fbpx

Vas Blanka 3. a Cyclo-Cross Világkupa iowai futamán

Vas Blanka pályafutása eddigi legjobb eredményét érte el Cyclo-Cross Világkupán, az iowa-i futamon az abszolút harmadik, U23 első helyezést szerezte meg.

8 nap alatt 3 Cyclo-Cross Világkupa futamot rendeztek az Egyesült Államokban, melyekre idén az európai versenyzők is ellátogattak, ezzel életet lehelve a nem mindig izgalmas amerikai versenyekbe. Az első futamon szárazság, a másodikon eső és sár, a harmadikon ismét száraz pálya várt a kerékpárosokra. Nekünk is volt izgulni valónk hiszen Vas Blanka is rajthoz állt mindhárom futamon. Az első két futamot abszolút 6. hellyel zárta és az U23-as kategória első helyéről várhatta a harmadik futamot.

Az iowai futamon Marianne Vos állt gyorsan az élre, akire lassan Puck Pieters zárkózott fel, ekkor Vas Blanka a világbajnok Lucinda Brand társaságában tizenpár másodpercre követte az élen haladókat. Pieters kissé besokallt és nem bírta a tempót a szakág legendájával, miközben Denise Betsema próbált felzárkózni a 2 hete még a női Paris-Roubaix-n induló versenyzőre. Blanka is dolgozott a hátrány lefaragásán, így végül a verseny felére utolérte Vost. Ezután a magyar versenyző állt az élre, aki egy ideig legelöl láthattunk kerékpározni, de Vos ledolgozta a hátrányát Blankával szemben és egy rövid időre ők alkották a versenyt vezető duót. Viszont érkezett hátulról Betsema, mellyel trióvá nőtt az élen állók csoportja. A vezető hármas előnye ekkor 20 mp körül volt, mellyel látszott, hogy közülük fog kikerülni a verseny győztese. A 8 körös verseny 6. körének második felében sajnos egy emelkedőn kicsúszott Blanka, amivel hátrányba került a többiekhez képest. Keményen próbálkozott visszazárkózni a piros-fehér-zöld sisakban versenyző magyar lány, de nem sikerült felérnie a duóra. Az utolsó körben Vos robbantott és leszakította Betsemát, ezután már nem hibázott a Jumbo-Visma kerékpárosa, és végül megnyerte a Világkupa 3. futamát. Betsema megtartotta a második helyét, míg Vas Blankának is volt ideje pacsizni a célban a nézőkkel annyi előnye maradt a világbajnoki mezt viselő Lucinda Branddal szemben. Ezzel Blanka megszerezte élete első Cyclo-Cross Világkupa futam abszolút dobogós helyét.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo