fbpx
Túra

Róna-túra: montival a Tisza partján

Régóta terveztük már, hogy beiktatunk egy laza alföldi tekerést, lehetőleg trekking bringákkal, de valahogy sosem akart összejönni. Most már nem vártunk tovább, lesz, ami lesz alapon elindultunk szokásos dögjeinkkel. Pont jó lesz – gondoltuk –, hogy ...

ROSE cyclocross kerékpárteszt: a 3 gépet hajtva nagyjából minden kiderült…

Adott volt három hasonló Rose cyclocross váz, majd következett egy szokatlanul hosszú kerékpárteszt. A német webáruház jóvoltából rendelkezésünkre álló három különböző felszereltségű kerékpár próbája után nem csak az adott márkával kapcsolatban ...

Pestbuda kerékpáros körtúra

Micsoda város ez a Budapest – körülbiciklizni is kétszáz kilométer! Közben járunk a Kiskunságban, a Gödöllői-dombságban, kétszer keresztezzük a Dunát, leküzdjük a Pilis és a Budai-hegység kaptatóit, átszeljük a Csepel-szigetet, szóval van látvány és ...

Út a Pilis tetejére

Most következő túrabeszámolónk rendhagyó több szempontból is. Ez volt az első alkalom, amikor nem távolodtunk el igazán Budapesttől, most először volt az ösvényeket pontosan ismerő kalauzunk, és most először – s remélem utoljára – Jorus nem tartott ...

bringásandrás blog: óévbúcsúztató tekerés

Bizonyára emlékeznek még az olvasók, amikor ebben a blogban különféle versenybeszámolókat olvashattak. Ezt most határozatlan ideig szüneteltetem, ehelyett különféle, kedvelt és szimpatikusnak vélt témákkal jelentkezek. Lehet, hogy lesznek ...

Neuzer Jumbo 29er: egyszerű de nagyszerű

Látszólag új trend van kialakulóban a hazai piacon, amibe a Neuzer Jumbo 29er is beillik. A legutóbb nálam megfordult tesztkerékpárok mind hazai vagy kelet-európai gyártmányok voltak, mind 29er montik, mind elérhető áron és mind határozottan jók. A ...

Giant Twist Elegance kerékpárteszt: tviszteljünk Budapesten!

A teljes nevén Giant Twist Elegance C1 28 kerékpárral való találkozás egy szokatlan kerékpárteszt volt számomra, hiszen egy pedelecet kaptam, ráadásul komfort vázast, bár ez később sokkal kevésbé okozott problémát, mint ahogy elsőre gondoltam. ...

Kross Level B+ kerékpárteszt Blazsó Marcitól

Sokan hallottak már a szponzorváltásomról, a lényeg, hogy 2014-ben Kross géppel fogok menni. Már október közepén megkaptam a a szóban forgó kerékpárt, egészen pontosan a Kross Level B+ bringát, ez egy merev 29"-es mountain bike, ha valakinek nem ...

Haibike Xduro Trekking RC Pedelec kerékpárteszt

A közlekedési szokások gyökeres változása várható az elkövetkező néhány évben. Ennek előszelét már ma érezni a Lajtától nyugatra, ugrásszerűen nő a pedelec, azaz az elektromos rásegítéssel működő kerékpárok értékesítések száma. Különösen a ...

Kerékpárteszt a “Szöszitől”: Merida Scultura 903 Lampre Replica

Mi, a kerékpárok szerelmesei gyakran esünk túlzásokba. Mindig a legjobb kell, a legszebbet akarjuk, olyat, amivel a néha hősként kezelt, néha porig alázott WorldTour-versenyzők hajtanak. Persze erre az összes pénzünk rámegy, nem számít, hogy télen ...

Cube AMS 130 HPA Race 27.5 kerékpárteszt: egy fully, amit már te is megérdemelsz

A még kellemes, kora őszi időben már egy 2014-es Cube összteleszkópos mountain bike-ot volt szerencsénk kipróbálni: a 27,5-es kerékméretű, 130 mm-t mozgó all-mountain fully-t, a Cube AMS 130 HPA Race-t. Cube AMS 130 HPA Race 27.5 Kezdjük egy kis ...

Kokava Ride 2013: Szlovákiában zárták a szezont a Merkaptosok – videó

Október első hétvégéjén került megrendezésre a Merkapt Maraton Team SE hagyományosnak tekinthető szezonzáró tábora, amelyet immáron nyolcadik alkalommal tartott meg a hegyikerékpáros szakosztály. Az esemény helyszínéül, immáron negyedik alkalommal, ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo