fbpx

WorldTour szponzoráció: van remény!

A WorldTour csapatok szponzorációjával foglalkozó cikksorozatban az olvasót szembesítettük az idei versenyszezon kétes hírű támogatóval. Az első rész az állami szponzorokkal foglalkozott, amelyek kizárólag a feltörekvő, és nem éppen demokratikus berendezkedésű országaiból kerülnek ki. A második epizód nem kevesebb mint három szerencsejátékot üzemeltető szponzor szennyesét teregette ki, majd következtek az olajmágnások, az aranybányászok és a tőzsdecápák. Már minden remény veszni látszik a profi versenysport támogatásával kapcsolatban…

Szerintünk akad jó példa is a WorldTour cspatok idei támogatóira...

Szerintünk akad jó példa is a WorldTour csapatok idei támogatóira…

A helyzet “csak” súlyos, de nem reménytelen. A záró epizód végén egy-két követendő példáról is beszámolhatunk, olyan szponzorokról, akik évek óta jelen vannak a kerékpársportban, fogyasztási cikket, termékeket vagy bárki által elérhető szolgáltatásokat kínálnak, és az etikai magatartás terén sem találtunk jelentős kivetni valót. Mindazonáltal a mostani epizódot sem rögtön velük kezdjük, hanem néhány olyan csapattámogatóval, amely akár ideális szponzorok lehetne, de ezért vagy azért szánk íze mégis keserű marad.

A Vuelta A Espana összetett győztese

A Vuelta A Espana összetett győztese

Az első példánk a spanyol profi kerékpársport egyetlen WorldTour gárdája, a Movistar. Amíg a korábbi években egy időben a több ibériai bejegyzésű szponzor által támogatott gárda mérte össze erejét az országúti kerékpározás legmagasabb szintjén, 2017-re már csak egy maradt. Ebben kétségtelenül szerepet játszik az ország romló gazdasági helyezte, a magas munkanélküliség, és az ebből következő kereslethiány. A kerékpársport általában tükörképe a gazdaságnak, így alig meglepő, hogy 2016 sem tartozott a spanyol kerékpársport sikeres évei közé. A Movistar ebben a környezetben tart ki a WorldTour szponzoráció mellett, ami alapjában véve dicsérendő.

Potenciálisan a Movistar az egyik legerősebb WorldTour csapat...

Potenciálisan a Movistar az egyik legerősebb WorldTour csapat…

A WorldTour szponzorációnak köszönhetően immár az egész világon jól cseng a spanyol telekommunikációs cég neve, de ettől még szolgáltatásaik kizárólag az egyre szűkülő hazai és dél-amerikai piacon vehetők igénybe. Érdemes még megemlíteni, hogy a spanyol fogyasztóvédő szervezet felmérése szerint az elmúlt három évben a Movistar érdemelte ki az legrosszabb szolgáltató cég “citromdíját”. Ezt azok szenvedik meg, akik a Movistar kommunikációs (telefon, internet, stb.) szolgáltatásait igénybe veszik, és nem az reprezentatív kerékpársport-rajongó. Kívülről tehát minden szép…

A szponzoráció révén a Movistar név messze földön ismert - és pozitív értelemben!

A szponzoráció révén a Movistar név messze földön ismert – és pozitív értelemben!

Papíron a 2017-es szezon a csapat számára már jobbnak ígérkezik, mint a tavalyi. A keretet végignézve a Movistar a azon WorldTour-gárdák szűk elitjébe tartozik, amelyik az idei körversenyek bármelyikére nyerő sort képes összeállítani. Nairo Quintana számára a körverseny-gyűjteményből már csak a Tour de France hiányzik, és a szakaszok összeállítása alapján (ritka kevés kilométert kell teljesíteni majd az óra ellen) jó lehetősége lesz idén ezt is bezsebelni. Valverde még mindig képes hathatós segítséget nyújtani a kolumbiainak, szükség esetén akár át is veheti a “főnök” szerepet, emellett 3. lehetőség is kínálkozik Andrey Amador személyében.

A Sky sikerei és dinamikus fejlődése nem vitatható...

A Sky sikerei és dinamikus fejlődése nem vitatható…

A Tour-sikereket és a dinamikus fejlődést elnézve a Team Sky is lehetne pozitív példa a WorldTour csapattámogatásra. Mindazonáltal a SKY-tévéhálózatot, a Hollywood-i 20th Cenruy Fox filmstúdiót, illetve a legolvasottabb angol nyelvű napilapok és internetes újságok több százát(!) birtokló “Murdoch-empire” a sokak számára a Star Wars gonosz birodalmát juttatja eszébe. Elképesztő hatalom összpontosul az óriásvállalat kezében, tetszésük szerint manipulálhatják a közvéleményt, amivel sajnos számos esetben vissza is éltek. (Lásd lehallgatási botrányok, tévépiaci monopóliumra való törekvés, stb.) Kétségtelenül mesébe illő a Team Sky által az utóbbi években elért sikersorozat, de jó tudni, hogy mögötte a profi kerékpársport legnagyobb költségvetése áll – mintegy évi 30 millió font, azaz 40 millió euró! Így a brit csapat közel négyszer annyi pénzből gazdálkodhat, mint a WorldTour kevésbé jól kistafírungozott egységei…

Itt mindenre van pénz!

Itt mindenre van pénz!

A francia AG2R-La Mondiale 2000-ben vette át az egykori kétes hírű Casino profi csapatot. A francia biztosítótársaság ezzel az egyik legrégebbi “motoros” a profi kerékpársportban. A hosszú múlt itt nem jelent feltétlen előnyt, hisz egyben azt is jelenti, hogy az AG2R tevékenysége teljes egészében átíveli az EPO-korszakot. Így alig meglepő, hogy olyan nevek fordultak meg a Vincent Lavenu által irányított AG2R-ben, mint Alexander Vinokourov, Jaan Kirsipuu, Laurent Brochard, Jean-Patrick Nazon vagy Francisco Mancebo. Sajnos ők egytől egyig a dopping-botrányokban kompromittálódtak, továbbá Steve Houanard révén pozitív doppingteszt is fűződik a csapat nevéhez. Az EPO-korszak egyéb szponzoraihoz hasonlóan a francia biztosítócég is gyaníthatóan szemet hunyt az “eszközök” tekintetében. Emellett az AG2R a szakmai tevékenységével kapcsolatban is néhány kellemetlen botrányba keveredett, így a már taglalt spanyol Movistarhoz hasonlóan renoméjának javítására használja a kerékpársport-szponzorációt. Látszólag nem is akarnak kiszállni, mivel a vállalat vezetése 2020-ig írta alá a csapat támogatásáról szóló szerződést.

Romain Bardet Focus Izalco Max kerékpárja

Romain Bardet Focus Izalco Max kerékpárja…

A Trek-Segafredo esetében ismét a múlt homályosítja el a csapat csapat megítélését. A Lance Armstrongot támogató amerikai kerékpárgyártó aktív szerepet vállalt a “lufi” fejfújásában, majd annak levegőben tartásában. Oly annyira, hogy a cég maga is beszállt a kritikusok elleni harcba, súlyos pert zúdítva Armstrongot teljesítményét és viselkedését kifogásoló háromszoros Tour-győztes Greg LeMond nyakába. Armstrong és a Trek együtt vívta a harcot a kritikusokkal szemben, és még az is előfordult, hogy kerékpár-kereskedések a szerint kaptak kedvezményeket, hogy milyen aktívan népszerűsítik Armstrong hírnevét. Emellett egyszerűen kizárták a forgalmazásból azokat, akik nyilvánosan kérdőjeleket tette fel. És azt se felejtsük el, hogy a nizzai kertészből lett drogfutár – akit a világ csak “motoman” néven ismer – a mai napig a legnagyobb és legsikeresebb Trek-kereskedést vezeti Franciaországban. Szolgálataiért nem Armstrong vagy csapata fizetett, hanem a kerékpárszponzor!

Régi és új egyszerre...

Régi és új egyszerre…

Ezzel szemben a csapathoz 2016-ban csatlakozott olasz kávéforgalmazó esetében sem a termékek, sem az üzleti etika terén nem találtunk kivetni valót. Szerintünk több ilyen támogató kellene a profi kerékpársportba! Tehát a Trek-Segafredo esetében komoly dilemma előtt állunk: szimpatikus az új szponzor csatlakozása, viszont ez egy olyan csapat, amelyben a múlt és a jelen egyszerre él. Alberto Contador és Ivan Basso révén kompromittált versenyzők is szerepelnek az idei szezonban, emellett olyan sikeres és tehetséges fiatalok is, mint John Degenkolb, Koen de Kort vagy Jarlinson Pantano.

Új szponzor a Tag-Heuer, talán ez mutatja majd a helyes irány!

Új szponzor a Tag-Heuer, talán ez mutatja majd a helyes irány!

A BMC Racing Team esetében az egyetlen gond, hogy a svájci milliárdos, Andy Riis egykori csapatát Phonak-nak hívták, amely számos doppingbotrányban érintett. Amúgy derék dolog ennyi éven keresztül támogatni a profi kerékpársportot, eképpen építve fel a BMC kerékpárpármárkát az alapoktól. Emellett a csapat társtulajdonosa az a Jim Ochowicz, aki anno a 7-Eleven Cycling Team amerikai csapatot létrehozta, Lance Armstrong karrierjét felépítette és irányította. Több éven át a csapatban versenyzett George Hincapie, illetve a 2008-as világbajnok Alessandro Ballan, aki a Puerto- és az ú.n. “ózonbotrányban” volt érintett.

Ígéretes új kezdeményezés a mai legnagyobb sztárversenyzővel...

Ígéretes új kezdeményezés a mai legnagyobb sztárversenyzővel…

A német Bora–Hansgrohe “szponzorpáros” már egyértelműen a sport megújulását képviseli. A minőségi konyhai gép-, illetve szanitergyártó egyaránt a fogyasztókra épít, azaz a támogatásból kézzel fogható haszna lehet. És főleg úgy, hogy 2017-re leigazolták a ma legnépszerűbb profi országúti kerékpárost, Peter Sagant! A csapat újonc a WorldTour-ban, eddig “sztárjátékosok” nélkül Pro Continental szinten üzemelt. Most fordul a kocka, érkezik Sagan, a kerékpár-szállítóként pedig a Specialized is, akik Sagan több mint 5 millió eurós csúcsgázsijának jelentős részét állja. Furán hangzik, de egy “nagy” csapatnál nehezebb lett volna kigazdálkodni Sagan fizetését, hiszen a fél csapattól meg kellett volna válni a szlovák miatt. másrészt nem lett volna olyan egyszerű lecserélni a bringaszponzort a “Specire”…

A Specialized is beszállt a projekt finanszírozásába!

A Specialized is beszállt a projekt finanszírozásába!

A német háztartási szerelvényeket gyártó Hansgrohe is erősíti az anyagi hátteret, emellett továbbra is lehetőséget biztosítanak a tehetséges fiatal német bringásoknak, immár a sport legmagasabb szintjén. A Bora–Hansgrohe-ban rendkívül erős a “keleti blokk”: Sagan öccse a szlovák bajnoki mezben hajt az idei WorldTour versenyeken, valamint még két honfitár – Erik Baska és Michal Kolar – is átigazolhatott “Borába”. A lengyeleket Rafal Majka, Maciej Bodnar és Pawel Poljanski képviseli, a cseh Leopold König pedig a Sky-ból érkezik.

Tom Dumoulin végre fő szerephez juthat!

Tom Dumoulin végre fő szerephez juthat!

A Skil majd az Argos társszponzorral Shimano tesztcsapataként több éven át működő gárda alapjaira épít az ugyancsak idén bemutatkozó Team Sunweb. Ők fedezték fel anno Marcel Kittel-t és John Degenkolb-t, de az új egységhez már egyikük sem csatlakozik. Viszont a Giant marad a kerékpár-beszállító, és továbbra is itt tesztelik a legújabb japán fejlesztéseket. A Giant és a Liv – merthogy a csapat női WorldTour-gárdát is üzemeltet – névben nem jelenik meg, kizárólag a holland turisztikai vállalat szerepel majd a mezeken. Reméljük, hogy a Team Sunweb képes lesz gyökeret vetni a WorldTour-ban, mivel pontosan ilyen kezdeményezésekre lenne szükség a profi kerékpársport megújulásához.

Női WorldTour csapatot is támogat a Sunweb...

Női WorldTour csapatot is támogat a Sunweb…

csapatokszponzorok_4_2017_1Végezetül nézzük a támogató háttér szempontjából számunkra legszimpatikusabb idei WorldTour csapatot, a Quick-Step Floors-t! Miért éppen a szakmai körökben rendkívüli tiszteletnek örvendő szakvezető, Patrick Lefévère csapata a követendő példa? Szerintünk majdnem minden rendben van velük kapcsolatban: habár a Quick-Step 2003 óta a csapat támogatója, sikerült elkerülniük a kétes versenyzők alkalmazását. Ez részben Lefévère hozzáállásának is tudható be, de annak is, hogy a nagy körversenyek helyett az egynapos megmérettetésékre összpontosítanak, ahol a dopping által biztosított előnyök kevésbé érezhetők.

Aki esetleg nem tudná, a flamand illetőségű Quick-Step padlóburkolatokat kínál, termékei mintegy 40 országban elérhetők, beleértve hazánkat is. A szponzor tehát igazi világmárka, több, mind 1 milliárd potenciális vásárlóval. Innovatív cégről van szó, hisz a Quick-Step fejlesztette ki a modern szalagparkettát, amely forradalmasította a lakások és irodák padlózatát. Emellett a csapathoz idén szponzorként csatlakozott az Európa majd minden országában megtalálható, dinamikusan fejlődő és közkedvelt szupermarketláncolat, a családi tulajdonú Lidl. Tehát ismét egy olyan szponzor, amelynek szolgáltatásai és termékei széles körben elérhetők, így mindenki profitálhat a kerékpársport támogatásából. A Lidl immár kerékpárok és bicajos kiegészítők és ruházat forgalmazásával is foglalkozik, egyértelmű elkötelezettje a kerékpározás népszerűsítésének.

15385358_1346920338693687_4190620965805243698_oAdott tehát a helyzet, amikor a kerékpárrajongó kedvenc csapatot választ. Lehet dönteni a versenyzők szimpátiája alapján, de más szempontok is felmerülhetnek. Ha a csapatot részesítjük előnybe a sztárokkal szemben, akkor nagyobb súllyal esik a latba a szponzor tevékenysége, illetve annak etikai magatartása. Kérdés tehát, hogy tudunk-e azonosulni antidemokratikus berendezkedésű államokkal, despota uralkodókkal, szerencsejáték-üzemeltetőkkel, bányacéggel, tőzsdejátékossal, olajbáróval vagy éppen a világmédia felét uraló vállalatbirodalommal? Ha nem, akkor alig néhány támogatandó név marad a WorldTour 18 idei csapatából…

Immár kerékpárfelszerelés is kapható a Lidl-ben!

Immár kerékpárfelszerelés is kapható a Lidl-ben!

Ha esetleg akad közöttük olyan, amelynek terméke vagy szolgáltatása majd’ minden utcasarkon elérhető, magyarokat is foglalkoztat, talán közelebb érezhetjük szívünkhöz. Ha pedig ott állunk a barkácsáruházban, hogy kiválasszuk otthonunk padlóburkolatát, amelyen nap mint nap járunk, a kerékpárrajongójaként valószínűbb, hogy a sportot támogató mellett tesszük le voksunk. Ha pedig az egymás mellett álló három szupermarket valamelyikébe térnénk be, feltehetőleg eszünkbe jut, hogy az ott elköltött pénzünk részben nemes célokra fordítódik!

Közel áll hozzánk...

Közel áll hozzánk…

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.