fbpx

Zuhogó esőben teljesítettek a triálosok: Hegedűs László két kategóriában is bajnok!

Papírforma eredmény született a hétvégi Trial Országos Bajnokságon, a borsodnádasdi Mátéhegyi Ökoparkban. Hegedűs László, a világranglista jelenlegi 7. helyezettje a zuhogó eső ellenére is elkápráztatta ügyességével a nézőket és begyűjtötte a 20 és 26 colos kategóriák bajnoki címét is.

Magyarország első kizárólag természetes anyagokból épített állandó pályája tetszett a versenyzőknek, az eső és az ázott, csúszós talaj viszont kevésbé.

trial_ob_04

Sárdagasztás

Rémes időjárási körülmények között, a vártnál kevesebb indulóval rendezték szombaton (09.14) a kerékpár trial szakág országos bajnokságát Borsodnádasdon. A Mátéhegyi Ökopark először látta vendégül a biciklis akrobatákat, de nem utoljára, ugyanis a felépített 9 feladatszekció Magyarország első, természetes anyagokból épített állandó trial pályája lett.

A Borsodnádasd Ples Decathlon Trial OB indulóival és szervezőivel nem voltak kegyesek az égiek, szakadt az eső, csak a verseny zárására kezdett derengeni az ég. Már kora délelőttre feláztak a pályák, a Mátéhegyi Ökopark lejtőjén némelyik szekciót megközelíteni sem volt egyszerű a csúszós sárban.

A kősziklákból, farönkökből, ágakból készült pályákon estek, keltek a versenyzők, kész csoda, hogy a nap folyamán senki sem sérült meg komolyabban (az egyetlen sérülést az egyik megcsúszó pályabíró szenvedte el, egy kicsit felhasadt a tenyerén a bőr). A triálosok hősiesen dacoltak a vízzel és sárral, a közönség csodálta és tapssal jutalmazta a kitartásukat, amit a szakág legjobbjai egy kis rögtönzött bemutatóval háláltak meg az ebédszünetben, a színpad előtt.

Végül az eső alább hagyott, a sár is szikkadt kicsit, így a délutáni körök igen látványosra sikeredtek a kint maradt kis létszámú, de lelkes közönség örömére.

trial_ob_05

Hege kétszeres bajnok

A ronggyá ázott értékelő lapok összesítése után kialakult sorrendek a papírformának megfelelőek lettek, a szakág hazai sztárja, Hegedűs László két kategóriában (Elit 20 és 26 colos) is bajnok lett.

A világranglista jelenleg 7. helyén álló legjobb magyar elismerően nyilatkozott a borsodnádasdi pályaépítők munkájáról és arról biztosította a szervezőket, hogy a jövőben vissza fog térni ide edzeni és versenyezni. Ő is, ahogyan minden résztvevő azt sajnálta, hogy az eső ennyire elrontotta a versenynapot, száraz időjárás közepette sokkal látványosabb, izgalmasabb és minden tekintetben élvezhetőbb lett volna a rendezvény. Hegedűs László két hét múlva Belgiumban, a Világkupán mutatja meg újra elképesztő tudását, reméljük, minél előkelőbb helyezést elérve.

Az Elit 26-ban az egri Leskó József végzett a második helyen, a harmadik pedig a győri Végh András lett. Az 20 colos kategóriában Hegedűs László mellé Majoros János és Horgos Máté Balázs állhatott fel a Mátéhegyi Ökopark szikladobogójára.

A Junior 20-ban Rási Richárd nyert, míg a 26-ban Babucs Péteré lett a bajnoki cím. A Seniorok között Ördög Zoltán végzett az élen, míg a kadétok első helyét Szilágyi Levente érdemelte ki.

trial_ob_01

Borsodnádasd visszavár

Az időjárás most kifogott ugyan a trial szakág versenyzőivel és a szervezőként ebben a műfajban először debütáló borsodnádasdiakkal, a résztvevők a visszatérés gondolatával búcsúztak. A Mátéhegyi Ökopark sziklái és civil szervezői bizonyosan visszavárják a kerékpár akrobatákat!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo