Továbbra is az Európában legszélesebb vásárlói réteget célozzák az olaszok a GTR szériával, de már kijelenthetjük, hogy elkülönül a széria teteje a legkedvezőbb árú modellektől. Ráadásul a GTR széria kiszélesítésével megszűnik pár korábbi modell, például az Izoard XP vagy a Zero.9. A GTR SL tulajdonképpen utóbbi modellt váltja, de nem csak emiatt mondhatjuk ki, hogy a tesztelt kerékpár teljesen más, tulajdonképpen más kategóriát képvisel a minőségi komfort országúti kerékpárokhoz képest. Inkább egy „komfortosítható” versenygépnek nevezném.
A Wilier GTR SL egy olyan bringás választása lehet, akinek a marketing-szlogenektől függetlenül kialakult egy rálátása a kerékpárpiacra és el tudja dönteni, mi kell neki. Mondjuk sokszor nehéz a döntés, magam is kétkedek sokszor, hogy olyan kerékpár kéne inkább, amivel a lehető leghatékonyabb vagyok versenyen, vagy legyen egy kicsit komfortosabb. De hát pont arra való egy teszt, hogy meggyőzzön. Ép ésszel nem nehéz a választás, hiszen ha belegondolok, hogy idén az országúti ob volt az egyetlen verseny, amin részt vettem, min is kell gondolkozni?
Nagyon divatos – különösen a németeknél – az „elbaltázottan” magas homlokcső azoknál a bizonyos komfort országútiknál. Ok, aláírom, hogy nyilván van, akinek nem fér el máshogy a pocak, csak teljesen felegyenesedett testtartásban, nincs ezzel baj. De ettől még 200 métert sem tudok menni jó érzéssel egy ilyen bringán. Az olaszok sokkal finomabban oldották meg ezt a kérdést. Sőt, azt mondanám, kategóriát teremtettek, a GTR SL-lel tulajdonképpen kicsit komfortosítottak egy csúcs országúti bringát, s lehet, hogy nekem, 40 felé közeledő hobbisportolóként pont ilyenre van szükségem.
Nyoma sincs túl magas homlokcsőnek, sőt vannak túlbuzgó komfortorientált gyártók, akiknek az általános célú csúcs országútijuk is magasabb építésű adott méretben (és nem is futottak még márkákra gondolok csak, említhetnék egy BMC-t vagy Cervelo-t is). A Wilier GTR SL-ben hagytak helyet 28-as külsőknek, 27,2-es nyeregcsövet alkalmaznak. A geometriát nem kritériumversenyzésre tervezték, de még bőven elég agilis és fordulékony ahhoz, hogy bármilyen megmérettetésen elindulhassunk vele, ugyanakkor stabil, nem idegeskedik a kanyarokban.
Számomra az L-es (sloping) méret kreatívan alakítható, ha például hézagolók nélkül szerelem fel a 110-es stucnit, akkor egy sportos, versenyzésre is alkalmas pozíciót ad ki, amit ha alkalmazkodik a testem mondjuk egy versenyekben sűrű időszakban a terheléshez, akár 120-as stucnival is tuningolhatnék. Ha viszont éppen turistás hónapjaimat élem, egy vagy két cm hézagolóval egy valóban komfort bringát kapok a saját igényeim szerint. Fontos kiemelni, hogy a Wiliernél minden vázméret külön lett megtervezve és erre nem is cáfol rá használat közben.