fbpx

Vas Kata Blanka 10. a Koppenbergcrosson!

Ma rendezték az egyik legnehezebb cyclo-cross versenyt Belgiumban, ahol hazánkat Vas Kata Blanka képviselte, a magyar bajnoki mez viselője óriásit ment Koppenbergcrosson, világsztárokat is maga mögé utasított és végül a 10. helyen végzett.

A Koppenbergcrosszal kezdetét vette az idei DVV Trofee sorozat, melyen a Doltcini Van Eyck versenyzője és egyben hazánk cyclo-cross országos bajnoknője, Vas Kata Blanka is rajthoz állt. A versenyről tudni érdemes, hogy komoly rangja van a világ legjobb versenyzői között, melyet részben a nagyon kemény pályának is köszönhet, ami brutálisan meredek emelkedőket is tartalmaz. Blanka jó helyről rajtolhatott és már az első körben a legjobbak közt tekert, verseny közben kicsit hátrébb csúszott, de végül a top10-ben végzett, ráadásul úgy, hogy nem kisebb nevet, mint Kathie Comptont sprintelte le a 10. helyért. Vas Kata Blanka két héttel ezelőtt kezdte az idei cyclo-cross szezont Ausztriában, majd múlthéten két C1-es UCI versenyen állt rajthoz Szlovákiában, ahol egy 2. és egy 3. helyezést szerzett, most vasárnap pedig ismét a világ legjobbjai között a Superprestige sorozatban fog rajthoz állni.

Eredmények:
1. Yara Kastelijn 42’37”
2. Annemarie Worst + 10″
3. Alice Maria Arzuffi 41″
4. Eva Lechner 45″
5. Kaitlin Keough  1’20”
6. Ceylin Alvarado 1’32”
7. Alicia Franck 1’59”
8. Ellen Van Loy 2’05”
9. Anna Kay 2’22”
10. Kata Blanka Vas 2’28”

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo