fbpx

3T MTB kormányok tesztje

A 3T neve elsősorban országútis körökben ismert, és elismert, de 2009-ben a montis alkatrészek irányába is nyitottak. Ez a nyitás, nem a legelső a cég történelmében, a 90-es években Nicolas Vouilloz is a 3T DH kormányával versenyzett. Aztán elég hosszú szünet következett, mármint montis fronton.

2010-re szolíd nyitásként kormányok, és nyeregcsövek jelentek meg a 3T kínálatában. A termékpaletta itt is – mint oly sok gyártónál – 3 minőségi szintet képvisel, LTD, Team, és Pro, lefelé haladva a ranglétrán.

Mi a csúcsmodellt, a „nagyon cécés” Xida LTD egyenes kormányt, valamint a szélesebb néptömegeknek szánt emelt, Eryx TEAM kormányt tesztelhettük. Mindkettő számos érdekes részletmegoldást tartogat, így érdemes alaposan szemügyre venni őket.

Kezdjük az egyenessel, íme a Xida:

A kormány már ránézésre is gyönyörű, nemhiába, ezek az olaszok tudnak valamit…

A grafika mellett ebben nagy szerepe van az UD, azaz Uni Directional karbon szálas felületnek, ami nagyjából annyit jelent, hogy maga a kormány nem a hagyományos keresztszálas karbon szövetből készült, hanem az azonos karbon rétegben egy irányba tartó szálakból épül fel a szerkezet. Ezen rétegek, és a szálak iránya is változatos, hogy a többféle irányból érkező erőknek is masszívan ellenálljon. De ami a lényeg, hogy ezekben az UD felépítésű karbon alkatrészekben sokkal több réteg helyezkedik el, mint a hagyományos szövetszerű felépítésben, és a legfontosabb, hogy ebben a felépítésben az egyes karbonszálak sokkal egyenesebbek, mint a hullámos felépítésű szövetrétegekben, és ez nagyon jót tesz a karbon szálaknak, mivel így a legerősebbek.

3T Xida Ltd

A végeredmény: csúcsminőségű alkatrész, alacsony tömeg mellett is kiemelkedő erősség és megbízhatóság.

A gyártástechnológia tehát rendben van, ami mindenképpen biztató előjel. A kormány másik nagy előnye a szélessége, ami jelen esetben 640 mm. Mi ebben a nagy szám? Hát az, hogy az egyenes XC-s kormányok között – sajnos -, ez egy viszonylag ritka kombináció. Szerencsére a nagyobb cégek már kezdenek rájönni, hogy nem csak a 170 centis 60 kilós műzlizabálók kedvelik a hegyikerékpározás ezen válfaját, hanem a nagyobb darab, magasabb, vagy csak szimplán szélesebb vállú bicajosok, akiknek kifejezetten kényelmetlen a sztenderdnek mondható 580-es kormányszélesség, hát még ha a szarvak miatt ez 555 mm-re redukálódik…

A 100-120 mm-t mozgó össztelós maraton gépekhez is sokkal jobban illik ez a szélesség. A szélesebb kormány növeli az irányítási precizitást, a kényelmet, és a sprinteknél, vagy agresszív mászásoknál az erőátvitel hatásfokát is, magyarán jobban gyorsítható így a gép.
3T Xida Ltd

A 25,4-es kormánybefogó, és a „csak alu” kormányok idejében necces volt kis tömeg mellett ilyen hosszú, és erős kormányt megalkotni, úgy, hogy még a merevsége is rendben legyen. Nem is próbálkozott sok cég vele.

A 31,8-as korszak beköszöntével viszont a merevség fentebb ugrott egy kategória szintet, a karbon alkalmazásával pedig az alacsony tömeg, és az erősség problémája is megoldódott.

Karbonnal persze ez a kombináció korábban is megoldható lett volna, de a gyártók valamiért ezt nem lépték meg korábban. Helyesebben nem sokan…

A 31,8-as befogó kialakítás jelen esetben nem pusztán divathóbort, hanem funkcionális jelentőséggel is bír. Az olaszok ügyesen meglépték azt, hogy a kormány a 31,8-as befogó résznél nem tükörszimmetrikus, hanem a kormány középpontja el van tolva 7 mm-el az egyik irányba, jelen esetben felfelé. Azon túlmenően, hogy ez optikai szempontból is jól mutat, az értelme abban keresendő, hogy az eltolás miatt így nem csak egy fix pozíciója van a kormánynak, hanem olyan plusz-mínusz 4-5 mm-es intervallumon belül lehet játszani kicsit ezáltal a kormány távolságával is. Persze közben változik a kormány felhajlásának a szöge is, de ez még használható határon belül marad, és mindenképpen több beállítási pozíciót nyújt, mintha csak a szög változna, a távolság pedig nem.

3T Xida Ltd

A kormány további pozitívuma, hogy a 31,8-as, és az abból 22,2-re szűkülő szakasz elég rövid, (ezt cockpit távnak jelöltük az adatok között) ami annyit tesz, hogy a 22,2-es szakasz elképesztően hosszú, oldalanként 234 mm. Tehát a szeneslapát tenyerűek garantáltan imádni fogják ezt a kormányt. Ha szarvat raksz a kormány végre – mert ezt is lehet ám, még ha vágsz a végéből akkor is – valamint 2,5 ujjas fékkart tövig betolva, 1 újjal fékezve használsz, akkor is garantáltan elfér még oldalanként is akár 1 kilométeróra, 1 lámpa, és még akár egy Lock Out kar a normál fék + váltókar kezelőszervek mellett. És ez hatalmas piros pontot hoz a konyhára a 3T javára.

Eryx TEAM:

Az emelt karbon kormányok kínálatában az Eryx TEAM a középső szintet képviseli.

A piros grafikája miatt – számomra – a legszebb az összes többi közül. Az előző mondatban szándékosan használtam ez „emelt” jelzőt erre a kormányra, és nem az általánosan elterjedt „hajlított” jelzőt. Ennek oka, hogy a szó szoros értelmében ez nem egy hajlított kormány. Bár „görbe” de a normál alu kormányokhoz képest ezt nem hajlítással érik el, hanem ezt ILYENRE GYÁRTJÁK.

3T Eryx Team

Ez egy hatalmas különbség az alu kormányokhoz képest. Míg azok egyenes csőként kezdik pályafutásukat, majd átesnek némi hajlítgatáson, – ami garantáltan nem erősíti az anyag szerkezetét – addig a karbon kormányokat eleve ilyen alakúra gyártják, így az anyag nincs meggyengítve hajlítgatással. Mondanom sem kell, hogy az élettartam tekintetében ez egy kiemelten fontos momentum. Némi többlet anyaggal az alu kormányok ezen hátránya leküzdhető, de az meg ugye negatívumként a tömegben jelentkezik majd.

3T Eryx Team

A gyártástechnológiai ismertető után nézzük a kormányt.

A Xida-hoz hasonlóan ez is kis cockpit távval rendelkezik, ami bár az emelési ívek miatt kicsivel nagyobb, mint a Xida-nál, de azért itt is bőven van hely a széria szerelvények és a kiegészítők felszerelésére: oldalanként 225 mm.

Egyenes párjához hasonlóan itt is precíz beállító vonalak és szögek segítik a korrekt installálást, és az is alap, hogy a kormány minden adata leolvasható a befogón lévő feliratokról. A stucni csavarjainak meghúzási nyomatékát célszerű betartani. Egyrészt így elkerülhető – az alunál érzékenyebb – karbon felület sérülése, másrészt meg minek agyontépni egy csavart, ha az kisebb erővel meghúzva is tökéletesen ellátja a feladatát. Mindkét kormány befogó körüli része egyénként diszkréten érdesített, ami garantálja, hogy ha betartod a meghúzási nyomatékot, akkor nem fog elfordulni a kormány a befogóban.

3T Eryx Team

A 2-2 hetes tesztperiódust követően a kormányokat kiszerelve a stucniból, szinte nem látható semmi felületi elváltozás a befogó környékén, ami mindenképpen biztató jel a felület keménységét illetően.

A Xida 12-al nehezebb, mint a gyári adat – bár még így is elképesztően könnyű – , viszont az Erix 17-el könnyebb. Átlagolva végül is nem rossz… olaszok na… erre nem lehet mást mondani.

Menet közben:

A kormányok 640-es szélessége kellemes felüdülés volt az 580-as „siklóváll” kormányok után. Mindkét kormánnyal nagyobb sebességet lehet szerintem elérni mind felfelé, mind pedig lefelé. Az előbbi esetében a hosszabb erőkar miatti jobb a gyorsíthatóság – főleg kiállva tekerésnél -, míg lefelé a stabilabb és precízebb irányíthatóság fokozza kényelmet és a sebességet.

Mindkét verziónak van egy minimális szintű rugalmassága, ami pont arra jó, hogy levegye az apró rázós szakaszok élét, viszont nagyobb terhelésnél gyorsan véget ér ez a rugalmas „szakasz”, – pont úgy, mint egy progresszív telónál – és utána marad a maximális merevség, és a precíz irányíthatóság. Fel és hátrahajlási fokok tekintetében minden a standard értékeken belül marad, ezekhez a hosszakhoz ezek az általánosan elfogadott szögek, bár én azért elviseltem volna egy 5 fokos egyenes, és egy 9 fokos hátrahajlású emelt verziót, hiszen a legújabb trendek ebbe az irányba mutatnak.

Az Eryx-ben lévő plusz 40 gramm karbon érezhetően merevebbé teszi a szerkezetet, bár a Xida is alapból egy precízen irányítható merev kormány.

Mindkét kormány a létező legjobb gyártástechnológiával készül, könnyűek, erősek, merevek, kényelmesek, ráadásul még jól is néznek ki. Mi kellhet még?

Hát, például egy hazai forgalmazó azért nem ártana, mivel idehaza jelenleg a 3T kiegészítők nem vásárolhatók, viszont mint tudjuk, az internet lehetőségei végtelenek.

Termékadatok:

XIDA LTD:
Valós tömeg: 138 g (a gyári adat 126 g – 580-as hossz esetén)
Szélesség: 640 mm
Cockpit távolság: 172 mm
A 22,2 mm-es egyenes szakasz hossza oldalanként: 234 mm
Hátrahajlás: 3 fok
Vég-vastagítás: 45-45 mm, a falvastagság itt: 2,2 mm (szarv szerelhető rá)
Aszimmetrikus eltolás felfelé: 7 mm

ERYX TEAM:
valós tömeg: 183 g (a gyári adat 200 g!)
Szélesség: 640 mm
Cockpit táv: 190 mm
A 22,2 mm-es egyenes szakasz hossza oldalanként: 225 mm
Emelés: 31 mm
Felhajlás: 3 fok
Hátrahajlás: 7 fok
Vég-vastagítás nincs, itt a falvastagság: 2,3 mm

A termékek a gyártó oldalán:
http://www.thenew3t.com/products.aspx?i=mtb&t=MTBBars&p=xida
http://www.thenew3t.com/products.aspx?i=mtb&t=MTBBars&p=eryx

Szöveg és fotó:
Ardó Tamás

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo