Kevesen lehetnek a világon, akik hazájuk legnagyobb kerékpáros körversenyén és a legfontosabb sajtófotó pályázatán is dobogón végeztek. Vanik Zoltán ezek közé tartozik.
Zoli versenyzőként a bükki szakaszon
A 40 éves fotóriporter második helyen végzett az aktuális magyar sajtófotó pályázat sport sorozat kategóriájában, az eredményhirdetésre tegnap került sor. Képei megtekinthetőek lesznek majd a márciusban nyíló Sajtófotó kiállításon, mely később bejárja az ország nagyobb városait is. További érdekesség, hogy a díjazott sorozat a Tour de Hongrie-ról készült, arról a versenyről, amit 2002-ben emlékezetes módon sikerült megnyernie Zolinak. Egy igazán hektikus, özönvízszerű esővel nehezített királyetapon, mely a Bükkön át vezetett a miskolci célig. Zoli a hegytető előtt és a lejtmenetben harcolt ki előnyt, amit fel is jegyeztek a zsűri döntése alapján félbeszakított szakasz végén. (Idén ismét hasonló helyszínen rendezik a királyetapot!) A továbbiakban ezt az előnyt védte a Postás SE versenyzője és segítői Budapestig. 15 évvel később most ismét a Tour de Hongrie-val kapcsolatos fotóriporteri pályafutása egyik legfontosabb sikere.
Takács Tamás: Melyik eredményedre vagy büszkébb?
Vanik Zoltán: Hahaha… Nehéz kérdés, a kerékpáros sikert tartom nagyobbnak, az azért egy első hely. De nem ilyen egyszerű eldönteni, mert a fotózásban több munkám van már. 10 éve minden évben én fotóztam a legnagyobb kerékpárversenyeket, valamikor Tour de Hongrie-nak nevezték, volt, hogy Central European Tour-nak.
Kép a díjnyertes TDH-sorozatból
TT: Ha jól tudom, majdnem megtört ez a 10 éves folyamat és nem sokon múlott, hogy ezek a 2016-os képek nem készültek el. 2015-ben kijelenthetjük, hogy eddig soha nem látott színt vittél a magyar kerékpársport hazai kommunikációjába, minden szakágban te fotóztad a legfontosabb eseményeket, mindezt mondhatni a sportág iránti elhivatottságból. 2016-ban mégis sokkal kevesebb kerékpáros képet, galériát láthattunk tőled. Mi volt ennek az oka?
VZ: A 2015-ös szezonra a kerékpáros szövetségben úgy döntöttek nagyobb figyelmet fordítanak a kommunikációra, az ehhez szükséges fényképek elkészítéséhez pedig rám esett a választásuk. Nagyon örültem a felkérésnek, régi álmom válhatott valóra ezzel. A 2016-os év fotós munkáira ezután kiírtak egy pályázatot, a beadott anyagok után pedig a szakmai bizottság úgy döntött, hogy ne én legyek a fotós. Végül mégis megegyeztek abban, hogy az országutat én fotózhassam, talán azért, mert ott mégiscsak a biztonság az elsőbbrendű, és ebben a versenyzői múltam miatt tényleg nekem van a legnagyobb tapasztalatom. De igazából máig nem értem mi volt a döntés hátterében. A terep szakágak világa ugyan olyan kedves nekem és remek képanyagok elkészítésére nyújt lehetőséget. Természetesen nem bánkódom ezen, a jövőben bármikor folytatnám az ott elkezdett munkát.
Terepen is otthonosan
TT: Közös ismerősünk, aki külföldön él és távolról kíséri figyelemmel a kerékpársportunkat, amikor a cyclocross ob-t hosszú kihagyás után te fotóztad, ezt írta nekem: Vanik képei annyival jobbak, mint a sok amatőr majomé, hogy félelmetes…
VZ: Nyilván én nem szeretnék személyeskedéssel foglalkozni, se megbántani senkit. Más a munka és más az, ha kilátogatnak és feltesznek őrült mennyiségű képet egy galériába. Sokan nehezen tudják megítélni, hogy miről szól a versenyeken való fotóriporteri munka. Tegyünk különbséget fotózás és fotózás között. Az én munkám ahhoz a réteghez szól, akikkel meg kívánjuk szerettetni a kerékpársportot. Az eseményről szólnak a képek, mi történt, milyen volt a hangulat és mennyire jó dolog a kerékpárverseny. Annak természetesen nagyon örülök, hogy a versenyzőknek is tetszik a képanyag, annak ellenére, hogy éppen nem találnak saját magukról képet.
Egy külföldön élő illetőnek, aki szeretne képet kapni a versenyről, ne kelljen 600 képet végignézni, hanem legyen 20-40 kép, ami fogyasztható formában bemutatja az adott eseményt. Ha egy lehetséges szponzor megnézi a képeket, az a cél, hogy azt lássa, ez egy jó hangulatú közeg, amibe érdemes pénzt fektetni. Akik pedig szerelemből kijárnak a versenyekre fotózni és több száz képet osztanak meg egy-egy eseményről, azok inkább az indulóknak szeretnének kedvezni, esetleg abban reménykedve, hogy valaki képet vásárol tölük. De utóbbit nem szabad összekeverni a fotóriporteri munkával.
Triatlonversenyen
TT: Mennyire nehéz bemutatni a kerékpárversenyeket, van összehasonlítási alapod? Ha jól tudom, triatlont is fotózol?
VZ: Nehéz összehasonlítani a két sportágat, triatlonban érdemes sokkal tudatosabban tervezni, mert kiszámíthatóbbak a történések, de pont ezért ritkábbak is a különleges pillanatok. Triatlonversenyt nem lehet egyedül lefotózni, nem lehet az ember egyszerre több helyen. Izgalmas feladat lesz idén – ami kerékpárversenyen is érdekes lenne – hogy a Keszthely triatlonnál a többi fotós mozgását is én fogom irányítani, illetve külön képszerkesztőt is szeretnénk bevonni a folyamatba, ami előrelépés és szakmai kihívás is nekem. Nagyon tetszik, hogy ott ilyen igényességgel kezelik a megjelenéseket és gyakorlatilag már most elkezdünk dolgozni ezen.
TT: Térjünk vissza a bringára, hogyan néz ki konkrétan például a Tour de Hongrie fotózása?
VZ: Sajnos a verseny előtti tervezésre eddig nem volt lehetőség, mert túl későn derült ki egyértelműen, hogy én fogom fotózni az eseményt. Pedig jó lenne, ha az idei verseny előtt már arra is lenne alkalom, hogy végigjárjuk az útvonalat jóval korábban. A tervezésben eddig a korábbi tájismereteimre, illetve azok elmondására hagyatkoztam akik már jártak a pályán, illetve megérzésből improvizáltam.
A napi rutin a versenyzőkkel, résztvevőkkel, szervezőkkel és egyéb dolgozókkal hasonlóan indul: Reggeli, felszerelés felkészítése az aznapi munkára, A rajt előtt, délelőtt átgondolom a szakaszt, mit lehet kihozni az adott napból. Mivel drónt is használok a szakasz alatt, a rajtnál és a célnál alaposan át kell gondolni mindent, egyeztetni kell az élő közvetítésen dolgozó kollégákkal is. (ők is használnak drónt)
Maga az etap végig nagyfokú koncentráció, hol földről, hol motorról fényképezve a mezőnyt. Utóbbi esetben a zsűri szeretné hogy minél messzebb legyünk, én meg biztonságos módon minél közelebb, ez örökös harc, de ezzel mindkét félnek tisztában kell lennie, nem megsértve egymást. A másik lehetőség előre motorozva fix helyeket kiszemelni és előre elgondolt kompozíciókat megvalósítani. A jövőben ezt annyival szeretném kiegészíteni, hogy mivel mindig két vázzal dolgozom, az egyiket távirányítással fogom vezérelni. Leteszem és bekomponálom távolabb, a telefonomról vezérlem azt a kamerát, így ugyanazon a helyszínen teljesen eltérő képeket tudok készíteni.
A célhoz közeledve fel kell mérnem, hogyan a legideálisabb lefotózni a verseny végkimenetelét eldöntő pillanatokat, illetve a befutót. Ezt a legnehezebb megvalósítani, itt fontos, hogy a motorvezető is maximálisan a feladatra koncentráljon.
TT: Külföldön azt látom, a célfotóra mindig van ember, akivel biztosra mennek. Neked ez mindig sikerül egyedül?
VZ: Eddig gyakorlatilag az összes célfotóm értékelhető volt, egy kivétellel. 2016. Siófok: Miután megérkeztünk a motorral és elhelyezkedtem a legideálisabb pozícióban, egy perce vártam a mezőnyre a tomboló tömegben. Amikor felbukkantak, komponáltam, exponáláshoz készültem, de a legrosszabb pillanatban egy szurkoló a kordonhoz szaladva egészen pontosan az optikám elé lógatta az óriás kezet. A mezőny néhány pillanat alatt teszi meg ezt a távolságot, az illető teljesen tönkretette a befutó sorozatomat, mindössze egyetlen úgy ahogy használható képet sikerült csak csinálni. De egy ilyen malőr után sincs idő bosszankodásra, mert a gyorshírekhez várják a képeket, irány a számítógép, képek letöltése, átnézése és kiválasztani 2-3 képet, amit elküldök a megfelelő helyekre, Ezután az eredményhirdetésig válogatom a képeket, majd a díjkiosztó lefotózása után még bő 2-3 óra munka vár rám, míg az aznap készült 500-1000 képből kiválasztom legjobb 60-80 képet és készre utómunkázom, majd a sajtó rendelkezésére bocsátom. Általában az utolsók közt jut időm vacsorázni menni.
TT: Mindez profi munkának hangzik, de sajnos ismerjük itthon a kerékpársport helyzetét, mennyi jut a minőségi kommunikációra, és még ha minden versenyt te fotóznál, abból se telne ki a gépvázad… milyen munkákat végzel emellett? Úgy is kérdezhetném, hogy miből élsz?
VZ: A sport mellett a másik nagy szerelmem az esküvőfotózás, egyre nagyobb hangsúlyt szeretnék erre fektetni. Fotózom egyéb sportrendezvényeket, sok céges rendezvényt, az építőiparban is tevékenykedek fotósként, valamint foglalkozom enteriőrfotózással is, drónnal pedig különféle légi fotó és vidó munkákat vállalok. Úgy érzem, mindenben tudok fejlődni és találni kihívásokat is, sok örömet okoz a munkám.
Benkó Barbara fotózása
TT: Ha már szóba került a fejlődés, ha megnézed a régebbi képeidet, mekkora különbséget látsz 10 év távlatában?
VZ: A kerékpáros képeimen nem szörnyülködöm el. A sportfotós pályafutásomat végigkisérte a digitális technika fejlődése. A kezdeti évek után nem sokkal már mindig az adott kor legmagasabb színvonalú technikáival sikerült dolgoznom, emellett természetesen igyekeztem, hogy látásmódom és az ötleteim is fejlődjenek. Én egyértelműen látom a fejlődést, remélem nem csak én érzem így, de a közönség is.
TT: Mik azok a technikai feltételek, amikor már nem múlhat azon egy jó kép, hogy nem megfelelő a felszerelés?
VZ: A (sport)fotós pályafutásom során szerencsém volt, hogy más munkáimból (4-es metró, építőipar) adódóan tudtam áldozni a felszerelésre. Anno a Nikon rendszere mellett tettem le a voksomat, jelenleg a 3-4 évvel ezelőtti csúcsmodelleket használom, Nikon D4, D800, vázak, ezekre lassan ráférne frissítés, objektívből 14-400 mm-ig gyakorlatilag minden szükséges gyujtótávolság megvan, ezeket hosszú lenne felsorolni, de így szerencsére el tudom dönteni, hogy egy feladathoz mi a legideálisabb választás, zoom vagy nagy fényerejű fix objektívek.
Mindig két vázzal dolgozok, hogy rendelkezésre álljon egyszerre két teljesen eltérő látószög, másrészt ha az egyik gép meghibásodik, megoldható a munka a maradékkal. Ez nagyon fontos kérdés, sokszor a megrendelők nem gondolnak bele, miért is kerül többe valakinek a munkája. (Többek között pl. ezért is) A sportfotózásnál sokszor a másodperc tört része alatt dőlnek el dolgok, ezért nagyon fontos a valóban gyors és pontos autófókusz, sorozatfelvétel. De nem csak itt számít a teljesítmény, szükség van gyors és megbízható laptopra is, mert az esemény után a képeket minél hamarabb el kell juttatni a célközönséghez, és sokszor nagyon rövid idő alatt kell kezelni akár ezernyi, egyenként több 10 Mb-os képet. A pontos, helyes exponálás alap, megkönnyítendő az utómunkát, de alapelvem, hogy az utómunka is épp olyan szükséges része a fényképezésnek, mint a komponálás, hiszen a gép által kidobott nyers kép lapos és kontraszttalan, elő kell hívni. Soha nem adok ki a kezeim közül utómunkázatlan képet. Utómunkával tudom kiemelni és hatásossá tenni a kép mondanivalóját.
Triál
TT: Nagyjából milyen értéket képvisel az a sportfotós felszerelés, amit itt felsoroltál?
VZ: Amit használok, annak az összértéke 10 millió felett. Más lapra tartozik, hogy megfelelő ötletekkel bármivel lehet jó sportfotót készíteni, nem kell a csúcstechnika. De abban az esetben ha valaki ebből él, a tartósság és a megbízhatóság elsőrendű szempont aminek bizony ára van. És nem csak arról van szó, hogy pusztán jó képeket szeretnék csinálni, hanem arról, hogy MINDEN képet meg kell tudjak csinálni magas szinten, amit a megrendelő elvár és amit én magamtól is elvárok. Kerékpáros eseményeken nehezíti a feladatot, hogy mivel nem magas a költségvetés, egyetlen fotósként kell ezeket megoldanom. Így fordulhat elő, hogy egy bokorban gubbasztva halszemobjektívvel várom a mezőnyt, de közben már a drónnal repülök egy másik megörökítendő helyszín felé, ahova már máshogy nem érnék el. Majd a motorra pattanva a mezőny után eredve a motor hátsó üléséről komponálok és exponálok. Persze azért nyílván élvezem ezeket a szituációkat, kihívásként élem meg.
Teremkerékpár
TT: Többször szóba került a motor és a motoros, mi az ő szerepük?
VZ: Nagyon fontos szerepe van a motorosnak! Régi tervem volt, hogy egy állandó motorossal tudjak dolgozni. 2015 ben a terepversenyeken megvalósult, ott egy barátom volt a motoros pilótám. 2016 ban az országúti és triatlon versenyekre Tar Imi felajánlotta hogy motorozik nekem, amikor csak szeretném. Ő a vezetés mellett még a drónnal kapcsolatos asszisztenciában is segít, azt hiszem ez így ebben a formában egyedülálló, hogy valaki a földi fotózás mellett motorban szállított drónnal is dolgozik. Sőt, még az is előfordult, hogy közben a videósnak is vitte a kameráját!
Nem véletlen, hogy az Imivel motorozok, mert ő maximálisan alárendeli magát annak, hogy engem vigyen és jó képek szülessenek. Érthető, hogy motorosként nem mindenkinek az álma, hogy egy fotóst cipeljen aki dirigál, ezért választottam egy olyan embert aki ezt önként felajánlotta, másrészt jól megértjük és kiegészítjük egymást.
TT: Mennyire fontos a jó kerékpáros képekhez, hogy kerékpáros voltál?
VZ: Maximálisan segít, át tudom érezni a szituációkat, tudom, hogy mi fog történni. A motoros irányításában is tudok segíteni, figyelmeztetni egy esetleges előrelátható vészhelyzetre. Én jobban látok mindent, mert megtettem a mezőnyben néhány ezer km-t. Ennek biztonsági jelentősége van, jobban meg tudom ítélni a szituációkat, mi veszélyes és mi az, amit meg lehet oldani. És természetesen a képeknél is jelentősége van, hiszen nem érnek meglepetések, előre tudom ki hova nézhet, mit csinálhat, hogyan mozoghat a mezőny, át tudom érezni az uralkodó hangulatot.
TT: Mesélj kicsit magáról a Díjnyertes pályázati anyagról is, milyen elv alapján válogttál?
VZ: Rengeteg képem volt a versenyről, nehéz volt azt a tízet kiválasztani, amit a legsikeresebbnek gondoltam. Kigyűjtöttem egy nagyobb merítést és fokozatosan szelektáltam ki azokat a képeket, amik nem adtak annyi pluszt a sztorihoz. Egyrészt be szeretném vonni a néző figyelmét az esemény jellegébe, s választottam olyan képeket, amik specifikusan hazánkra jellemző aspektusból mutatják be a versenyt. Minden képnek alap, hogy jól és izgalmasan komponáltnak kell lennie, s fontos megjelenésük ritmusa is. Néha nagyon nüansznyi dolgokon múlik egy képanyag sikeressége, úgy érzem szerencsére itt most ezek is összeálltak.
TT: Egy ilyen sikeres Tour de Hongrie anyag után számítasz rá, hogy esetleg idén kitágulnak a lehetőségeid a verseny fotózásával kapcsolatosan és még jobb kondíciókat biztosítanak?
VZ: A helyzet sajnos még nem egyértelmű. A kerékpársport annyi nehézséggel küzd, hogy általában sok dolog fontosságára az utolsó utáni pillanatban figyelnek fel, ilyen a fotózás is. Pedig mindenkinek jobb, ha le vannak tisztázva a lehetőségek és a feladatok is, tudni előre mivel lehet kalkulálni. Ezért szeretnék számítani rá, hiszen mióta abbahagytam, folyamatosan motivált vagyok a kerékpársportban. Ez szerelem, fotósként és szakmabeliként is fontos, kihívás is egyben, hogy azoknak, akik nem tudnak kint lenni, minél jobban visszaadjam a bringázás hangulatát. Mindezzel pedig hozzá szeretném adni a magam kis részét ahhoz, hogy a sport előrébb tudjon lépni, akik támogatóként lépnének be, lássák, hogy jelenlétük érdemben, minőségi anyagokban köszön vissza a sajtóban, akik pedig versenyezni szeretnének, legyen több és jobb lehetőségük.
TT: Miben tudnál még fejlődni?
VZ: A saját fotókhoz köthető apróságaimban mindig lehet fejlődni, ötletekben, kompozícióban… Technikában is lehetne már, hiszen a vázaim felett lassan eljár az idő. Szerencsére számítógép és drón terén sikerült előrébb lépnem, remélem vissza fogják termelni a beléjük fektetett komoly összeget. Másrészt ha lenne még egy-két fotósra és képszerkesztőre keret, akkor nyílnának lehetőségeink más dolgokat is megmutatni egy-egy verseny atmoszférájából.
TT: Kívánjuk, hogy legyen rá lehetőség!
A teljes Tour de Hongrie-sorozat:
