az alábbi videón, miközben köves talajon dolgozik a rugózás:

Mindehhez a hardver a Fox új CTD villája és rugóstagja, melyeken elöl és hátul is hasonló állásokat kapcsolhatunk (illetve elöl fokozatmentes a vezérlés): Descend, Trail, Climb. Amíg nem teker még az ember odafigyelést nem igénylő terepen, nyugodtan lehet nézegetni lent a rugóstag mozgását különböző állásokban. Nos, az új Fox Float CTD BV LV-n a Climb volt az egyetlen állás, amikor nem mozgott látványosan ki-be, nálam ebben az állásban pihent a hosszú lejtők kivételével mindig. Ilyenkor is pogózik kicsit, de nem vészesen, egy 130/140 mm-t mozgó all-mountain bringánál amúgy nincs sok jelentőssége, hogy teljesen kimerevíthető-e.

FOX Float CTD BV LV rugóstag

A villa Climb állása nekem kimondottan tetszett. Itt sem LockOut-ra kell gondolni, hanem amikor kiállva ráterhelünk a villára, az hamar benyomódik néhány centit, innentől viszont alig van mozgása, és jó ritmusa van a mászásnak is a rugóstaggal együtt dolgozva. A Trail és a Descend állások között már nem nagyon éreztem komoly különbséget, illetve annyit, hogy Trail állásban kicsit nehezebben mozdul be a tag, de amikor már dolgozik a lejtőn, nagyjából hasonló a két állás, és szerencsére a rugóút határa felé közelítve felkeményedik. A villával kapcsolatban meg kell említeni a 34 mm-es szárak merevségét, melyek a 15 mm-es átmenőtengellyel tökéletesen illenek ehhez az élménybringához. Hátul a 142/12 mm-es tengely ugyancsak illik a képbe.

Kona Satori hátulnézet

A felfüggesztésnél maradva a Kona Satori egy fő forgáspontos mechanizmusának legjellemzőbb részlete a Swing Link, ami a támvillát köti össze a rugóstaggal. Az új elrendezést kimondottan a 29-es bringához fejlesztették ki, hogy csökkenthessék az átlépési magasságot. A mechanizmussal kapcsolatban egyébként a Kona európai nagyfőnöke szeptemberi ittjártakor elmondta, hogy a hasonló kialakítású felfüggesztések gyenge pontja régebben a rugóstag volt, illetve, hogy csak manapság gyártanak olyan tagokat, melyek jól tolerálják a direktebb igénybevételt. A vázanyag a Race Light 6061 alumínium, a Kona teljesítmény orientált bringákhoz használja ezt, a csövek változó falvastagsággal készülnek a kisebb tömeg érdekében. Persze értelmesen végiggondolva egy ilyen bringát már lehetetlen összességében könnyűre építeni, hibás az XC-s megközelítés, vagy valahol áldozni kell az élményből)

Fox 34 mm-es szárakkal

Persze tökéletes élménybringa valószínűleg nem létezik, a Satorinak is van hátránya, ez pedig legfőképpen a korábban némi éllel említett kiterjedése. A 29-es kerekek, a 1163 mm-es tengelytáv, a 720 mm széles kormány és a 68 fokos homlokcső nem támogatják a szűk, csiki-csuki ösvényeken való lavírozást. A Kevélyek aljából a téglagyár felé vezető „tanösvényen” az a szégyen is megesett, hogy konkrétan beragadtam.

A Shimano tárcsafékek továbbra is bizonyítanak, ezúttal az SLX

A felszereltséggel kapcsolatban mindig örülök, ha nem kell róla sokat írni, az új Shimano SLX méltó kistestvére az XT-nek, csak a végletekig koptatott közhelyet tudom leírni, hogy kiválóan teszi a dolgát. Érdekessége, hogy megkapta a Zee-nél is alkalmazott kimerevíthető váltókanalat, hogy a lánc ne csapkodja lefelé a láncvillát, ez illik egy ilyen stílusú bringához. A fékhatás a 180/160 mm-es tárcsákkal is tökéletes, és a hajtáslánc is tökéletesen működik.

Bal kézzel szabályozhatjuk a nyeregcső magasságát

Érdemes megemlíteni az elöl 2,4-es, hátul 2,25-ös Maxxis Ardent gumikat, nyilván ilyen szélességnél alacsony nyomáson használhatók felütés kockázata nélkül, és hasonlóan fogalmazva, mint a lejtőzésnél: az én majréküszöbömmel nem sikerült zavarba hozni őket. A WTB felnik amúgy támogatják a belső nélküli használatot, folyadékkal feltöltve is használhatjuk a kerekeket, akár extrém alacsony nyomáson. Mondjuk amikor 3 óra alatt „túrázgat” végig az ember 8 kilós XC-bringával közlekedő kollégákkal a Pilisben egy kört Dobogókő és Pilistető érintésével, akkor az aszfalton hazafelé már kicsit nehezen gurulnak ezek az Ardentek…

Összefoglalva: Élmény volt.

Pozitívumok:
+ Felfüggesztés harmóniája
+ Mérete ellenére felfelé és lefelé is élmény vele bringázni
+ Tökéletesen működő SLX alkatrészek
Negatívumok:
– Méretéből adódóan a szűk ösvényeket nem szereti
– Csak akkor vesszük észre nyergében a fáradtságot, amikor már késő…

InfoBox:
Forgalmazó:
A kerékpár a hazai forgalmazó hamarosan 100%-osan üzemelő honlapján IDE KATTINTVA tekinthető meg.
A kerékpár a gyártó honlapján IDE KATTINTVA  tekinthető meg.
Vázméretek: 16”, 18”, 19”, 20”, 22” – élettartam-garancia MINDEN Kona vázra

Ára: 973 500 Ft

Specifikáció:
Váz: Kona Race Light 6061 alumínium, 130 mm rugóút
Rugóstag: FOX Float CTD BV LV
Villa: FOX Float 34 CTD, 15QR, tapered 1,1/8-1,5″
Első váltó: Shimano SLX (direct mount)
Hátsó váltó: Shimano SLX Shadow Plus
Váltókar: Shimano SLX
Fékek: Shimano SLX Disc 180/160
Fékkar: Shimano SLX Disc
Hajtómű: Shimano SLX 26/38
Középcsapágy: Shimano SLX
Lánc: Shimano HG 54
Lánckeréksor: Shimano HG62(10) 11-36
Agyak: Shimano SLX
Felnik: WTB STi23 TCS
Külsők: Maxxis Ardent 29 2,4/2,25
Kormány: Kona XC/BC Riser
Kormányszár: Kona XC/Road
Kormánycsapágy: FSA No.57B
Nyeregcső: Crank Brothers Kronolog
Nyereg: WTB Volt Comp
Markolat: KonaRace Light Log
Pedál: Shimano M520

Geometriai adatok (M – 19”):
Fejcsőhossz: 124 mm
Fejcsőszög: 68°
Ülőcső-szög: 74°
Ülőcső-hossz: 483 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 610 mm
Tengelytáv: 1163mm
Láncvillahossz: 439mm
Középrész magasság: 338 mm

Fotók, videók: Vanik Zoltán

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo