fbpx

Megkezdődött az előnevezés az év első időfutamára

A hagyományok szerint az országúti bringások részéről a tavasz vagy tihanyi mezőnyversennyel vagy tahitótfalusi időfutammal kezdődik – vagy mindkettővel. Idén az év első országúti időfutamára 2010. március 28-án kerül sor a Szentendrei-szigeten a jól bejáratott Tahitótfalu-Kisoroszi viszonylatban.

Crono_01

A Kerékvár-Békás Időfutam Budapest Bajnokságot ezúttal is a Békásmegyeri „Vándor” Kerékpáros Klub és a Budapesti Kerékpáros Szövetség rendezi, előnevezni a www.bvkk.hu honlapon lehet. A versenykiírás innen tölthető le.

Aki még nem ismeri a pályát, annak néhány jó tanács:
– Kormányadapter használata igencsak ajánlott
– Kistányér nem szükséges, 39-es meg pláne nem
– 7 vagy 8 fokozat bőven elegendő
– 21-esnél nagyobb lánckerék hátra nem feltétlenül szükséges
– A fordítónál érdemesebb inkább jobban lelassítani, mint elesni
– A komoly szél ezen a pályán a szokásosnál komolyabb szívást is jelent
– Az uralkodó szél Kisoroszi irányába fú – ergó a fordítóig hátszél, utána pofaszél
– Nagy szél esetén az időeredmény tekintetében a fordítóig megtett út sokkal többet nyom a latba – visszafelé úgyis mindenki csak cammogni képes saját magához képest
– Visszafelé jövet, az utolsó kanyarnál hajlamos az ember azt hinni, hogy már mindjárt vége – pedig nem
– A táv valós hossza inkább a 17 kilométerhez áll közelebb, mint a 18-hoz
– Érdemes előnevezni, így a konkrét rajtidőpont ismeretében jobban lehet előre tervezni

További információk és nevezés: www.bvkk.hu

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo