fbpx

Vinokurov 100 000 euróért vette Liege-győzelmét?

A profi kerékpározásban eddig szokatlan bulvár-sztori formálódik a kazah Alexander Vinokurov körül, a svájci L’Illustre lap szerint Vino 100 000 euróért megvásárolta tavalyi Liege-győzelmét az orosz Alexander Kolovnyevtől, aki mellesleg az idei Touron szolgáltatott pozitív minta miatt éppen doppingeljárás alatt áll.

Az Asztana csapata és Vinokurov már a hét elején kiadott egy közleményt, miszerint ismeretlen tettesek feltörték a kazah bringás magánlevelezését, s ha ezzel bármilyen módon visszaélnek majd, az komoly jogi válaszlépéseket von majd maga után. Nos, a sztori megszületett…

Vino a Liege-trófeával (Fotó: astanafans.com)

A svájci lap pénz átutalására, és baráti segítségre vonatkozó részletekkel állt elő a levelezésből (időben Vino 2010-es Liege-Bastogne-Liege győzelme után), amivel kapcsolatban Kolovnyev részéről elhangzik többek között, hogy fél, nehogy kiderüljön, mi történt, valamint az is, hogy sokkal jobb, hogy Vino nyert, mintha a belgák közül vitte volna el valaki a trófeát. Vinokurov a levelezésben megnyugtatja az oroszt, hogy minden rendben lesz, nem kell aggódnia.

A közölt – meglehetősen zavaros – részletek alapján – ahogy a profi pályafutásától jövőre búcsúzó 38 éves kazah bringás is utal erre legfrissebb közleményében – tulajdonképpen egy baráti kölcsön átutalásáról is lehetne szó, de természetesen ennél szaftosabb történetet sikerült összehozni az újságíróknak.

A szóban forgó verseny végjátéka:

A tavaly áprilisi versenyen Vino és Kolovnyev együtt szöktek meg a végjátékban, és kitűnő összhangban együtt dolgozva haladtak a célig. A csatolt videón megtekinthetőek a verseny utolsó kilométerei. Utólag nézve könnyű belemagyarázni bármit, innen most nem is foglalnánk állást semmilyen szinten.

A svájci lap utal rá, hogy a két szovjet-orosz feltűnően sokat beszéltek egymással az elmenésben (ez már a videón nem látszik), valamint ha megnézzük a végét, Kolovnyev egyszerűen leszakad a cél előtti emelkedőn, nem sprinten dől el a verseny. Persze ez is csak okoskodás. Az ügynek hosszú folytatása várható a téli uborkaszezonban a nemzetközi szaksajtóban…

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo