fbpx

Késsel fenyegetve rabolták el a kolumbiai sztárbringás kerékpárját.

Alaposan helybenhagyták vasárnapi edzése közben a Lampre-Merida frissen igazolt kolumbiai versenyzőjét, José Serpát, és elrabolták kerékpárját, szülőhazájában, Cúcuta közelében.

Serpa az egyik legsikeresebb kolumbiai bringás, kétszer nyerte meg a Tour de Langkawi-t, győzni tudott a Giro del Friulin Olaszországban, és tucatnyi szakaszt nyert a legnagyobb dél-amerikai körversenyeken vagy az olasz egyheteseken.

Sajnos a támadói – a vanguardia.com szerint két motoros – nem respektálták a 33 éves kerekes dicsőséglistáját, késsel fenyegetve állították meg, mialatt a Picacho emelkedőjére tekert, és be is mostak az arcába, miközben elrabolták 7000 dollár értékű kerékpárját.

„Egyszerűen csak megláttak és megragadták a lehetőséget. Nagyon sokkolt az eset, egyszerűen félek most kimenni edzeni. Az anyagi dolgokat lehet pótolni, de az életet nem.” – nyilatkozta a kolumbiai, aki a január 21-én kezdődő Tour de San Luisra készül, ahol ProTour-szintű mezőny gyűlik majd össze.

Kolumbiában nem ritkák a hasonló támadások, a múltban súlyosabb atrocitások is értek profi bringásokat is, például Oliverio Rincon és Lucho Herrera is áldozatul esett már emberrablóknak. De említhetnénk a több mint százszoros magyar bajnok Pais Péter esetét is, akitől közel két évtizede a pálya világbajnokság ideje alatt rabolták el bringáját a dél-amerikai országban, lőfegyverrel megfenyegetve.

A másik oldalon tegyük hozzá, hogy – a magyar mezőnyből ismert Werderits Ádám elmondása alapján, aki hosszú hónapokat töltött már Argentínában vagy Kolumbiában versenyeken is indulva – általában óriási tisztelet övezi a kerékpárosokat, de nyilván akadnak nagyon veszélyes részek, és olyan régiók is, melyeket bringás paradicsomnak nevezhetünk.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo