fbpx

Wiggins a Giro-Tour dupláról és tavaszi versenynaptáráról

A Tour de France címvédője, Bradley Wiggins a Giro d’Italia végéig közölte tervezett 2013-as versenynaptárát, valamint megerősítette, hogy részt kíván venni a Tour de France-on is, amellett, hogy elsődleges célja az olasz körverseny lesz a következő szezonban.

A jelenleg első számú brit sportoló – aki a minap második helyen végzett a hírügynökségek Európa Legjobb Sportolója szavazásán a német Formula 1-es pilóta, Sebastian Vettel mögött – Mallorcán kezdi az évet januárban edzőtáborral, és február 13-án láthatjuk a mezőnyben először az Algarvei Körversenyen. Újabb edzőtábor a Kanári-Szigeteken, majd márciusban Tirreno-Adriatico és Katalán Kör. A május 4-én kezdődő Giro előtt vagy a Giro del Trentino, vagy a Romandiai Körverseny lesz az utolsó felkészülési viadal. Az olasz körverseny után 34 nap lesz regenerálódni a Tour de France előtt.

Adódik persze a kérdés, hogy az idén sokkal kevesebb időfutam-kilométert és több nehéz emelkedőt tartalmazó Tour de France-on a hegyeken talán erősebb Chris Froome vagy Wiggins lesz-e a Sky első számú embere…

„Ha a Touron ő lesz a legjobb formában, őt fogjuk támogatni. Az elmúlt négy évben végig a Tour de France-győzelemre fókuszáltam. Szerencsére idén összejött, el kellett dönteni, mi legyen a következő lépés. A Giro d’Italia megnyerése ugyanolyan fontos nekem szakmailag, mint a Tour, de szeretném megpróbálni a címvédést is a Touron. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy két olyan ember is van a csapatban, aki képes lehet megnyerni a Tour de France-t. Az hogy ketten is hasonlóan erősek vagyunk, mint Contador vagy Andy Schleck, a mi malmunkra hajtja a vizet.

Bármelyikünk lehet majd az első számú ember, de onnantól kezdve, hogy eldöntöttünk, kit támogat a csapat, akkor mindenki beáll majd mögé, egy profinak ez a kötelessége. Láthattuk idén, hogy Chris is ezt tette értem, és jövőre ugyanezt én is meg fogom tenni, ha meg kell tennem a csapatért. Pár éve, amikor bukás miatt fel kellett adnom a versenyt, a csapat nem tudott mit csinálni, mert minden rám volt kihegyezve. Idén ha elestem volna, akkor is volt B-tervünk Chris Froome személyében. Mindig sokat segít, és erősebbek vagyunk, ha többen vagyunk a csapatból esélyesek, ez egy irigylésre méltó probléma. Lehet, hogy van negatív oldala is, ha két győzelemre esélyes líderrel állunk ki, de az eltörpül az előnyéhez képest.” – nyilatkozta Wiggins pár napja egy interjúban a Guardiannak.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.