fbpx

Véget ért a Tour de Bretagne, sajnos Kusztor nélkül

Május elsején véget ért a hétnapos franciaországi Europe Tour verseny, a Tour de Bretagne, sajnos az utolsó szakaszon a címvédő Kusztor Péter betegség miatt már nem állt rajthoz. A versenyt végül a dél-afrikai Reinardt Janse van Rensburg nyerte.

A svájci Atlas Personal magyar versenyzője az UCI 2.2 kategóriás viadal 5. szakasza után még a 25. helyen állt, azonban az egész hetes hideg, esős idő megtette hatását, a 6. etapon már csak becsületből állt rajthoz, az utolsó napon pedig már nem indult.

Blogján, a kusztorpeter.com-on így ír Kuszti az idő előtti befejezésről:

„Sajnos már az elmúlt két napban sem voltam teljesen egészséges, de a múlt éjszaka alig tudtam aludni. Ma reggel úgy gondoltam, hogy rajthoz sem állok, mert nem voltam a legjobb állapotban. De a csapatvezetőm azt mondta, hogy induljak el és meglátjuk, hogyan megy. Amúgy nem én vagyok az egyetlen a csapatból, és a mezőnyből sem; Florian – a társam- már tegnap kénytelen volt kiállni. Több versenyzőt is hallottam hozzám hasonlóan köhögni, valaki ma már rajthoz sem állt.

Na, de nézzük, hogy mi is történt a 6. szakaszon. Az időjárás ott folytatta, ahol tegnap abbahagyta, de ma egy picivel melegebb volt és az eső sem esett végig, a szél természetesen hatalmas maradt. Pár kilométerre a rajttól kialakult egy kisebb elmenés, a vezető csapata pedig forgott a mezőny élén. Részemről nagyon nem éreztem jól magamat, így nagyjából 10 kilométer környékén – természetesen az út szélén a porban, ahogyan azt az elmúlt öt napban megszoktam – úgy gondoltam, hogy nekem mára ennyi elég is lesz. Már a megállásomat terveztem, amikor egy picit megnyugodott a boly, és sikerült összeszednem magamat. Ez az érzés jó néhány alkalommal elkapott a szakasz alatt, de valahogyan mindig erőt gyűjtöttem és előre mentem.

A verseny második felében kezdtem magamat egész jól érezni, erősnek. Az eső közben elállt és egész kellemes hőmérséklet alakult ki. A cél városába érkezve három kör megtétele várt ránk, egy 1000 méter hosszú meredekkel. Az első felmenetelnél minden jóérzésem elillant, és egyszer csak megállt a lábam. Innentől a saját tempómban befejeztem a maradék távot, nem túl gyorsan. Jó érzés volt, hogy még így is nagyon sokan bíztattak az út mellől. Úgyhogy az én versenyem ezzel véget is ért, holnap már nem állok rajthoz.

Sajnálom, hogy az idei megmérettetés így alakult, nagy tervekkel érkeztem és szuper erőben is voltam. De hát nem tudhatjuk előre, hogy mit hoz a jövő. Most rossz időt, mindennapos esőt és szerintem ennek köszönhetően egy kis betegséget hozott. De nem dőlt össze a világ, megy minden tovább, az edzések, versenyek, és jön a következő cél. Most az elsődleges az, hogy 100%-osan meggyógyuljak, és a soron következő viadalra top formában legyek.

Köszönöm szépen mindenkinek az egész heti bíztatást, drukkolást; jó érzés, hogy sokan követik figyelemmel a velem történt eseményeket!

Az összetett végeredmény:
1. JANSE VAN RENSBURG Reinardt RSA MTN 26:54:38.
2. BERTHOU Eric FRA BSC
3. OLIVIER Daan * NED RB3 22 mp. hátrány
4. BREEN Vegard * NOR TJM 31 mp. hátrány
5. FUMEAUX Jonathan SUI ARH 35 mp. hátrány
6. VAN DER LIJKE Nicky * NED RB3 40 mp. hátrány

Az 5. szakasz összefoglalója

A 4. szakasz összefoglalója

A 3. szakasz összefoglalója

A 2. szakasz összefoglalója

Az 1. szakasz összefoglalója

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo