fbpx

Az igazi kerékpárverseny Olaszországban van, elrajtolt a Tirreno-Adriatico!

Egy csapatidőfutammal és hihetetlenül erős mezőnyben a világbajnok Omega Pharma-Quick Step győzelmével elkezdődött ma a március 12-éig tartó WorldTour-viadal, az olasz csizmát tengerparttól tengerpartig, nyugatról keletre átszelő Tirreno-Adriatico.

A győztes Quick Step (Fotó: Stefano Sirotti - sirotti.it)

A győztes Quick Step (Fotó: Stefano Sirotti – sirotti.it)

A 16,9 kilométeres csapatidőfutamra San Vincenzo és Donoratico között esős időben került sor, de a pálya mégsem volt túl veszélyes, technikás, amit a győztes 52 kilométer feletti óraátlaga is mutat. Komoly különbségek nem alakultak ki a viszonylag rövid távon, az összetett szempontjából nem ez a nap lesz a döntő.

Mark Cavendish a lídernek járó kék trikóban (Fotó: Stefano Sirotti - sirotti.it)

Mark Cavendish a lídernek járó kék trikóban (Fotó: Stefano Sirotti – sirotti.it)

Sokkal inkább a negyedik és az ötödik szakasz, mely során az Appenninek katatóit ostromolja majd a mezőny. Nagyjából itt derül majd ki, hogy ki lesz az a néhány versenyző, akik jövő hét kedden, San Benedetto városában, a 9 kilométeres sík időfutamon eldöntik a végső sorrendet egymás között. A 2. és 3. szakasz várhatóan a sprintereké lesz, mint ahogy a 6. etap is, bár utóbbin inkább a Saganhoz, Cancellarához és Pozzatóhoz hasonló versenyzők jeleskedhetnek, akiket nehéz elrázni a rövid meredek emelkedőkön.

A szakaszok profilja

A szakaszok profilja

A mezőny bombaerős, a korábban megszokotthoz képest most egyértelműen kijelenthető, hogy sokkal több a nagy név, mint a párhuzamosan zajló Párizs Nizzán. Alább olvasható a teljes rajtlista, de az összetett menők közül külön érdemes kiemelni Contador, Froome, Rodriguez, Evans, Samuel Sanchez, Nibali, Garzelli, Pozzovivo, Visconti és Cunego nevét, de a szezon elején jó formát mutató Tom Jelte Slagter (Blanco), vagy Mauro Santambrogio (Vini Fantini) is odakeveredhet a legjobbak közé, ahogy még sokan mások.

Sztárparádé (Fotó: Stefano Sirotti - sirotti.it)

Sztárparádé (Fotó: Stefano Sirotti – sirotti.it)

Kiemelendő, hogy a Sky brutálerős sorral érkezik, valószínűleg már Wigginsnek készítik elő a sort a Giróra, itt van Cataldo, Henao és Uran is. A sprinterek névsora is félelmetes: a kék trikót először magára húzó Cavendishen kívül Greipel, Ferrari, Gatto, Chicchi, Bennati, Degenkolb, Goss, Farrar és Demare is a pelotonban teker. Szóval soha rosszabb versenyt, egészen jövő keddig!

A csapatidőfutam eredménye:

1. Omega Pharma-Quick Step 0:19:24
2. Movistar Team 0:00:11
3. BMC Racing Team 0:00:16
4. Cannondale Pro Cycling 0:00:19
5. Astana Pro Team 0:00:20
6. Orica-GreenEdge 0:00:24
7. Sky Procycling 0:00:25
8. Team Saxo-Tinkoff 0:00:29
9. Lampre-Merida 0:00:35
10. RadioShack Leopard 0:00:36
11. Blanco Pro Cycling Team 0:00:37
12. Team NetApp-Endura 0:00:39
13. Katusha 0:00:44
14. Team Argos-Shimano 0:00:51
15. Lotto Belisol 0:00:54
16. Garmin-Sharp 0:00:57
17. MTN-Qhubeka 0:01:00
18. FDJ 0:01:02
19. Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team 0:01:04
20. Ag2R La Mondiale 0:01:05
21. Vini Fantini-Selle Italia 0:01:06
22. Euskaltel-Euskadi

 

Szakaszok:

1. szakasz: San Vincenzo – Donoratico (TTT)        16.9 km
2. szakasz: San Vincenzo – Indicatore        232 km
3. szakasz: Indicatore – Narni Scalo        190 km
4. szakasz: Narni – Prati di Tivo        173 km
5. szakasz: Ortona – Chieti        230 km
6. szakasz: Porto Sant’Elpidio        209 km
7. szakasz: San Benedetto del Tronto (ITT)        9.2 km

Rajtlista:

ASTANA PRO TEAM
1 NIBALI Vincenzo ITA
2 AGNOLI Valerio ITA
3 BRAJKOVIC Janez SLO
4 GRUZDEV Dmitriy KAZ
5 KESSIAKOFF Fredrik Carl W. SWE
6 MURAVYEV Dmitriy KAZ
7 TIRALONGO Paolo ITA
8 VANOTTI Alessandro ITA

AG2R LA MONDIALE
11 NOCENTINI Rinaldo ITA
12 APPOLLONIO Davide ITA
13 BELLETTI Manuel ITA
14 CHAINEL Steve FRA
15 GASTAUER Ben LUX
16 GEORGES Sylvain FRA
17 MONTAGUTI Matteo ITA
18 POZZOVIVO Domenico ITA

BLANCO PRO CYCLING
21 BOOM Lars NED
22 SLAGTER Tom Jelte NED
23 MARTENS Paul GER
24 MOLLEMA Bauke NED
25 NORDHAUG Lars Petter NOR
26 TANKINK Bram NED
27 VANMARCKE Sep BEL
28 WYNANTS Maarten BEL

BMC RACING TEAM
31 EVANS Cadel AUS
32 HUSHOVD Thor NOR
33 LODEWYCK Klaas BEL
34 PHINNEY Taylor USA
35 SANTAROMITA Ivan ITA
36 QUINZIATO Manuel ITA
37 SCHÄR Michael SUI
38 VAN AVERMAET Greg BEL

CANNONDALE PRO CYCLING
41 SAGAN Peter SVK
42 MOSER Moreno ITA
43 CARUSO Damiano ITA
44 BODNAR Maciej POL
45 DALL’ANTONIA Tiziano ITA
46 KOREN Kristjan SLO
47 MARANGONI Alan ITA
48 SABATINI Fabio ITA

EUSKALTEL EUSKADI
51 SANCHEZ GONZALEZ Samuel ESP
52 AZANZA SOTO Jorge ESP
53 BRAVO OIARBIDE Garikoitz ESP
54 GARCIA AMBROA Ricardo ESP
55 MARTINEZ DE ESTEBAN Egoi ESP
56 MINGUEZ AYALA Miguel ESP
57 TAMOURIDIS Ioannis GRE
58 VRECER Robert SLO

FDJ
61 CASAR Sandy FRA
62 BONNET William FRA
63 DEMARE Arnaud FRA
64 FISCHER Murilo Antonio BRA
65 MANGEL Laurent
66 PINEAU Cédric
67 ROUX Anthony FRA
68 VICHOT Arthur FRA

GARMIN SHARP
71 DEKKER Thomas NED
72 DENNIS Rohan AUS
73 FARRAR Tyler USA
74 HUNTER Robert RSA
75 MARTIN Daniel IRL
76 NAVARDAUSKAS Ramunas LTU
77 NUYENS Nick BEL
78 ROSSELER Sébastien BEL

KATUSHA
81 RODRIGUEZ OLIVER Joaquin ESP
82 ISAICHEV Vladimir RUS
83 BRUTT Pavel RUS
84 KUSCHYNSKI Aleksandr BLR
85 MORENO FERNANDEZ Daniel ESP
86 PAOLINI Luca ITA
87 BELKOV Maxim RUS
88 VICIOSO ARCOS Angel ESP

LAMPRE – MERIDA
91 CUNEGO Damiano ITA
92 FERRARI Roberto ITA
93 CIMOLAI Davide ITA
94 STORTONI Simone ITA
95 NIEMIEC Przemyslaw POL
96 MALORI Adriano ITA
97 PIETROPOLLI Daniele ITA
98 POZZATO Filippo ITA

LOTTO BELISOL
101 GREIPEL André GER
102 REYNES MIMO Vicente ESP
103 HANSEN Adam AUS
104 HENDERSON Gregory NZL
105 KAISEN Olivier BEL
106 ROELANDTS Jurgen BEL
107 SIEBERG Marcel GER
108 VANENDERT Jelle BEL

MOVISTAR TEAM
111 AMADOR BIKKAZAKOVA Andrey CRC
112 CAPECCHI Eros ITA
113 CASTROVIEJO Nicolas Jonathan ESP
114 COBO ACEBO Juan Jose ESP
115 DOWSETT Alex GBR
116 INTXAUSTI ELORRIAGA Benat ESP
117 VISCONTI Giovanni ITA
118 VENTOSO ALBERDI Francisco J. ESP

MTN – QHUBEKA
121 CIOLEK Gerald GER
122 REIMER Martin GER
123 KONOVALOVAS Ignatas LTU
124 SBARAGLI Kristian ITA
125 PARDILLA BELLON Sergio ESP
126 STAUFF Andreas GER
127 THOMSON Jay Robert RSA
128 VENTER Jacobus RSA

OMEGA PHARMA – QUICK-STEP
131 CAVENDISH Mark GBR
132 STEEGMANS Gert BEL
133 KWIATKOWSKI Michal POL
134 VAN KEIRSBULCK Guillaume BEL
135 MARTIN Tony GER
136 STYBAR Zdenek CZE
137 TERPSTRA Niki NED
138 VELITS Martin SVK

ORICA GREENEDGE AUS
141 GOSS Matthew Harley AUS
142 DOCKER Mitchell AUS
143 IMPEY Daryl RSA
144 LANCASTER Brett AUS
145 LANGEVELD Sebastian NED
146 MOURIS Jens NED
147 O’GRADY Stuart AUS
148 TUFT Svein CAN

RADIOSHACK LEOPARD
151 CANCELLARA Fabian SUI
152 DEVOLDER Stijn BEL
153 HONDO Danilo GER
154 HORNER Christopher USA
155 NIZZOLO Giacomo ITA
156 POPOVYCH Yaroslav UKR
157 SCHLECK Andy LUX
158 ROULSTON Hayden NZL

SKY PROCYCLING
161 FROOME Christopher GBR
162 CATALDO Dario ITA
163 DOMBROWSKI Joseph Lloyd USA
164 HENAO MONTOYA Sergio Luis COL
165 KENNAUGH Peter GBR
166 KNEES Christian GER
167 PUCCIO Salvatore ITA
168 URAN URAN Rigoberto COL

TEAM ARGOS – SHIMANO
171 DEGENKOLB John GER
172 DE KORT Koen NED
173 DUMOULIN Tom NED
174 FRÖHLINGER Johannes GER
175 GESCHKE Simon GER
176 SINKELDAM Ramon NED
177 SPRICK Matthieu FRA
178 TIMMER Albert NED

TEAM NETAPP – ENDURA
181 BARTA Jan CZE
182 BENEDETTI Cesare ITA
183 DEMPSTER Zakkari AUS
184 DE LA CRUZ MELGAREJO David ESP
185 HUZARSKI Bartosz POL
186 VOS Paul GER
187 PIMENTA COSTA MENDES José J. POR
188 SCHORN Daniel AUT

TEAM SAXO – TINKOFF
191 CONTADOR VELASCO Alberto ESP
192 BENNATI Daniele ITA
193 HERNANDEZ BLAZQUEZ Jesus ESP
194 BOARO Manuele ITA
195 TOSATTO Matteo ITA
196 ROGERS Michael AUS
197 KREUZIGER Roman CZE
198 MOREIRA PAULINHO Sergio M. POR

VACANSOLEIL – DCM PRO C.TEAM
206 POELS Wouter NED
202 FLECHA GIANNONI Juan Antonio ESP
203 LAGUTIN Sergey UZB
204 MARCATO Marco ITA
205 MARCZYNSKI Tomasz POL
201 BOLE Grega SLO
207 VAN POPPEL Boy NED
208 SELVAGGI Mirko ITA

VINI FANTINI – SELLE ITALIA
211 GARZELLi Stefano ITA
212 CHICCHI Francesco ITA
213 FAILLI Francesco ITA
214 FINETTO Mauro ITA
215 GATTO Oscar ITA
216 HULSMANS Kevin BEL
217 RABOTTINI Matteo ITA
218 SANTAMBROGIO Mauro ITA

 

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo