Az előző, Fort William-i futam után nem sok ideje volt regenerálódnia a mezőnynek, hiszen – rendkívül idétlen módon – a következő hétvégén már az osztrák hegyek közt kellett bizonyítaniuk. Idétlen, hiszen adott egy öt-hat hónapos szezon hat-hét futammal, amelyből kettőt-kettőt egymás utáni hétvégéken rendeznek. Tudom, hogy a magyar BMX kupákat még ennél is szerencsétlenebbül, szombaton és vasárnap két külön fordulóként bonyolítják, de ez akkor sem jó senkinek. A versenyzők egy ilyen héten elbukhatják az egész évet, ha mondjuk az első versenyhétvégén lesérülnek, mi nézők pedig utána hosszú hetekig megint versenyek nélkül maradunk.
Moseley még mindig magabiztosan vezet, bár utálta ezt a pályát
Na, de a kesergés helyett nézzük, mi is történt a szomszédoknál. Egy nagy meglepetéseket hozó száraz, napsütéses skót verseny után érkezett a mezőny a sokak által nem kedvelt leogangi pályára, ahol jövőre majd a vb is lesz. A tavalyi kritikákat meghallgatta a szervezőség és igyekeztek kiegyensúlyozottabbá tenni a pályát, ami azt jelenti, hogy könnyebb lett. Kivágtak egy csomó gyökeret, feltöltöttek földdel bizonyos részeket, szélesebb nyomokat ástak, meg több ugratót és döntött kanyart építettek. Kivették a Matti Lehikoinenről elnevezett letöréseket is, ahol tavaly szétrobbantotta a hátsó felnijét egy esés során. Szóval tempósabb és bizonyos fokig könnyebb lett a nyomvonal. Legalábbis, amíg száraz volt, mert persze megeredt az eső is, és ez azt jelentette, hogy a felső szakasz új kanyarjaiban tengelyig lehetett süllyedni, míg az ugratókra nem volt meg az elegendő sebesség. Sajnos ez igazságtalanul hátrányba hozta a mezőny végén indulókat. Így járt a kevés magyar indulónk is. A legjobb helyezést elért magyar, Liszi Attila például nem kapta még meg az OB-ért járó pontjait, amivel alacsonyabb rajtszámot kapott volna. Ez pedig azt jelentette volna, hogy hamarabb indulhat az időmérőn, és megúszta volna az esőt. Figyelembe véve, hogy 13 másodpercre maradt el a döntős helyezéstől, ez tényleg nagy hátrányt jelentett.
A nők mezőnye is megküzdött a pályával rendesen, hiszen volt pár szakasz, ahol még az első öt is nagyon szenvedett. Az viszont látható volt, hogy a sárga meze és hatalmas mosolya miatt „flying banana” néven becézett Floriane Pugin megállíthatatlan lesz. Hozta is az időmérőt bő két másodperccel Atherton és bő hattal Moseley előtt. A remek formában lévő, VK-n először idén induló és ehhez mérten szenzációs eredményt elérő Jill Kintner már tíz másodperccel volt lemaradva a negyedik helyen. Érdekes véletlen, hogy mind a négyen Saint fékkel mennek, míg a férfiaknál az első két helyezettet leszámítva az Avid az uralkodó. A nőknél még mindenképpen meg kell említenünk Petra Bernhardot, aki a hazai közönség előtt élete legjobbját futotta a hatodik hellyel, és még az idén egyelőre halvány formáját mutató világbajnok, Sabrina Jonniert is megverte, az egyébként hihetetlen népes – összesen 32 fős – mezőnyben. Persze ez még csak az időmérő volt.
A döntőben azonban nem nagyon változott a helyzet, legfeljebb az idők lettek szorosabbak. Jonnier egy hellyel előrébb jött, Ragot-t egy vitatott karókidöntés miatt kizárták. Így Pugin élete első győzelmét ünnepelte, aminek versenytársai is láthatóan nagyon örültek, mondván, hogy annyiszor volt már második szegény, hogy nagyon megérdemelte. A női mezőnyben ez a bajtársiasság, egymás sikereinek való örülés, amúgy is sokkal jellemzőbb, mint a férfiaknál. A nagy vesztes Kintner lett, aki az első két mért szakaszon a leggyorsabb volt, de aztán egy esés elvitte a helyezését. Hihetetlen bosszantó lehet, amikor 4’09”-ig vezet az ember, majd elesik, és látja, hogy a győztes idő 4’29”, azaz 20 másodpercet kellett volna csak kibírnia, hogy élete második VK-ján indulva megnyerje azt. De, hát ő aztán sokszoros 4X világbajnokként tudja jól, hogy a verseny mindig a célvonalig tart, és semmit nem számítanak a részidők, amelyek alapján például Pugin se nyert volna, hiszen sehol sem volt a leggyorsabb.
Nagyjából a szezon felénél Moseley továbbra is nagy előnnyel vezet, míg Pugin a második. Tőlük leszakadva 12 pontra egymástól áll Atherton és Jonnier, bár azt hozzá kell tennünk, hogy Atherton egy futamon nem indult, így két versenyből hozta össze az eddigi harmadik helyezését.
Jellemző életkép: sár, gyökerek, esés
A skót futamon Aaron Gwin is kénytelen volt megtanulni a verseny a célvonalig tart leckét, így ide még nagyobb várakozásokkal érkezett. A mért edzésen azonban Danny Hart volt a leggyorsabb, ami persze még nem jelentett semmit, hiszen sokan ezt a kört is csak edzésre, gyakorlásra használják. Az időmérőn aztán változott a helyzet, hiszen sokkal rosszabbak voltak a talajviszonyok. Ez az amúgy is gyorsabb versenyzőknek kedvezett, és így a szokásos nevek szerepeltek az első tízben, igaz, talán nem a megszokott sorrendben, hiszen Peat például csak a 17. volt. Mint később kiderült azért, mert eltörte az alkarcsontját, és így nagy fájdalmai voltak. Hilltől is mindenki sokkal többet várt ezen az elvileg neki fekvő pályán, bár talán a tekerős szakaszok jobban megviselték, mint várható volt. Gracia ismét nagy formában ment egy 13. időt. Nála is jobb volt viszont a világbajnok csapattársát ismét elverő junior, a nálam napra pontosan 15 évvel fiatalabb Troy Brosnan, aki most 11. lett. Minnaar azonban ezúttal sem remekelt az időmérőn, nem úgy csapattársa, a tavaly itt nagyot esett, de addig nagyon jót teljesítő Josh Bryceland. Neethling is jól elkapta a ritmust az ötödik helyével, amit megint nem tudott készpénzre váltani a döntőben, ahol kettőt is esett. A második Gee négy másodpercre szakította le magától a harmadik, Steve Smith-t, aki viszont már nyolc másodpercre volt a megállíthatatlan Gwintől, és ezzel jelezte, hogy idén őt kell megverni, ahhoz, hogy valaki az élre kerülhessen. Azonban szemmel láthatóan senki nem találja ellene a hiányzó sok másodpercet.
A döntőben a schladmingi menő, Markus Pekoll ment egy hatalmas időt, ami végül 34 helyezés javítással a 16. helyre lett elég. Nem panaszkodhat Markus Stöckl csapatmenedzser, mert Polc 35. lett, míg Macdonald 10., tehát összetettben is elég jól mentek az MS Racing-es fiúk.
Peat sokáig hezitált, hogy a fájó kezével induljon-e, de aztán a szikkadó pályán úgy döntött, hogy lemegy tesztemberként, segítve a csapatát. Az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy felrakatja a versenyen még nem tesztelt új Highroller II-eseket, és a célba érve CB-n egyből felszólt a srácoknak, hogy azonnal cseréljenek ők is sárgumiról erre, mert sokkal jobban gurulnak az inkább szárazra való külsők. Hogy emiatt-e vagy sem, de Minnaar a nyolcadik helyről a harmadikra ugrott, míg Bryceland a 11. hellyel is elégedett lehetett. Összetettben pedig Peat 12. helyével remekül szerepeltek.
Gracia és Hart is nagyot gyorsult, így feljebb ugrottak a hetedik és hatodik helyre, ami Gracia legjobbja az utóbbi években. A legfurcsább számadat azonban Gwin és Smith nevéhez fűződik, ugyanis az időmérőn 7,943 másodperc volt köztük, a döntőben pedig 7,942, azaz egy ezrednyire tartották a különbséget, ami a döntőben viszont csak a negyedik helyre volt elég a kanadai fiúnak, aki a jelek szerint az eddigi legsikeresebb éve elé néz. Gee és Gwin pedig tartották az időmérős helyüket messze a mezőnytől.
Ezzel Gwinen lesz a fehér mez, és negyven ponttal vezet Minnaar és százzal Gee előtt. A két ifjonc Hart és Smith egy kicsit már lemaradva tőlük egymás nyakán. Hill pedig talán lassan kezdi beérni őket. Érdekes még a 7-10. helyezettek közti hétpontnyi különbség. Szóval összességében a Gwin, Minnaar, Gee trió kezd nagyon ellépni, de van három nagyon erős boly, ahol hihetetlenül kiélezett a verseny. És ez nekünk nézőknek csak jót jelent…
Most egy kis szünet következik, majd ismét kettő egymás utáni hétvége jön Amerikában, ráadásul a kettő között rendezik majd a Megavalanche-t, úgyhogy egy izgalmas és nagyon tömény hét elé nézünk majd júliusban. A hazai Mega indulóknak meg üzenem, hogy használják ki, hogy most emiatt nem lesznek ott a VK menők, és jussanak be a döntőbe. Mi drukkolunk nektek!
További eredmények, képek és videók: www.dirtmag.co.uk, www.littermag.com
Szöveg: KGÁdám
Fotó: Victor Lucas, www.dirtmag.co.uk
