Folytatódik az ország megkerülése, ezúttal érdekes nevű településekben sem lesz hiány: Letenye, Velemér, Döröske, Pornóapáti, Katafa, Pokolfalu, Pornóapáti, Bozsok, Féltorony, Dunacsún, Szap, Csicsó, Tésa avagy Dejtár…
2010. július 26. hétfő – 111,3 km
Egy hét telt el azóta, hogy útra keltem. Ezúton is hálát adok Zoltánnak, hogy megengedte a táborozást a placcon, és adott innivalót.
Szóval felkeltem hajnalban, és a félretett vízből főztem egy kávét. Összepakoltam a cókmókot, és nekieredtem a napnak. Rögtön egy kis terepezéssel kezdtem, az elmúlt napok csapadéka azért nem múlt el nyom nélkül, az út, amit kinéztem meg csak helyenként volt felszórva kaviccsal. Nem volt olyan vészes azért, egy idő után pedig ahogy javult az út minősége, kifejezetten élveztem a környezetet. Beértem Gyékényesre, ott az első boltban bevásároltam a napi ellátmányt, meg kértem vizet is, bementem még egy kocsmába dobni egy kávét, majd a Gyékényes és Zákány között elterülő tó partján bereggeliztem. Már épp ideje volt, mert már nagyon korgott a gyomrom. Teli hassal azért mégis jobban megy a bicajozás…
Fekvő kolléga
Surdon és Miklósfán keresztül a szemerkélő esőben bekarikáztam Nagykanizsára, de amilyen gyorsan csak tudtam, el is hagytam a várost, mert valahogyan nem nyerte meg a tetszésem. Szepetneken megint megálltam enni és inni egy sört, közben egy idős bácsikával beszélgettem a bolt előtt, majd tekertem tovább. A következő településen, Molnáriban Letenye felé fordítottam a kormányt, Letenyén meg egy útszéli faházas kocsmába bementem inni egy kávét. Itt egy ősrocker fazonnal örültünk egymásnak, de nem akartam sokat időzni itt, inkább hajtottam tovább a gépet. Letenye határában a Csitári- forrásnál jól feltankoltam normális vízzel, s raktam tovább Murarátkának. Murarátka után nyomtam egy kis flikk- flakkot az útba és letértem Kerkaszentkirály felé. Dobri után elértem Tornyiszentmiklóst, ahol megálltam szusszani egyet, itt el is ért egy holtpont, nem volt sok kedvem továbbmenni, de erőt vettem magamon, bedobtam még egy kávét és hajrá.
Elértem Lentit, kicsit körülnéztem, de nem sok számomra érdekeset láttam, így inkább hajtottam tovább, meg kezdett már alacsonyan lenni a nap is. Rédics előtt északnak fordultam, és még Belsősárd előtt megpillantottam az esti táborhelyemet, egy hangulatos kis bányatavat. Többen horgásztak a tóparton, odamentem egyikükhöz, és érdeklődtem a sátrazási lehetőségekről. Pozitív választ kaptam, és a javasolt szigetet birtokba is vettem. Tábort vertem, behúzódtam a sátor menedékébe a szúnyogok elől, és jól bevacsoráztam. Éjjel még csöpörgött kicsit az eső, de a sátor szerencsére nem ázott be.
2010. július 27. kedd – 118,3 km
Megint elmaradtam a naplóírással, de sem időm, sem pedig kedvem nem volt hozzá. No mindegy…
Hajnalban kelés, ébredésem után nem sokkal a tegnapi horgászt is láttam kipakolni, meg időközben néhány másik spori is megérkezett. Igyekeztem lehetőleg csendben összerámolni a tábort, hogy ne zavarjam a halriogatókat, indulás előtt elköszöntem a horgász bácsitól, és bekerekeztem Belsősárdra, ott bevásároltam és reggeliztem egy jót a művelődési ház lépcsőjén. Haladtam tovább, Nemesnépen jól megcsodáltam a haranglábat, komoly anyagokból és komoly munkával rakhatták össze ezt az építményt. Töltöttem még vizet, majd uzsgyi neki.
Meseerdő
Szentgyörgyvölgy és Velemér között megnéztem az Árpádkori templomot, aztán vissza az útra és gyerünk. Bajánsenyét elérve Szlovénia felé vettem az irányt, Őrihodosnál léptem át a határt, és jó darabig szlovén területen hajtottam. Nagyon szép környék az Őrség, gyönyörű hegyek és erdők között tekertem. Magyarföldre Magyarország legnyugatibb településénél, Felsőszölnöknél tértem vissza, ahol elfogyasztottam a napi kávé- és söradagom egy részét. A frissítés végeztével berobogtam a helyi postára, hogy feladjak néhány képeslapot, s nyomtam tovább Szentgotthárd felé, keresztül az Őrségi Nemzeti Parkon. Szentgotthárdon keletnek fordultam Körmendnek, de Csákánydoroszlónál letértem az addigi útról, hogy eljussak Döröskére, ahová be kellett mennem egy előzetesen megbeszélt találkozó miatt. Még egy kis horror fárasztás következett rövid, de velős 10%- os emelkedők és lejtők képében, és napnyugata előtt elértem Döröskét, illetve a megadott címet.
Vigyázz, hódok!
Ismerkedés következett a háziasszonnyal, Sábli Juliannával, beszélgetés és közben kis iszogatás-eszegetés, aztán alvás, részemről az udvaron felállított jurtában, ahol nagyon jót pihentem.
2010. július 28. szerda – 70,6 km
Későn reggel bepakolás, majd miután minden a helyére került, Julival egyetemben útra keltünk. Döröskét ugyanazon az úton hagytuk el, mint amin tegnap este megérkeztem, azaz Nagymizdó és Szarvaskend irányába. Katafánál rátértünk a 76-os majd a 86-os főútra és be Körmendre. Nem időztünk sokat a városban, inkább hajtottunk a friss levegő felé. Vasalja következett, itt megálltunk egy rövid pihenőt tartani, közben néztük a mezőgazdasági munkát végző traktorost meg a szántóföldi fehér gólyákat.
Pfff…
Aztán raktuk tovább, Pinkamindszentnél átléptünk Ausztriába, ott pedig északnak fordulva Pokolfalunak haladtunk tovább. Jó tempóban és jó időben tekertünk, ment a duma is, így gyorsan elértük Höll faluját, hogy aztán Pornóapátinál visszatérjünk magyarföldre. Pornóapáti határában a táblánál megcsináltuk a „kötelező „Pornós” képeket, a falu főterén még frissítettünk egy kicsit, és Felsőcsatárig meg sem álltunk egy rövid mártózáson kívül. Csatáron bevettük magunkat a kricsmába, kis lazítás erejéig, közben megtudtuk, hogy innen vitték a parlament elé az ország karácsonyfáját, ennek végeztével pedig nyomtuk a pedált tovább Horvátlövő irányába.
A kötelező felvétel
Bozsokon tartottunk egy gyümölcs stopot, megnéztük a Borházat kívülről, fotózgattunk, megtekintettük a kastély parkját, majd bevettük magunkat az erdőbe. Velemre szerettünk volna átjutni, de bekeveredtünk az utak szövevényébe, így egy keresztutak találkozásánál levő kegyhely mellett vertünk tábort. Nagyon hangulatos kis helyet sikerült találnunk. Vacsora, beszélgetés késő estig, majd alvás volt programon.
2010. július 29. csütörtök – 81,1 km
Aránylag korán sikerült felébredni és összerámolni, nekilendültünk hát a mai napnak is, és visszatérve a jelölt útra, pár perc leforgása alatt máris Velem községben voltunk. A vízkészletet csurig feltöltöttem, okulva a tegnapi napból, mert estére már kettőnknek volt összesen mindössze alig egy liter vize. Ittam, mint a gödény, már eléggé szomjas voltam tegnap este óta, nyeregbe pattantunk és hajrá, egészen Kőszegig. Ténferegtünk kicsit Kőszegen, megnéztük a várat meg még néhány érdekesebb épületet, illetve az útfelbontásokat, kikeveregtünk a városból és hajtottunk tovább. Zsiránál megint áttértünk a sógorok oldalára, innen pedig komoly hátszél uralkodott, meg a hátunk mögül felsorakozó viharfellegek. Sopronkeresztúrig gond nélkül el is jutottunk, de ott beállt az idő. Először csak csepergett, majd egyre jobban rázendített. Mivel örökké nem maradhattunk a buszmegállóban, ezért esőruha fel, és nyeregbe…
Valóságmontázs
Az eső egyre jobban szakadt, aztán ahogy kiértünk a főútra, a kamionok is elkezdtek áztatni alulról, dörgött és villámlott, míg egy strandnál ki nem álltunk, ahol volt némi fedett hely. Két kislány is beszorult ide, őket az éppen záró strandmester rakta ki. Megvártuk, míg kissé csillapodik az eső, közben a lányokért is jöttek a szüleik, és Kópházánál átléptük a határt. Kópházán átkelve Balf felé mentünk, ott pedig rátértünk a Fertő tó mentén futó kerékpárútra. Az eső hol jobban, hol kevésbé esett, de végleg egyszer sem állt el. Hegykő végén megálltunk inni egy kávét, mert már vágytam valami forró italra, aztán betekertünk Fertődre. A városban még tekeregtünk kicsit, majd tovalibbentünk Pomogy irányába, szálláshelyet keresni, mert már igencsak későre járt az idő. Egyből két lehetőség látszott, alig kellett mennünk két kilométert, de az egyik megközelíthetetlennek bizonyult, így bevettük magunkat a másik elhagyott épületbe. Jó választásnak bizonyult, igaz ablaküveg már sehol nem volt, de legalább száraz és szellős helyet sikerült találnunk. A sátorverés ezúttal elmaradt, tekintettel a szúnyogok alacsony számára.
2010. július 30. péntek (végre megint) – 88,1 km
Nem túl korán reggel összevakartuk magunkat, visszatekertünk Fertődre, itt bevásároltuk a napi ellátmányt, és elbúcsúztunk egymástól. Juli ment délnek Sárvár felé, én pedig visszatértem a Pomogy felé vezető útra. Az eső még mindig szemerkélt, de már nem volt olyan vészes. A határállomáson megálltam reggelizni, be Pomogyra, rend és tisztaság mindenütt, innen pedig Valla felé dobtam egy jobbkanyart. Valla túloldalán megállított két osztrák srác, elkezdtek kérdezősködni, hogy mit csinálok és a többi, aminek a vége az lett, hogy behívtak magukhoz inni egy sört. Mint kiderült, ők idén év elején tértek haza egy bicajos útról, megjárták Kínát és Thaiföldet is. Átnézett közben néhány barátjuk is, lett még egy sör, végül délután kettőkor sikerült elindulnom. Indulás előtt készítettem róluk néhány fotót, ők adtak házi paradicsomot, minden jót kívántunk egymásnak és hajrá, ismét nyeregben.
Osztrák vendéglátóim Vallában
Féltorony községnél megint Magyarország felé vettem az irányt, Albert Kázmér-pusztánál léptem át a határt, még megálltam enni egy kis fosószilvát, majd az első kocsmában löktem rá egy kávét, illetve beszélgettem a helyiekkel. Állítólag ezen a településen át vitték utolsó útjára valamelyik nagy királyunkat, sajnos nem jegyeztem meg a nevét, az agyam már nem fogott rendesen akkor. A falu temploma is gyönyörű volt, a bejárat előtt pedig padokat raktak le, gondolom a kinti istentisztelet tartása végett.
Keletnek vettem az irányt, de csak egy darabig, mert Irénmajornál lefordultam a térképemen is jelzett útra, ami Hegyeshalom felé visz. Végig sóderes és az eső ellenére jól járható úton tekertem át Hegyeshalomra, ott pedig nagy nehezen találtam egy még nyitva tartó közértet, ahol jó drágán sikerült bevásárolnom. Halomról Bezenye és Rajka felé haladtam tovább, közben láttam, hogy komoly felhőszakadás van ismét kilátásban. Remek… Még jobban megnyomtam, így pikk- pakk el is értem Rajkáig, de csak gyorsan megkerestem a Dunacsún felé vezető utat, és toltam tovább.
Dunacsúnon még keveregtem egy kicsit, a táblázottság nem volt teljesen egyértelmű számomra, de kis keresgélés után megtaláltam a Duna töltését, amin haladnom kellett. A Körtvélyesi-víztározó és a Somorjai-víztározó határán kerekeztem egy rövid ideig, majd ismét keletnek fordulva a Duna-csatorna felé vettem az irányt. Nem gurultam sokáig az óriási vízfelület mellett, hanem kinéztem egy szimpatikus leágazást és bementem az ártéri erdőbe, mely az élő Duna mellett van. Mászkáltam még egy kicsit az erdőben, de egy arra alkalmas helyen végül letáboroztam. A nyomokból úgy ítéltem meg, hogy nem sok mozgás van errefelé, ezért nyugodt éjszakának néztem elébe, csak az időjárás miatt aggódtam egy kicsit. Jó kis lecsót csináltam vacsorára, belapátoltam, és aludtam, mint a bunda.
2010. július 31. szombat – 135,9 km
Olyan mélyen elaludtam, hogy csak fél hétkor sikerült kikecmeregnem a hálózsákból. Főztem egy jó kis kávét, ettem pár falatot reggeli gyanánt, tábort bontottam és a gyönyörű napsütéses időben nekiindultam a mai napnak.
Nem volt túl meleg szerencsére, a szél is leginkább hátulról fújt, így remek tempóban hasítottam a töltésen vezető „kerékpár sztrádán”, csak néha álltam meg fotózgatni, meg egyszer szlovák bicajosok értek utol és kértek tőlem pumpát. Illetve azzal szórakoztam, hogy az úton ülő sirályokat filmeztem, ahogy a közeledtemre felszállnak, majd mögöttem vissza. Szinte pillanatok alatt elértem a tejkei vízerőművet, ott átkeltem a Duna túloldalára, szedtem pár szem szlovák-magyar almát, tartottam egy kis technikai szünetet, közben néztem az uszályforgalmat, s hajtottam tovább a Duna töltésén. Szapnál álltam meg legközelebb, mert megint kifogytam a vízből, tehát közkút híján bementem egy boltba vizet kérni. Elég furcsán néztek rám, pedig magyarok voltak a boltosok, hogy csapvizet akarok inni. Kérdeztem, hogy mi a baj a vízzel, aztán megmutatták. Szerintem semmi extra, itthon vannak ennél sokkal szörnyűbb vizek. Lehet, csak azt akarták, hogy vegyek vizet, és ne kunyeráljak. A fehéren pezsgő vízzel meg annyit csináltam, hogy a palacknak letekertem a kupakját és hagytam, hadd menjen ki belőle a klór. Belekóstoltam, de semmi rossz ízt nem éreztem rajta. Raktam tovább a gáton, egészen Csicsóig, ott egy nagyon jó kis fedett helyen megálltam elkészíteni az ebédemet, echte ungarische alföldi zacskós gulyáslevest a la Lajos. Ráfért a tuning a levesporra, önmagában szerintem nem lett volna valami élvezetes és ízletes táplálék. Közben sor került a gázpalack cseréjére is, az előző teljesen kifogyott. Míg hűlt az ebéd, a naplóírással foglalatoskodtam, aztán belapátoltam a levest, és hajrá.
Errefelé már lényegesen több biciklis utazóval találkoztam, külföldiek és magyarok vegyesen. Csicsótól viszont véget ért az aszfalt, a gát teteje jófajta kis sóderrel volt megterítve, amin elég érdekes volt haladni. Kényelmes sebességnél rázott, mint az áram, ha felgyorsítottam, akkor az út kisimult ugyan, csak a nyelvem kezdett lógni, és félő volt, hogy bekapja a lánc. Mindenesetre Komáromot elég hamar elértem, útközben megelőztem egy francia bicajos párt, ők utánfutókkal nyomták az ipart és Budapestig mentek. Ennyit sikerült megtudnom előzés közben tőlük, lévén magasabb tempót diktáltam. A komáromi vasúti átkelőnél tartottam pár perc szünetet, aztán a helyi graffitifal mellett elkerekeztem a közúti hídig, ott átkeltem Komárom magyar oldalára, addigi tervemet megváltoztatva, hogy maradok a szlovák oldalon, majd letértem balra, Esztergom irányába. Komáromban belegurultam valami futórendezvénybe, de gond nem volt a futókkal, igen udvariasak és toleránsak voltak, mikor a bicikliúton szembetalálkoztunk. Almásfüzitőn kerestem egy alkalmas helyet, melyet a Tükrös kocsma képében meg is találtam. Korsó sör és kávé, melyre már nagyon vágytam, ugyanis nem akartam váltani eurót, így a szlovák oldalon elmaradt a déli maláta bevitel. Nevetgéltünk a kocsmabeliekkel egy kicsit, de nem akartam sokat időzni, inkább hajtottam tovább a gépet.
Neszmélyen találtam egy nyitva levő boltot, ahol exkluzív kiszolgálásban volt részem, olcsón sokat és jót tudtam venni, adtak vizet is, a kávéautomatánál dobtam a gépbe, közben a srác meg a csaj adott egy jó marék finom őszibarackot. Alig tudtam onnan eltekerni, úgy tele lettem. Terveimben az szerepelt, hogy Letkésig eljutok a nap végére, de csak Tátig jutottam, ott kerestem a Duna partján egy jó kis táborhelyet. Ismét rekordot döntöttem a táborverést illetően, mert ahogy leszálltam a bicajról, körülbelül hetvenezer farkaséhes szúnyog vetette rám magát. Slusszpoén, hogy épp készítettem a vacsit, mikor egyszer csak reccsenést hallottam, és a sátram felett álló fa egyik ága letört. Biztató kilátások, imádkoztam, hogy a következő ne rám essen. Aztán szundi.
2010. augusztus 1. vasárnap – 145,1 km
Oké, túléltem az éjszakát. Még előző este az éppen távozó horgászok riogattak valami kígyókkal, de nem találkoztam, csak eggyel, az is a sajátom volt 🙂 Csodával határos módon napkelte előtt ébredtem fel, így kényelmesen meg tudtam tenni a reggeli tennivalókat. Befutott időközben egy korombeli srác is, ő horgászni jött, és kiderült, alföldi, egészen pontosan csongrádi az ember, csak a munka miatt költözött Tátra. Jó fogást kívántam neki, ő jó utat nekem, félrehúztam a tegnap este letört „gallyacskát”, ami nem kis darab volt, mint azt addig hittem. Nagyon szépek voltak a reggeli fények, vasárnap lévén pedig a forgalom sem volt olyan vészes, így szép lassan kerekeztem be Esztergomba. Túl sokat nem nézelődtem a városban, a Mária Valéria hídon álltam meg negyed órára, onnan nézelődtem. Bazilika, régi stílusú híd, kilátás a szlovák oldalra, lefilmeztem egy a híd alatt éppen áthaladó uszályt, majd vissza a nyeregbe és továbbálltam. Párkányon Letkés felé tértem el, de alig vártam, hogy kiérjek a városból, olyan pisilhetnék jött rám. Egy alkalmas helyen kiálltam, elintéztem a folyó ügyeket, majd az út menti kukoricásból csörtetést hallottam. Közelebb lopakodtam, hátha valami vadat sikerül látnom, de kis idő múlva csak egy ember lépett ki a kukoricák közül. Csalódottan elhagytam a „vadlest”, s Letkésig meg sem álltam. Átkeltem az Ipolyon, Letkésen bementem az első boltba, elemózsia a szatyorba bele, és nyomtam tovább. Ipolytölgyes és Vámosmikola között megvolt az első közúti nem éppen jó élményem, ugyanis egyszer csak a hátam mögül fékcsikorgást hallottam, s mikor hátranéztem, mi van már, láttam, hogy egy szabálytalanul előző autó miatt egy kisteherautó majdnem eltrafált. A személyautósnak elmutogattam a véleményem, a teherautó sofőrje pedig bocsánat kérőleg integetett, holott nem is ő volt a hibás. Ezen kis izgalmak után a vámosmikolai templom kertjében bereggeliztem, mint a vett malac, közben társaságom is akadt egy érdekes fazon személyében. Jót beszélgettünk, elmondta, hogy ő Szécsénybe tart busszal és stoppal, meg azt is, hogy biztos találkozunk még útközben.
Esztergom, Mária Valéria híd
Nekieredtünk mindketten az utunknak, ki ki a maga járművével, Mikola után én lefordultam Tésa felé, egy egysávosnak is alig mondható, de nagyon szép kis mellékútra, majd egy túrakerékpárt meglátva én is megálltam. A bicaj tulaja épp egy elhagyott ribizli ültetvényen szemezgetett, csatlakoztam én is, közben meséltünk egymásnak. A vitaminpótlás végeztével ő erre, én arra, a nap is befűtött, így már elég kellemes melegben értem el Bernecebarátit, majd Hontot.
Gyönyörű tájakon vezetett az utam, végig az Ipoly mentén, ez a Duna- Ipoly Nemzeti Park sem rossz hely. Rengeteg erdős hegy, sok látnivaló és nem utolsó sorban sok bicajos. Szinte paradicsomi állapotok a magamfajta vándorok számára. Itt azért már közbevetem, hogy amikor unatkoztam vagy csak olyanom volt, akkor azzal szórakoztam, hogy a kamionokat és a vonatokat dudáltattam. Marha jól szórakoztam, annyi szent. Dejtáron utolértem a Mikolán megismert emberkét, jól rá is köszöntem, ő pedig utánam kiabált, hogy: „Ugye megmondtam, hogy még fogunk találkozni!”
Balassagyarmatra be, majd ki – mert ugye ez nekem már nagyvárosnak számított -, tovább Szécsénynek, ott pedig északnak fordítottam a kormányt, s csak Ludányhalásziban álltam meg enni pár falatot. Ludányhalászi bírja a Közép-Európa leghosszabb községe címet, itt ért el egy telefonhívás után a második holtpont. Ezen már nem tudtam olyan gyorsan túltenni magam, komolyan fontolóra vettem, hogy félbehagyom az utazást. Aztán úgy döntöttem, hogy jegelem a témát estig, és majd akkor gondolkodom tovább rajta. A vízállásjelentésekből ismerős Nógrádszakál után Litkénél elhagytam az Ipoly völgyét, és a Karancs előnevű településeken átkelve Salgótarján mellé értem. Bementem egy, az autók elől eltorlaszolt mellékútra, ott pedig kb. háromszáz méter után ideális táborhelyre leltem. Emberi mozgás nyoma nem igazán látszódott, a legfrissebb nyom is három napos volt. Láttam a táborhelyemtől pár méterre a vaddisznók túrását, így viszonylagos biztonságban tudhattam magam. Ha éjjel jön a disznó, csak kiszólok a sátorból: Kuss teeee! – és máris meg van oldva a probléma. Míg készült a rizses lecsó vacsora, addig letudtam egy telefonbeszélgetést, aminek a végén úgy döntöttem, hogy befejezem az utat, kár lenne a kétharmadánál abba hagyni. Vacsora betermel a pocakba, így már sokkal nyugodtabb lelkivilággal feküdtem le, hogy az igazak álmát aludjam.
Folytatása következik…
Szöveg és fotó: Kollár Lajos
