Ezúttal az eddigieknél hosszabb, 80 kilométeres túrára indultam a Vértesbe. Domborzatát tekintve az ország szelídebb hegységei közé tartozik, de mindenkit óva intek attól, hogy lebecsülje. A kevésbé meredek, nem túl technikás emelkedők egymásutánja ekkora távon azért elég kimerítő. A Vértes ösvényei jól jelöltek, nagyrészt karbantartottak, a lazább talajnak köszönhetően kiadósabb zuhék után is gyorsan száradnak.
A túra útvonala csodálatos tájakon, hangulatos településeken halad, három vár érintésével. Az emelkedők zöme nem túl meredek, a lejtők pedig inkább gyorsak, mint technikásak. A túra kiindulópontja a Tatabányától pár kilométerre Bicske irányában levő, egyes út melletti Birka Csárda parkolója.
Birka Csárda–Vérteskozma
Bicske felé az egyes úton vágunk neki a körnek, majd pár száz méter után jobb kézre hagyjuk el a forgalmas főutat. Innen autóktól elzárt, kanyargós erdőgazdasági aszfaltutat követve érkezünk a Vértes egyik leghangulatosabb falujába, Vérteskozmára. A kanyarokat azért óvatosan csipkedjük, mert olykor előfordulnak gépjárművek. A településnek ma már alig van állandó lakója, legtöbben csak pihenni járnak a csendes, takaros házakkal teli falucskába.
Vérteskozma a reggeli órákban
Vérteskozma–Gánt
A műutat követően végre terepen kanyarog tovább az út. A lendületes „aszfaltozás” után a zöld jelzésen kezdődik az első meredekebb mászás. Az emelkedő tetején, az út bal oldalán egy fán fehér festékkel jelzett „kilátóhoz” érünk. Ne számítsunk azonban semmiféle építményre, a csupasz hegytetőről gyönyörködhetünk a Vértes „zöld hullámaiban”. Gyors, néhol vízmosásokkal tarkított úton száguldunk tovább a Csákvárra vezető autóútig, ahol jobbkanyar következik.
Rövid ideig haladunk csak műúton, majd továbbra is a zöld sávot követve lendületes, hullámzó ösvényen érkezünk ismét aszfaltúthoz, ami a jelzést elhagyva, rövid tekerést követően Gántra visz. A településen több kút jóvoltából is friss vízzel tölthetjük meg kulacsainkat, de ha nagyobb energia-bevitelre lenne szükség, az út bal oldalán lévő hangulatos vendéglőben lehetőség nyílik rá. A takaros falucskából utunk a kék sávon, szántók mellett, síkon, süppedős talajon folytatódik. Az ösvény finoman emelkedni kezd. A túra – a kék sávot rövid időre elhagyva – a kék kereszten, majd annak végeztével jobbra fordulva, a zöld sávon megy tovább.
Gánti „frissítőzóna”
A zöldön haladva, a hegytető közelében tartsuk nyitva a szemünket, mert baloldalt csodás panorámával kecsegtető pihenőhelyen szusszanhatunk egyet a kapaszkodó után. Pár energiaszelet – esetleg szendvics – elpusztítását követően rövid pedálozás után ismét a kék sáv következik, ami rövidesen erdőgazdasági aszfaltútba torkollik. Jobbkanyar után, az aszfaltot követve kereszteződésen haladunk át, majd balra fordulva ismét döngölt erdei talajon gurulunk tovább. A fáradtak örömére innen az út szinte emelkedő nélkül halad egészen a Csókakői vár közelében kezdődő lejtőig. Az ereszkedés gyors, vízmosásos sziklafolyamon egészen a Csókakőig tart. A meredek oldalakkal határolt ösvényen érdemes picit fékeznünk magunkat, mert a száguldás hamar defektbe torkollhat. Meredek sziklafal alatti tisztásra dob ki magából az erdő. A falu fölé magasodó csúcsról a felújítási munkáknak köszönhetően évről évre növekvő vár néz le ránk.
Csókakő–Kőhányás
Túránk legtávolabbi pontjától a visszaút pár kilométeren keresztül a már ismert ösvényen halad. Változás az aszfaltutak kereszteződésnél történik, ahol a zöld kereszten visz tovább utunk. A keresztel történő rövid ismerkedés után ismét a zöld sávba botlunk, és a kormányt balra fordítva haladunk tovább. Az ösvény rövidesen egynyomú, élvezetes lejtővel folytatódig, amelyen egy tisztáson lévő mezőgazdasági épületegységig „rohanunk”. Jelzésváltást követően a kék négyzeten gurulnak a kerekek tovább.
Csókakő – a túra legtávolabbi pontja
A rázós, murvás szekérutat elhagyva erdei tábor mellett megyünk el, ahonnan a kék sávot követjük, és trópusi esőerdők hangulatát idéző páfrányok között, keskeny ösvényeken tekergünk. Az „őserdőből” sűrű cserjésbe, később gyors emelkedők és lejtők után süppedős, laza homokkal borított szekérúthoz érünk. Kerékpár kezelési technikánk finomításának aszfaltút vet véget, de jelzést követve, pár pillanat múlva ismét erdőben vagyunk. A kör nagyobb részén túl a következő – egyébként nem vészes – emelkedő már lehet, hogy hosszúnak tűnik. A végén balkanyar után először sík, később egyre jobban lejtő élvezetes szekérúton jutunk Kőhányásra. Az alacsony lélekszámú apró településen kiürült kulacsainkat hideg vízzel tölthetjük fel, hogy nekivághassunk a következő, majdnem Várgesztesig tartó emelkedőnek.
Kőhányás–Várgesztes
A körülbelül három kilométeres, továbbra is a kék sávot követő útszakasz először laza, homokos talajjal, majd meredek, vízmosásokkal szabdalt ösvénnyel lassítja a haladást. Az emelkedő tetejétől azonban eleinte széles, majd egyre keskenyebb, technikásabb úton száguldunk a Gesztesi várig. A DH végi vízmosások és sziklák okozta izgalmakat az aszfaltúton balra kanyarodva a falu központjáig tartó lejtőn pihenhetjük ki. Várgesztes Vértessomló felőli végén halásztó mellett gurulunk el, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a falura és az azt övező hegyoldalakra.
Várgesztes–Birka Csárda
Megint a kéken hagyjuk magunk mögött a települést, és rövidesen újabb mászásnak veselkedünk neki. A rázós és meredek emelkedő gyötrelmeiért a Mátyás-kútig tartó gyors, kanyargós és néhol technikás lejtő a jutalom. A kulcsosház melletti pihenőhelyen ismét tankolhatunk, és egy rövid igazán meredek mászás után egynyomú ösvényen cikázunk az utunkba eső aszfaltútig, amelyen Szarvas-kútig tekerünk.
Éles jobbkanyar után kezdetben köves, később egyre szelídülő út vezet a kör legélvezetesebb gurulásáig, amelyen a Vitány vár aljáig jutunk. Innen a falak bevételéhez még egy rövid, meredek és technikás emelkedővel kell megküzdenünk. A Vértes legizgalmasabb végvára sajnos évről-évre rosszabb állapotban van, pedig csodálatos az ódon falak közül gyönyörködni az erdő szépségében és élvezni csendjét.
A kiindulópontig már csak egy közepes mászás és egy aszfaltozott lejtő vezet. Az utolsó kilométereken továbbra is a kéken haladunk, majd az aszfaltúthoz érve azon gurulunk a csárdáig, ahol ha megéheztünk, a hazaindulás előtt finom ételekkel csillapíthatjuk étvágyunkat.
Szöveg és fotó: Kovács Botond
