fbpx

Véget ért a befordított fékváltókarok kora!

Mint ismeretes az idei évtől az UCI betiltotta az országúti kerékpárokon a versenyzők között futótűzként terjedő befordított pozíciójú fékváltókarokat, és nem csak szabályt hoztak rá, hanem az év elején már ellenőrzik is őket a versenyeken. A cikkben található videón megnézhetjük, hogy pontosan hogyan történik az ellenőrzés.

Kezdjük az elején!

Teljesen normális, hogy a versenyzők szeretik feszegetni a határokat, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség pedig többnyire mindent megtesz a versenyzők biztonsága érdekében és még azért, hogy egy bizonyos mederben maradjon a kerékpársport. Ezért pár évvel ezelőtt a UCI betiltott két hatékony bár veszélyes pozíciót az országúti kerékpárversenyzésben, az egyik az volt, hogy tilos leülni a vázra lejtőzés közben (én a mai napig így megyek edzéseken teljes biztonságban – szerző), a másik pedig az, hogy tilos mezőnyversenyen az alkarral letámaszkodni a kormányra.

Mindkét pozíciót a jobb légellenállás miatt használták a versenyzők, de míg az előzőt tudomásul vették a versenyzők addig az utóbbinál, azaz nem lehet lekönyökölni a kormányra, trükközni kezdtek. A fékváltókarok befordításával szintén meg tudtak támaszkodni szabályos módon a kormányon és még keskenyebb kormányokat is kezdtek használni, mellyel tényleg igazán aero pozíciót tudtak felvenni a kerékpáron. Viszont a befordított fékváltókarokról a fékezés nem feltétlenül kellően hatékony és a keskeny fogás miatt a kerékpár irányítása sem a legbiztonságosabb.

Ennek ellenére a versenyzők az aerodinamikai előny miatt egyre többen használták ezt a beállítást, melynek végére 2023 év végén tett pont az UCI azzal, hogy betiltotta a fékváltókarok túlzott mértékű beforgását, pontosabban a kormány ívéhez képest maximum 10 fokkal lehet beforgatni a kormányt. Persze a gravel kormányok további trükközésre adnak lehetőséget, mert azok jobban nyílnak kifelé, de ezért (és a biztonság miatt) 350 mm szélességben határozták meg a kormányok minimális szélességét.

Végül a videó, hogy hogyan ellenőrzik az UCI versenybírók a szabály betartását:

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo