fbpx

Bővebben a Velon csoport megalakulásáról és a World Tour jövőjéről

 

Nemrég beszámoltunk arról, hogy megalakult a Velon Group, amely a World Tour csapatokat tömörítő gazdasági társaság. A már korábban létre hozott Avignon Projekt alapjaira épül, célja a profi kerékpársport megreformálása, egy új gazdasági struktúra kialakítása.

A Velon honlapján szereplő információ igencsak hiányos, így a megalakulásáról szóló sajtóhírek is főként találgatásokba bocsátkoznak. Ami biztos, hogy jelenleg 11 csapat tagja van a csoportnak (Belkin, BMC, Garmin-Sharp, Lampre-Merida, Lotto-Belisol, Omega Pharma-Quick-Step, Orica-GreenEdge, Giant-Shimano, Team Sky, Tinkoff-Saxo és a Trek Factory Racing), célja, hogy a jövőben egységes elvek mentén, közösen képviseljék a tagok üzleti érdekeit, illetve közös gazdasági döntéseket hozzanak. A Velon elképzelése szerint egy ilyen modellben jobban kihasználható a kerékpársportban rejlő üzleti potenciál, amit a jelenlegi szervezeti keretek között – mint amilyen a jelenlegi nemzetközi szövetségi rendszer – nem aknáznak ki hatékonyan. Célként említik, hogy érthetőbbé és izgalmasabbá tegyék a profi kerékpársportot, könnyebben elérhetővé az egyre nagyobb nemzetközi szurkolótábor számára. A teljes versenystruktúra megreformálása is szerepel a célkitűzésekben – beleértve a csapatok szerkezetét is.

A csapatok honlapjukon már hirdetik a szervezetet, bár annak honlapja még igen hallgatag...

A csapatok honlapjukon már hirdetik a szervezetet, bár annak honlapja még igen hallgatag…

A tagok szeme előtt minden bizonnyal a profi labdarúgás, a tenisz vagy a Forma 1 gazdasági szempontból mesterien kidolgozott struktúrája lebeg, ahol a versenyekből és médiaközvetítésekből származó bevételekből a csapatok is részesednek. Egyértelmű, hogy ez a célkitűzés a jelenlegi profi versenystruktúra keretei közt nem megvalósítható. Felmerülhet a kérdés, hogy a profi kerékpársport áll-e egyáltalán azon a szinten, hogy egy új versenystruktúra biztosítsa a csapatok ilyen irányú támogatását. Illetve feltehetjük azt a kérdést is, hogy szükség van-e egyáltalán a csapatok anyagi támogatására a versenyekből!

Mire is kell a plusz anyagi forrás? A Velon Csoport arról beszél, hogy a bevételekből való részesedés fokozná a csapatok stabilitását, így ne kelljen évről évre új szponzorok keresésére pazarolni a szűkös erőforrásokat. És ha a szponzorkeresés esetleg dugába dől, ne kelljen szélnek ereszteni a támogató nélkül maradt csapat versenyzőit és az ott dolgozókat.

Véleményünk szerint szerint a szponzorkeresés a kerékpársport egyik hagyománya – és tegyük hozzá – hogy a Forma 1-gyel szemben a profi versenysportnak ezen a téren legalább vannak hagyományai. Amióta létezik a sportág, szponzorok támogatják a kerékpárversenyek megrendezését, a versenyzőket, illetve az őket tömörítő (kereskedelmi) csapatokat. Továbbá számos országban még a nemzeti csapatok működését is a versenyszférából érkező támogatás teszi lehetővé. Ha sarkítani akarnánk a kérdést: az a csapat, amelyik nem kíván szponzorok után kutatni, válasszon más sportot, például tollaslabdát!

Majdnem kizárólag a Tour de France nyereséges

Majdnem kizárólag csak a Tour de France nyereséges!

A Velon Csoport irányvonalai között szerepel a Tour de France és egyéb versenyek bevételének fele-fele alapon történő elosztása. Itt érdemes megvizsgálni, hogy mennyi az annyi, azaz a mai struktúrában mennyi pénz kerülhet elosztásra, illetve a francia ASO versenyszervezőn kívül (amely a Tour de France mellett számos egyéb World Tour versenyt szervez, lásd Párizs-Nizza, a Daulphine Liberée, Liége-Bastogne-Liége vagy a Párizs Roubaix) egyéb szervezők rendelkeznek-e kézzel fogható haszonnal? Egy Twitter kommentben a montreáli és a québec-i egynapos World Tour verseny szervezője visszakérdezett, hogy a Velon Csoport esetleg fifty-fifty alapon osztozna-e a több százezer dolláros veszteségén…

Azért a kerékpársport más, mint a foci a tenisz vagy a Forma 1, itt nincs jegybevétel, a versenyek a szurkolók számára ingyenesen megtekinthetők – kivéve mondjuk a nem túl népszerű pályaversenyeket. Ha pedig a tévében  szeretnénk élőben megtekinteni az angol Primier Ligue valamely rangadóját, a kábelszolgáltatónak kell egy nem éppen kis összeget havonta átutalni, esetleg a kocsmában néhány sört árát kifizetni. A kerékpársportban ezek az opciók nemigen „játszanak”, illetve a népszerűsége sem olyan széleskörű, hogy ilyen irányba kellene „fejleszteni”.

Contador vagy Sagan minden bizonnyal túlfizetett a profi kerékpársport jelenlegi bevételeihez viszonyítva

Contador, Valverde, Rodriguez vagy Sagan minden bizonnyal túlfizetett a profi kerékpársport jelenlegi bevételeihez viszonyítva

Talán azon is érdemes elgondolkodni, hogy mire menne el a Tour de France másfél milliós nyereségének megsarcolása. A legtöbb csapat már rég nem pár millió euróból gazdálkodik, mint mondjuk egy évtizeddel ezelőtt (kivéve a francia csapatokat, akik egységesen bojkottálják a Velon-kezdeményezést), hanem 20-40 millióból, mivel csak így képesek a sztárok 2-4 millió eurós évi gázsiját biztosítani. Peter Sagan ügynöke 4 milliót alkudott ki a szlovák sztárnak 2015-re, több csapat van, amely büdzséjének bő háromnegyedét a versenyzőkre költi. Alig van olyan sport, amely ezt a luxust megengedheti magának, ahol pedig tényleg nagy gázsik vannak, ott a csapatok bevétele a kerékpársportban tapasztaltak többszöröse. A profi kerékpársportban egyértelműen túl sok az aránytalanul túlfizetett versenyző (és most ez nem a sportteljesítmény szempontjából értendő), túl sok a verseny és túl sok a csapat. A kerékpársport mai népszerűsége, eladhatósága ezt a szerkezetet kizárólag ésszerűbb bérek mellett képes biztosítani. Először mindenképpen a népszerűsítésen és az eladhatóságon kell „dolgozni”, majd ezek után alakulhat ki egy olyan szerkezet, amely a világméretű népszerűséggel rendelkező sportok mintáját követi, természetesen az ehhez tartozó szerkezettel, elosztással és juttatásokkal.

A profi kerékpársport szezonja az utóbbi években igencsak meghosszabbodott, a 7-8 hónap helyett már bő 10 hónapos, számos versennyel bővült, amelyek egymással gyakori átfedést mutatnak. Így a World Tour-ban részt vevő csapatok számára kötelező a két vagy akár három párhuzamos versenyen való részvétel az ehhez tartozó versenyzők és tárgyi feltételek biztosításával. Ha nagyobb népszerűséget akar a profi kerékpársport, azokra a versenyekre kell a hangsúlyt helyeznie, amelyek valóban eladhatók, amelyekre emberek százmilliói kíváncsiak. Lehet az Ománi- vagy a Romandiai Körversenyt  a tévében élő egyenesben sugározni, de ezek mindössze felkészülésre szolgáló versenyek, így nézettségük is ehhez mérhető. A pénzt viszik – és nemcsak a szervezők, hanem a csapatok szempontjából is.

A Velon Csoport természetesen pont ilyen kérdésekről kíván egységesen fellépve tárgyalást kezdeményezni az UCI-vezetéssel. A gond csak az, hogy jelenleg több a World Tour csapat van, mint Velon-tag. A majdani egyezkedésben ki képviseli a Movistar vagy a francia csapatok érdekeit, például amikor a tárgyalások során felmerül a Vuelta 2 hétre történő megrövidítése vagy a Párizs-Nizza kivétele a versenynaptárból? A Velon Csoport a jelenlegi helyzetben erre nem alkalmas.

Márkaimidzst kellene létrehozni az UCI-nak: a szivárványszínű szimbolum értékesíthető...

Márkaimidzst kellene létrehozni az UCI-nak: a szivárványszínű szimbólum értékesíthető…

Végezetül fordítsunk egyet a kérdés megközelítésén! Nézzük meg, hogy mit tehet az UCI, hogy népszerűbbé, eladhatóbbá tegye a profi kerékpársportot! Az Inrng internetes blogon megjelent cikk alapján pontba szedve sorolnánk fel a legfontosabb lépéseket. Ha ezek megvalósulnának, létrejönne egy sokkal optimálisabb működési keret (értsd ez alatt „struktúra”), minek után akár neki lehetne állni a csapatok szerepének pontosításának is.

  • UCI-logo1Novembertől novemberig tartson a versenyszezon. Semmi értelme a naptári évhez kötni a profi kerékpárosok szerződéseit, amikor az új évre való felkészülés az utolsó World Tour verseny után megkezdődik. A versenyzők innentől már a leendő csapatuknak/szerződésüknek dolgoznak, habár technikailag ma még az előző csapattól vagy szerződés szerint kapják juttatásaikat. A faramuci helyzetet mindenképpen ki kell küszöbölni, lehetővé téve a versenyzőknek, hogy már az új kerékpárokat/felszerelést használják, azokat mihamarabb megszokják.
  • Az előző ponthoz szorosan kapcsolódik, hogy a World Tour licencek kiadását is előre kell hozni, mivel a január elsején érvénybe lépő licenc után néhány nappal már rajthoz kell állni az ausztrál körversenyen. Bármilyen technikai malőr esetén fellép az időzavar. Ezzel a lépéssel a szponzori szerződések megkötése is előrébb kerülne, azaz az év elejére már minden apró részletet ki lehetne dolgozni, az éves büdzsé pedig már január elsejére elkészülhetne, a január így nem improvizálással, technikai problémák megoldásával telne a WT-csapatok számra. Például ha egy csapat már decemberben biztos lenne a World Tour szereplésben, e szerint rendelhetné meg a ruházatot, a kerékpárok festését, az év első versenyeire rendelkezésre állnának a szükséges eszközök, a szponzorok felé sem kellene magyarázkodni a hiányosságok miatt.
  • A versenyzők verseny során történő követése még a legkiválóbb szakkommentátorok számára is rendkívül nehézkes, amiért részben a rajtszámok elhelyezése okolható. Emellett a kerékpáron lévő időmérő chipek áthaladását a verseny útvonalának több pontján rögzíteni kellene, és ezt a közvetítést vezetők és a nézők számára nyilvánossá tenni. A rajtszám mezen és kerékpáron történő elhelyezését is újra kell szabályozni, hogy a tévénéző is könnyen tájékozódhasson az állásról. A rajtszám biztostűvel való rögzítése egy olyan versenyhagyomány, amihez a 21. század második évtizedében már nem kellene ilyen mereven ragaszkodni!
  • Ha az UCI egyszer létre hozta a CADF nevű (Cycling Anti-Doping Foundation) doppingellenes szervezetet, akkor ennek funkciót is kellene adni. A doppingkérdések egyértelműbb és konzekvens kezelése sokat segítene a kerékpársport elfogadtatásában, szélesebb körökben történő népszerűsítésében.
  • A World Tournak ma nincs márkaimidzse, amelyen mindenképpen változtatni kell. Az olvasó tisztában van a World Tour, a Pro Tour, a Pro Team és a World Cycling Tour fogalmával? A Champions’ League, a World Series vagy a Formula 1 megengedhetné-e magának, hogy a nézők ne legyenek tisztában a versenysorozat szerkezetével, működésével? Ha a szerkezeten és terminológián egyszerűsítenénk, és a World Tourt megfelelő márkaimidzzsel látnánk el, akkor minden bizonnyal jobban eladható lenne a legmagasabb szintű kerékpársport. Ehhez kapcsolódóan a World Tournak jelenleg nincs honlapja, uciworldtour.com átirányít az UCI főoldalra, ott a legfrissebb hírbejegyzés 54 nappal ezelőtt született!
  • Ehhez kapcsolódóan a versenyeket is márkaként kellene eladni, weboldallal, friss információval, logóval, miegymással.
  • Az UCI-nak ki kellene dolgozni a profi kerékpársportban szereplő szimbólumok piaci értékesítését, amiből bevételre tehet szert, kiváltva a mai források egy részét, amelyek pedig másra célra lennének átirányíthatók. Ilyen a szivárvány színű logó (pl. mezen, kerékpáron, stb.), amely az UCI tulajdonát képezi. Eladhatóak lennének a világbajnoki jelzéssel ellátott termékek (mez, naptár, stb.) mellett a World Tour, stb. feliratúak, vagy bármi, ami a profi kerékpárversenyeken szerepel és bejáratott márka.
  • A kommunikáció fejlesztése nemcsak a weboldalak szintjén fontos, hanem számos téren – lásd szponzorok keresése – is segítené a profi versenysport értékesítését. Mit csinál pontosan az UCI, hogyan működik, kik és milyen mechanizmussal hozzák a döntéseket, és így tovább. Egy átláthatóbb UCI már kezdene hasonlítani az Eccleston által irányított Forma 1-hez, ahol a nézők számára érthető/elmagyarázható, hogy a szabályozást kik és miért hozzák.
    [divider scroll_text=”Velon csoport”]

velon_cikk_2Összefoglalva a fentieket, szerintünk nem kell újra feltalálni a profi kerékpársportot, hanem néhány apróbb módosítással el lehet indítani egy olyan irányba, amely annak nagyobb népszerűséget biztosít. Ez megalapozná azokat a változtatásokat, amelyek a hosszú távú sikeres, minden fél számára hasznot biztosító működéshez elengedhetetlen.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo