fbpx

Férfias küzdelemben Contadoré a Vuelta (videó)

Chris Froome (Sky) mindent megpróbált az idei Vuelta a Espana-t eldöntő hegyi befutón, de Alberto Contador (Tinkoff-Saxo) verhetetlen volt.

Alberto Contador

Alberto Contador

A 20. szakaszon az Ancares kőkemény, sokszor kilométereken át 10% fölötti meredekségű hegyi befutója volt hivatott eldönteni, ki nyeri a 2014. évi spanyol kerékpáros körversenyt, és a záróakkord méltó volt az idei legjobb háromheteshez. A Team Sky iszonyúan megdolgozta a mezőnyt a 13 kilométeres hegy előtt, a nap szökevényeit is utolérték már a mászás elejére.

Froome utolsó segítőinek tempóját azonban Joaquim Rodriguez (Katyusa) törte meg egy támadással, és sikerült is eltávolodnia. Mire a dobogós pozícióját veszélyben érző Alejandro Valverde  (Movistar) észbe kapott, Purito már fél perces előnyre tett szert. Valverdének Froome is besegített az üldözésbe, ekkorra már csak a szokásos társaság maradt együtt, Contador a kenyai-brit kerekén, valamint Fabio Aru (Asztana) “gumizott” a sor végén.

A hegy derekán Froome folyamatos akciózásba kezdett, Valverde – talán egy apró technikai malőrtől is hátráltatva – hirtelen leszakadt, de ezt követően kissé hátrébb hasonló tempót ment, mint Froome és Contador. A Sky kapitánya újra és újra támadta Contadort, miközben felértek Puritóra, aki hamarosan le is maradt. Puritót Valverde is kikerülte, tartva stabil 20-30 másodperces hátrányát Froome-ék mögött.

Froome egy újabb meredek részen újult erővel próbálkozott egyre-másra, ma nyugodtan hajthatja álomra a fejét, mindent megpróbált a győzelemért. Contador azonban amikor már érezte, hogy nem kerülhet bajba, az utolsó kilométeren – hasonlóan korábbi szakaszgyőzelméhez – megkínálta Froome-ot, és le is szakította. A spanyolé lett így a szakasz és a végig izgalmas, remek versenyt hozó Vuelta a Espana is, amelyből holnap már csak egy 10 kilométeres diadalmenet van hátra, külön-külön minden versenyző számára.

Videón az utolsó 10 kilométer:

 

Vuelta a Espana 20. szakasz eredménye:

1 Alberto Contador Velasco (Spa) Tinkoff-Saxo 5:11:43
2 Christopher Froome (GBr) Team Sky 0:00:16
3 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:00:57
4 Joaquin Rodriguez Oliver (Spa) Team Katusha 0:01:18
5 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:01:21
6 Warren Barguil (Fra) Team Giant-Shimano 0:02:51
7 Giampaolo Caruso (Ita) Team Katusha 0:02:55
8 Samuel Sanchez (Spa) BMC Racing Team 0:02:58
9 Daniel Navarro Garcia (Spa) Cofidis, Solutions Credits 0:03:15
10 Damiano Caruso (Ita) Cannondale 0:03:20

 

Összetett állás:

1 Alberto Contador Velasco (Spa) Tinkoff-Saxo 81:12:13
2 Christopher Froome (GBr) Team Sky 0:01:37
3 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:02:35
4 Joaquin Rodriguez Oliver (Spa) Team Katusha 0:03:57
5 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:04:46
6 Samuel Sanchez (Spa) BMC Racing Team 0:10:07
7 Daniel Martin (Irl) Garmin Sharp 0:10:24
8 Warren Barguil (Fra) Team Giant-Shimano 0:12:13
9 Daniel Navarro Garcia (Spa) Cofidis, Solutions Credits 0:13:09
10 Damiano Caruso (Ita) Cannondale 0:13:15

 

Vuelta rovat a Bikemagon: https://bikemag.hu/vuelta-a-espagna_2014

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo